Legalizálná a marihuánát Gyurcsány embere

Sermer, Sermer Ádám
Sermerék figyelmen kívül hagyják azokat a társadalmi és egészségügyi kockázatokat, amelyek a drogfogyasztás terjedésével járnak
Fotó: Magyar Nemzet
Vágólapra másolva!
A cannabis teljes körű legalizációja mellett tette le a voksát Sermer Ádám, Gyurcsány politikusa, amivel a feketepiac szereplőinek és a bűnözőknek kedvezne - hívta fel a figyelmet a Drogkutató Intézet. A szakmai szervezet rámutatott: egy ilyen drogpolitikai fordulat veszélyezteti a közbiztonságot, és hosszú távon a fiatal generációk életére is káros hatással lehet.
Vágólapra másolva!

A droglobbi érzékelhetően beférkőzött a baloldali politikai elitbe: a Legalizálj Egyesület elnöke ugyanis az a Sermer Ádám, aki egyben a Demokratikus Koalíció politikusa - írta a Magyar Nemzet a Drogkutató Intézet (DKI) cikke alapján. Sermer politikai karrierje során több szerepben is kipróbálta magát. Amellett, hogy a 2021-es magyarországi ellenzéki előválasztáson Gyurcsány Ferenc és a Liberálisok jelöltjeként indult Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 7. egyéni választókerületében, a 2019-es önkormányzati választásokon budapesti főpolgármester-jelölt is volt visszalépéséig. Egyértelmű tehát, hogy a baloldali politikai erők érdekeit szolgálja mint a Magyar Liberális Párt ügyvivője és DK-s területi igazgató. Fővárosi szerepvállalása pedig egyértelművé teszi, hogy miért is lett olyan a budapesti drogstratégia, amilyen - világított rá a DKI.

Szabadságjognak álcázzák a drogfogyasztást

Sermer emellett nem csupán elnöke a már 2016 óta létező – azonban a bíróság által csak 2019 végén bejegyzett – Legalizálj Egyesületnek, hanem alapítója is. Karácsony Ferenc, Márkus József, Hegedűs Márk és Dudás Milán elnökségi tagokkal együtt látszólag az egyéni szabadságjogok védelmét hirdetik, törekvéseik valójában azonban a drogfogyasztás elterjedéséhez vezethetnek. A Legalizalj.hu-ra feltöltött 2020-as interjújában Sermer azt állítja, meggyőződése, hogy 

a nemzetközi tapasztalatok és a magyar valóság is egyértelmű érveket támaszt a cannabis teljes körű legalizációja mellett.

Szerinte a marihuána legalizációja „biztonságosabb” környezetet teremtene, holott számos nemzetközi példa mutatja Kanadában vagy akár Németországban, hogy a legalizálás valójában növeli a fogyasztók számát és a kábítószerrel kapcsolatos problémákat, melynek eredményeként nőnek az egészségügyi ellátás terhei, sőt súlyos közbiztonsági kockázatot is jelenthet.

Gyurcsány emberét nem érdeklik a kockázatok

Sermerék figyelmen kívül hagyják azokat a társadalmi és egészségügyi kockázatokat, amelyek a drogfogyasztás terjedésével járnak. A drogfogyasztás normalizálása nemcsak a fiatalokat vonzza veszélyes utakra, de súlyosbítja a már meglévő problémákat, mint a bűnözés, a függőség és a közegészségügyi válságok.

Az egyesület kampányai hamis biztonságérzetet keltenek a drogfogyasztással kapcsolatban. Ahelyett, hogy az oktatásra és a prevencióra helyeznék a hangsúlyt, Sermerék inkább a legalizálás útját egyengetik, amely egyértelműen csak a feketepiac szereplőinek és a bűnözőknek kedvezne. Sermer egyesületi és politikai tevékenysége súlyos kérdéseket vet fel a magyar társadalom jövőjét illetően. 

Egy ilyen drogpolitikai fordulat, amelyet a baloldal támogat, veszélyezteti a közbiztonságot, és hosszú távon a fiatal generációk életére is káros hatással lehet.

A baloldal kormányváltás után legalizálna

A DK és Sermer közös tevékenysége világosan mutatja, hogy a baloldal hajlandó támogatni a kábítószerek szabályozásának fellazítását, ami komoly aggodalomra ad okot. A Legalizálj Egyesület egyik 2023-as Facebook-bejegyzésében is hangsúlyozza, hogy „kormányt mi magunkban nem tudunk váltani, ahhoz kellenek pártok”. Ha a baloldal politikai céljai valóra válnak – ahogyan ez a budapesti drogpolitika esetében is látszik –, Magyarország egész területén lazább drogpolitikai szabályozás lépne életbe, amely veszélybe sodorná a közbiztonságot, illetve negatív hatással lenne a fiatalokra és a társadalom egészére.

Sermer Ádám és a Legalizálj Egyesület tevékenysége egyértelműen a baloldali politikai célkitűzések egyik veszélyes irányát képviseli. A marihuána legalizálása nem megoldást kínál a drogproblémákra, hanem tovább mélyíti azokat. Az általuk képviselt politika hosszú távon a magyar társadalom egészének árt, és komoly veszélyt jelent az országra nézve – értékelt a szakmai szervezet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!