Magyar Péter és emberei a magyar rezsicsökkentést támadják Brüsszelben

Vágólapra másolva!
Leleplezte a diszkóbaloldali Magyar Pétert egyik EP-képviselője, Gerzsenyi Gabriella, amikor bevallotta, hogy el akarja törölni a rezsicsökkentést, mert jól járnak vele az emberek és rosszul a globális cégek. Ez, persze nem igazán meglepetés, hiszen Gerzsenyi már 2023-ban azzal dicsekedett, hogy évekig fúrta a magyarországi rezsicsökkentést. Azóta újabb Tisza párti képviselőről derült ki, hogy a a globalista érdekeket képviseli. Egyértelműen arról beszéltek: baj, hogy az emberek jól járnak, a globális cégek meg rosszul.
Vágólapra másolva!

Gerzsenyi Gabriella EP-képviselő 2023 augusztusában, amikor tombolt az energiaválság, hasztalannak minősítette a rezsicsökkentést a Facebook-oldalán. Továbbá arról is írt, hogy még brüsszeli tisztségviselőként számtalanszor a megszüntetése mellett érvelt. Konkrétan így fogalmazott:

Számtalanszor leírtam jómagam is még brüsszeli tisztviselőként, hivatalos jelentésekben, hogy a rezsicsökkentéssel maga alatt vágja a fát az ország, véget kellene neki vetni. Hasztalan. Hát, most már nincs hivatalos mandátumom, hogy erre javaslatot tegyek.

Ezen segítette most Magyar Péter, az EP-be küldte Gerzsenyit, hogy ott a magyar rezsicsökkentés ellen küzdhessen. Magyar Péter pártjának politikusairól amúgy nagyon keveset lehet tudni, a sajtó megkeresésére általában nem reagálnak. Gerzsenyiről annyi már kiderült, hogy 2005 és 2021 között már dolgozott Brüsszelben, mégpedig az Európai Bizottságnál.  Valamint a közösségi médiában többek között „eurokrataként” hivatkozik magára.

Majd pár napja elmondta Nápolyban a közmédiának nyilatkozva, hogy szerinte „az segítené a lakosság érdekét és helyzetét”, hogyha ösztönöznék az embereket a megtakarításra. 

Ha úgy is olcsó, akkor miért foglalkoznának vele, hogy mennyit fogyasztanak

 - mondta.

Tehát: 

Magyar Péterék azt akarják, hogy drága legyen a rezsi, emiatt rosszabbul éljenek az emberek, és kénytelenek legyenek kevesebbet fogyasztani. Ezzel a globális energetikai cégek járnának nagyon jól, hiszen kevesebb energia termelésével és eladásával keresnének legalább ugyanannyit, vagyis sokkal nagyobb lenne a hasznuk. 

Érdekesség, hogy Magyar Péter olyannyira bízhat a rezsicsökkentés ellenes Gerzsenyi Gabriellában, hogy a neve még a párt fővárosi listájára is felkerült. Gerzsenyi fontos jelöltnek bizonyulhat, mivel a rezsicsökkentés eltörlése mellett olyan fontos baloldali ügyeket is képvisel a közösségi médiában, mint az LMBTQ-életérzés.

Azonban mindezekről nem számolt be Magyar Péter a rá szavazóknak a kampánya során, sőt, a rezsicsökkentés témáját is messzire kerülte. Tisztában lehetett már akkor is vele, hogy olyan intézkedéssel szemben, amely nemcsak minden magyar számára nagy segítség, de még népszerű is, nem ildomos a jó eredmény elérése érdekében fellépni. Ismerős lehet ez a taktika: korábban hasonló álláspontot vett fel Karácsony Gergely is a migráció témájával kapcsolatban....

Azonban mihelyst a választás lezajlott és Gerzsenyi is kijutott az Európai Parlamentbe, június végén felröppent a hír, mely szerint az Európai Bizottság eljárást indíthat Magyarország és más tagállamok ellen is, mivel az államháztartási hiány meghaladja a három százalékot. Az Európai Bizottság legfrissebb országspecifikus ajánlásában emlékeztetett, az ajánlások alapján hazánknak már tavaly ki kellett volna vezetnie a háztartások energiaköltségeinek jelentős csökkenését hozó kedvezményes tarifarendszert. Brüsszel emellett arra figyelmeztetett, az uniós ajánlások szerint 

az államilag szabályozott, kedvezményes áram- és földgázárak teljes kivezetése lenne a legfontosabb lépés.

A bizottság úgy látja, a rezsicsökkentést legfeljebb akkor lehetne újra bevezetni, ha ismét jelentősen emelkednének a világpiaci árak, ebben az esetben is csak a legsérülékenyebb háztartásokban. 

Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos egy augusztusi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy van egy, a külföldi megrendelők és baloldali politikusok által gerjesztett nyomás, amely a rezsicsökkentést szidja. 

A hazai baloldal és Brüsszel sem kíméli hazánkat, a támadások folyamatosak, és ezt csak azért csinálják, hogy elvegyék tőlünk azt a nemzeti hatáskört, hogy mi határozzuk meg azt, hogy Magyarországon a magyar családok milyen körülmények között és milyen áron jutnak hozzá a gázhoz, a villanyhoz és a távfűtéshez. 

Mindig két irányból jött a támadás, már nem tudtak mit tenni, így, amikor már nagyon alacsonyak voltak az energiaárak a többi európai országhoz képest, akkor a magyar rendszerhasználati díjakat kezdték el kritizálni - tette hozzá. 

Majd ezt követően, szeptember végén a Fidesz megosztott egy videót Gerzsenyi Gabrielláról, amelyben a rezsicsökkentést támadta meg hasonló érvekkel, ahogyan azt tették a korábbi baloldali politikusok. 

Hogyan tervezik a rezsicsökkentés által kivéreztetett szolgáltatók feltőkésítését?

- tette fel a kérdést az ellenzéki politikus. Ezzel világossá vált, Magyar Péterék a globális cégeket védik az emberek helyett, és áremelést akarnak. 

Aférfiúr (Mr. The Man) pártja évente 2 millió forintos rezsiáremelést akar minden magyar családnak! A tiszások Brüsszelben az első adandó alkalommal megtámadták a rezsicsökkentést

- írta közösségi oldalán Deutsch Tamás EP-képviselő. Majd közölte: "Ha a TISZA Párt programjának megfelelően eltörölnék a rezsicsökkentést, az brutális áram- és gázáremelést jelentene, évente 2 millió forintot vennének ki minden magyar család zsebéből!"

Hozzátette, a tiszások semmiben sem különböznek az általuk óbaloldalnak nevezett dollárbaloldali magyar EP-képviselőktől. "Nincs semmi új hát a nap alatt, a Tisza az új DK, Magyar az új Gyurcsány" - írta a képviselő. 

Ez az állítás olyannyira igaz, hogy kiderült: Magyar Péter pártjának másik EP-képviselője, Lakos Eszter megszavazta az Európai Parlament Ipar, kutatás- és energiaügyi (ITRE) szakbizottságának a COP 29 éghajlatváltozási konferenciájáról szóló véleményét. Gyürk András, a Fidesz EP-képviselője kijelentette, hogy ezen dokumentum támogatói "kifogásolják a lakossági energiatámogatások, mint például a rezsicsökkentés,mértékét és azok kivezetésére szólítanak fel"

Ez a szavazás világos bizonyítéka annak, hogy a Tisza Párt a brüsszeli elvárásoknak való megfelelés érdekében a magyar családokkal szemben a nagy energiacégek oldalán áll

– fogalmazott.

Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatóját a Mandinernek elmondta, hogy ez a szavazás is világosan megmutatja, hogy Magyar Péterék "beléptek azoknak a sorába, akik a brüsszeli globalista érdekeket képviselik Magyarországon, és nem a magyar érdeket Brüsszelben". A szakember hozzátette

készüljünk fel, mert egyre többször fogjuk azt látni, hogy a Tisza Párt EP-képviselői – akárcsak most – a magyar emberek érdeke helyett a globalisták és a multik érdeket képviselik majd.

Azért is, hogy ezzel szolgálatot tegyen Manfred Webernek, aki cserében megvédi őt a felelősségre vonástól a lopási ügyben, azzal, hogy nem szavazzák meg a mentelmi joga felfüggesztését. Ezért nem mondott le Magyar Péter a mentelmi jogáról.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!