Betörőktől rettegnek az egyik budapesti kerület lakói

Vágólapra másolva!
Betörőkre figyelmeztetik egymást a közösségi oldalakon az V. kerület lakói. Többen arra panaszkodnak, hogy idegenekkel van tele a lépcsőház, valamint sokan gyanús indokokkal csengetnek fel és kérik, hogy engedjék be őket.
Vágólapra másolva!

Figyelem! Betörő próbált meg bejutni ma reggel 5:50 környékén az Október 6. utcán az egyik emeleti lakásba! Figyeljünk és vigyázzunk egymásra

– írta valaki az egyik kerületi csoportban, amit a Metropol vett észre. A bejegyzéshez rengeteg hozzászólás érkezett, amiből kiderült, hogy több házban is rejtélyes alakokat láttak. A lakók szerint egyre gyakoribb, hogy olyan emberekkel futnak össze a lépcsőházban a lakók, akiket még sosem nem láttak.

Nagyon sok ismeretlen tér be a házba, mert úgy gondolják, hogy nem lesz semmi következménye. Becsengetnek több emberhez is és mindig találnak olyat, aki se szó, se beszéd, beengedi őket. Én ilyenkor rá szoktam kérdezni, hogy kihez jöttek, hátha ez eltántorítja őket, ha esetleg valami rosszban sántikálnának. 

– mondta a Metropolnak egy lakó. Vannak, akik tényleg kérdés nélkül bárkit beengednek, ha csönget hozzájuk, akadnak olyanok is, akik részletesen kifaggatják az illetőt, mielőtt beengednék őket a házba.

Hozzám is becsengetett egy ismeretlen férfi. Azt próbálta bemesélni nekem, hogy az anyjához jött, viszont otthon felejtette a kulcsot, az anyja pedig mivel már öreg, rosszul hall, ezért csengetett hozzám. Megkérdeztem tőle, hogy hányadikon lakik az édesanyja, erre viszont már nem szeretett volna válaszolni. Majd hirtelen változtatott a történeten és azt mondta, hogy az anyja kórházban van és pár cuccot kell bevinnie a kórházba. Ekkor megkérdeztem, hogy ha nincs kulcsa, akkor mégis hogyan fog bejutni a lakásba? Erre már persze nem kaptam normális választ, csak egy sor káromkodást.

 – mondta el egy másik lakó.

Rettegnek a betörőktől

A lakók szinte rettegnek a betörőktől. Volt aki konkrét betörési kísérletről is beszélt.

Körülbelül egy hete arra ébredtem, hogy valaki próbálja kinyitni a bejárati ajtónkat. A kutyám is azonnal észrevette és elkezdett ugatni. Ezután sietős lépéseket hallottam a folyosón, gondoltam elmentek. 

– mesélte egy nő, aki a történtek után az ablakhoz rohant és pár perccel később két férfit látott, akik szinte futva menekültek a házból. 

Két fiatal férfi volt, látszólag a húszas éveik végén járhatnak. Sötét volt, ezért nem láttam tisztán, de abban biztos vagyok, hogy az egyiken egy bőr övtáska volt, a másikon pedig egy kisebb válltáska. Azonnal értesítettem a rendőrséget, viszont azóta nem merek aludni! Hihetetlen, hogy ilyesmi megtörténhet Budapest szívében! 

- tette hozzá a fiatal nő, hangsúlyozva: ha bárki a környéken hasonló furcsaságokat tapasztalna, mindenképp jelentse a rendőrségnek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!