Havi 750 ezret kapott a Volánbusztól Magyar Péter öccse, amikor Magyar Péter a cég igazgatóságában ült

magyarpéter, buli, csajozás
Magyar Péter az ukrán alvilág szórakozóhelyén szedi fel a nőket.
Fotó: Ripost
Vágólapra másolva!
Havi 750 ezer forintért végzett kommunikációs tanácsadói feladatokat a Volánbusznál Magyar Márton. Magyar Péter testvére ugyanabban az évben dolgozott az állami vállalatnak, amikor a Tisza Párt elnöke a cég igazgatóságában ült.
Vágólapra másolva!

Magyar Péter és öccse mindketten nagyjából nyolcmillió forintot kerestek a vállalatnál. Nem a Volán az egyetlen köztulajdonban álló cég azonban, ahonnan hatalmas összeghez jutottak. Amikor Magyar Péter a Diákhitel Központot vezette, öccse az egyik olyan beszállítónál dolgozott, amelynél túlárazást állapított meg az állami ellenőrzés - írja a Magyar Nemzet.

A lap megtudta, mire vették fel és mennyiért alkalmazták Magyar Péter testvérét az állami vállalatnál. 

Magyar Mártonnal kommunikációs tanácsadói szerződést kötött a Volán, a megállapodás havi 750 ezer forintról szólt.

Magyar Márton külső kommunikációs munkatársként több mint nyolcmillió forintra tehetett szert tizenegy hónap alatt. A Magyar testvérek egyidőben kaptak állást a Volánnál: Magyar Mártonnal 2023 februárjával kötöttek szerződést, Magyar Pétert pedig márciusban nevezték ki a cég igazgatósági tagjává. Körülbelül egyszerre is távoztak: előbbi november 30-án. További hasonlóság, hogy a Volánbusznál Magyar Márton nagyjából 8,2 milliót szerezhetett meg, Magyar Péter pedig 7,7 millió forintot.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Magyar Márton pontosan milyen munkát végzett, de azt igen, hogy Magyar Péter hogyan dolgozott a Volánnál a havi 945 400 forintjáért.

 A Magyar Nemzet ugyanis megismerte az igazgatósági ülések jegyzőkönyveit, amikből kiderül, hogy Magyar Péter nem működött közre az igazgatóság munkájában. Alig szólt hozzá a témákhoz, szinte mindent megszavazott, miközben akadtak megrázó felvetései. Egy alkalommal lényegében a jegyárak emelése, máskor pedig a vonalbezárások mellett érvelt.

Ahogy korábban a lap megírta, az Átlátszó nyilvánosságra hozta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatát, amelyben a Magyar Péter vezette Diákhitel Központ szerződéseit tekintették át. 

A 2021-es vizsgálat többszörösen túlárazott megállapodásokra, kamu megbízásokra és ajánlatkérésekre, eleve borítékolható győztesekre bukkant.

 A jelentésből kiderült, hogy a Diákhitel Központ akkori beszállítója volt a PlanB Magyarország Kft. is, amelynek akkoriban a cég munkatársa volt Magyar Márton. Magyar Péter 2019 júniusában vette át a Diákhitel Központ vezérigazgatói posztját, 2019. augusztus elsejétől lett a testvére a PlanB alkalmazottja. A kft. mintegy hat hónapon át foglalkoztatta Magyar Mártont projektmenedzserként havi 300 ezer forintért. Magyar Péter testvére 2020 februárjában felmondott, de azt nem írták meg, miért.

A Kehi által nyilvánosságra hozott szerződések között van több PlanB Kft.-vel kötött megbízás 2019 decembere és 2020 decembere közötti időszakra vonatkozóan. A hivatal szerint a cég rendkívül drágán dolgozott, így például írtak egy 40 oldalas tanulmányt a Z-generációról négymillió forintért.

Egy másik esetben 4,4 millió forintot kaptak a Diákhitel Központtól egy 18 diából álló előadásért.

 A Kehi tájékoztatása szerint egy faültetéssel kapcsolatos projektet is 14,8 millióért végzett el nagyjából 500 ezer forint helyett az a vállalkozás, amely Magyar Péter öccsének is adott munkát. 

A Diákhitel Központ szerződései miatt a rendőrség hűtlen kezelés gyanújával február óta nyomoz.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!