Hatórás késés után elindult, de sok utast a reptéren hagyott a Wizz Air ciprusi járata

Vágólapra másolva!
A légitársaság beszállította az utasokat, majd további késés miatt leszállította őket a gépről, végül a jelzettnél korábban felszállt, így többen lemaradtak a ciprusi járatról.
Vágólapra másolva!

Az utazomajom.com egyik olvasója számolt be a történtekről. 

Jelenleg a budapesti reptéren várakozunk, ugyanis a 16.15-ös Lárnakára tartó WizzAir járatunk még most sem indult el

- írta hétfőn este. 

Két órával a járat indulása előtt az utasokat értesítették, hogy 16:15 helyett 17:45-kor indul a gép, de a check-in nem változik, mindenki érjen ki időben a repülőtérre. Kezdetben minden rendben ment, beszállítottak az utasokat a gépbe 17:30 körül. A járat viszont nem indult el. 

Közel 3 és fél óra várakozás után közölték, hogy az “időjárási körülmények miatt” mégsem szállnak fel, valamint lejár a személyzet munkaideje, ezért szálljanak le. A gép egyébként tele volt, ennek később lesz jelentősége. Leszálláskor azt az információt kapták, hogy leghamarabb 23:10-kor indul majd a gép a 16:15 helyett. A késésért elnézést kértek és 3.000 Ft értékű kupont ajánlottak fel, amit bárki levásárolhatott a 21:00-kor bezáró éttermek egyikében, tehát még volt 13 percük. 

Ráadásul mivel Ciprus nem tartozik a schengeni övezethez, így mindenkit nem tudnak kiengedni az útlevél ellenőrzésen, tehát nem is mindenki tudja levásárolni a szuper kuponokat abban az egyetlen nyitva lévő, erősen kifosztott büfében

– írta az utas.

21:30-kor azonban minden előjel nélkül 21:50-re változtatták át a járat indulását, amit az utasok közül csak néhányan vettek észre.

A lenti információs pultnál azt mondták, hogy biztos rosszul van kiírva, nem indulhat. Az étteremnél nem hallatszott az utolsó hívás sem

- írta az utazási portál olvasója, akit külön szólították, hiszen feladott poggyásza is volt és a repülés szabályai szerint csomag a tulajdonosa nélkül nem utazhat. A büféből futva utolsóként szállt fel a gépre a párjával, miközben a járatra várók fele még csak falatozta az újonnan szerzett háromezer forintos szendvicsét.

Nem volt idejük értesíteni az utastársaikat. 

A gép 22:10-kor óriási üdvrivalgással és hatalmas tapssal elindult. Erről sem emailt, sem sms-t nem küldött a Wizz Air. 

Így akik hittek a korábbi állításnak, miszerint 23:10-kor indul a járat, lemaradtak róla.

A napokban több járat indult vagy érkezett késve, melyre a Budapest Airport is figyelmeztetett. A légitársaságok tájékoztatása szerint a légtér zsúfoltsága okozza a késéseket és az esetleges járattörléseket. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!