Bródy János ocsmány módon rúgott bele a Fidesz-szavazókba

bródyjános
Vágólapra másolva!
Felhévizy Félix véleménycikke a Magyar Nemzeten.
Vágólapra másolva!

Felhévizy nem győzi kapkodni a fejét. A baloldal olyan szinten állt be Magyar Péter mögé, ami szinte példátlan. Mind a balos média, mind pedig a megszokott megmondóembereik egyre-másra mondják el, hogy milyen jó Magyar Péter. Arról nem is beszélve, hogy a felkent közvélemény-kutató cégeik már-már azt sugallják, hogy csak egy hajszál választja el a Tisza Pártot a kormánypártoktól. Ezek a megnyilatkozások egytől egyig azt szolgálják, hogy a Tisza Párt jól láthatóan egyre apadó szimpatizánsaiban fenntartsák a tüzet, elhitessék velük, hogy van esély legyőzni 2026-ban Orbán Viktort. 

Azt, hogy a valóság a baloldalról érkező hangokkal ellentétben a Tisza Párt népszerűségének drasztikus csökkenése, az bizonyítja a legjobban, hogy a kudarcos tévészékház-tüntetés után – ahol a beharangozott százezer helyett csak háromezren vettek részt – Magyar Péter nem merte nagy helyszínre hívni híveit. Október 23-i megemlékezésére a Bem József térre hívta támogatóit, ahonnan az összegyűlt szimpatizánsok a Széna térre vonulnak majd. A Magyar Nemzet információi szerint a helyszínek kiválasztásakor – okulva a köztelevíziónál tartott tüntetés kudarcából – a fő szempont az volt, hogy a kevés ember is soknak tűnjön. 

Mind a Bem, mind pedig a Széna tér megfelel ezeknek a szempontoknak, hiszen még egy mérsékeltebb érdeklődéssel kísért rendezvény esetén is úgy tűnik majd, hogy zsúfoltak a helyszínek. Egyszóval mesterségesen tartja napirenden a baloldali gépezet Magyar Pétert.

Ebbe a sorba illik a menetrendszerű Bródy János-megszólalás is. Ezúttal a Magyar Hangnak adott interjút a véresszájú Orbán-gyűlölő zenész, ahol többek közt a következőket mondta:

"Ne beszéljünk messiásról! Ha már bibliai hasonlat kell, mondjunk inkább apostolt. A kereszténységet ismerőknek tudniuk kell, hogy Szent Pál is üldözte a keresztényeket, mielőtt a damaszkuszi úton rátalált az igazság fénye. És Magyar Péter részéről látok néhány garanciát, ilyen az Európai Ügyészséghez való csatlakozás ígérete vagy az, hogy két ciklusnál tovább nem lehetne valaki miniszterelnök. Európai kultúrájú, nyugati felfogású Magyarországban gondolkodik, amivel egyetértek. A lényeg, hogy én nem disszidálnék, ha Magyar Péter lenne a következő miniszterelnök. Ha mégis rákényszerülnék, akkor sem kelet felé indulnék. […] Nekem úgy tűnik, hogy a Fidesz ereje a műveletlen emberfők sokaságában rejlik, és mindent megtesznek, hogy ez így is maradjon. […]"

Azt már megszokhattuk, hogy beképzelt, pökhendi SZDSZ-esként rendszeresen belerúg a kormánypárti szavazókba. Most is ez történt, ismét felmondta a baloldali leckét: műveletlen suttyók alkotják a Fidesz-tábort. 

De Bródy most minden eddigi megszólalásán túltett. azt bírta mondani, hogy szerinte Magyar Péter olyan, mint Szent Pál apostol. 

Elképesztő!

A teljes cikk elolvasható ITT!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
FelhévizyFélixavatar
Szerző:Felhévizy Félix
Szerző:Felhévizy Félix