Elkezdődtek a Salome próbái a Nemzeti Színházban

Salome,Nemzeti,Színház
"Oscar Wilde Salome című drámája az Isteni megváltó, a Messiás eljövetelének előérzetéről, és annak elkerülésére tett kísérletről szól” – fogalmaz Diana Dobreva, az előadás rendezője
Fotó: Nemzeti Színház
Vágólapra másolva!
Kezdetét vette az Oscar Wilde Salome című egyfelvonásos tragédiájából, a bolgár Diana Dobreva rendezésében készülő előadás próbafolyamata a Nemzeti Színházban, a produkciót december 13-ától tekintheti meg a közönség.
Vágólapra másolva!

"Számomra a Salome egy olyan világról szól, amely még nem áll készen az örömhírre és a hírnökre. Mert az egyetlen hír, amire érdemes várni, az a megváltó megjelenése. A darab fő témái a hit és a szeretet. Örök témák, amelyek különösen aktuálisak napjainkban, az egyre inkább eluralkodó hitetlenség idején" - idézték a közleményben a rendezőt.

Diana,Dobreva
Diana Dobreva rendező
Fotó: Nemzeti Színház

Diana Dobreva, akinek munkásságát nemrég a francia Művészetek és Irodalom Lovagja érdemrenddel is elismerték, 2023-ban nagy sikert aratott a magyarországi Nemzetközi Színházi Olimpián a Selyem című előadásával, idén pedig az általa rendezett Odüsszeusz című produkció volt a 11. MITEM (Madách Nemzetközi Színházi Találkozó) nyitóelőadása. 

A különleges akusztikai effektek mellett az előadásban elhangzik majd a Miatyánk ősi, arámi nyelvű eredeti formája is.

A látványvilág nem a bibliai kort idézi meg, hanem mai viseletek és térhasználat segítségével univerzális, kortalan világot teremt. Az erőteljes vizuális és fényhatásokkal teli térben multimédiás üzenetek és bibliai szövegek jelennek meg - hívták fel a figyelmet. A rendező több munkatársa is bolgár.

Salome,Nemzeti,Színház
"Oscar Wilde Salome című drámája az Isteni megváltó, a Messiás eljövetelének előérzetéről, és annak elkerülésére tett kísérletről szól” – fogalmaz Diana Dobreva, az előadás rendezője
Fotó: Nemzeti Színház

A teátrum tájékoztatója szerint a zeneszerző, Petya Dimanova a színészek beszéd- és énekhangja alapján komponálta az előadás zenei anyagát. A produkció hangtervezője Javor Karagitliev. A díszlettervező Mira Kalanova, a jelmezekért Marina Rajcsinova felel. A magyar szöveg alkotója és az előadás dramaturgja Kozma András, asszisztense Herpai Rita. A főbb szerepekben Martos Hanga, Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Berettyán Sándor, Berettyán Nándor, Nagy Mari, Madácsi István és Kovács S. József látható.

Az Origo nemrég a Nemzeti Színház elmúlt öt évéről szóló könyv bemutatóján forgatott. Nézze meg a videót:

A világszínház jelentős alkotói dolgoztak 2013 óta a Nemzeti Színház társulatával. Visszatérő vendégrendezők voltak olyan mesterek, mint Silviu Purcarete, Valerij Fokin vagy Theodórosz Terzopulosz. Az elmúlt 10 évadban lengyel, grúz, spanyol, orosz, norvég, macedón, orosz, román és görög művész állított színre előadást a Nemzetiben. Az idei évadban a belga Jan Fabre, a bolgár Dina Dobreva és a román Silviu Purcarete is rendez egy-egy előadást. A Nemzeti Színház elmúlt öt évének minden bemutatója, előadása, nemzetközi szereplése, fesztiválja megtalálható a teátrum új könyvében.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!