Megfojtotta, majd a Dunába lökte egy munkatársa holtesttét egy férfi

kutató mentő, Duna part, Budapest, gyilkosság
A kép illusztráció!
Vágólapra másolva!
Egy férfi tudomást szerzett arról, hogy munkatársa rengeteg pénzt örökölt, ezért kitervelte, hogy megöli a kollégáját. Így akarta megszerezni annak örökségét. A férfi kegyetlen módon megfojtotta és kifosztotta tárást, majd holttestét a Dunába dobta.
Vágólapra másolva!

2021. december 22-én egy munkahelyi rendezvényen egy férfi megbeszélte egyik kollégájával, hogy december 27-én újra találkozni fognak. Eközben a férfi megtudta, hogy kollégája 4 millió forintot örökölt. Emiatt kitervelte, hogy megöli, és ellopja az örökségét

December 27-én este Budapesten találkoztak és megbeszélték, hogy össze költöznek. A férfi kollégája emiatt egy bankautomatához sietett, 

majd onnan 144 ezer forint készpénzt vett fel, 

mert azt gondolta, hogy a szállást azonnal ki kell fizetni. 

kutató mentő, Duna part, Budapest, gyilkosság
A kép illusztráció!
Fotó: Origo

Ezután a két férfi busszal utazott a XXII. kerületbe, ahol a gyilkos a Duna parthoz csalta kollégáját, 

majd egy bőr övvel addig fojtogatta, amíg az eszméletét nem vesztette.

 Az eszméletlen férfitól  a támadó elvette pénzét és laptopját, majd a telefonjáról kitörölte a beszélgetéseiket. Ezután a telefont a Dunába dobta, 

aztán az eszméletlen férfi testét a folyóba gurította, aki emiatt megfulladt.

A Fővárosi Törvényszék a férfit emberölés és más bűncselekmények miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, valamint 10 évre eltiltotta a közügyektől is. 

A férfi letartóztatásban várja az ítéletének másodfokra emelkedését, akinek ügyét 40 év letöltött börtönbüntetést után vizsgálják majd újra. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!