A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
HUNMagyarország
20:30VívásHungary-Japan
NyílNyíl

Ötvenmillióra növekedhet 2030-ra a vendégéjszakák száma Magyarországon

Vágólapra másolva!
Magyarország tízmilliós országként húszmillió turistát tud befogadni, ami 2030-ra előrevetítve évi 50 millió vendégéjszakát generálhat a jelenlegi 41,8 millióról - mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója kedden Budapesten, a McKinsey & Company "Budapest Awaits: Fulfilling the city's tourism potential" című tanulmányának bemutatása alkalmából tartott kerekasztal-beszélgetésen.
Vágólapra másolva!

A vendégéjszakák 60 százaléka Budapesten realizálódik, ez az arány a turizmus növekedése mellett is meglesz. Fontosnak nevezte, hogy a főváros mellett a vidéki Magyarország turizmusa is fejlődjön, és a turisták Budapestről a vidékre is elmenjenek.

Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a kerekasztal-beszélgetésen arra hívta fel a figyelmet, hogy 

a fővárosi vendégéjszakák számának emelkedéshez nemcsak a turisták száma növekedése járulhat hozzá, hanem az is, ha a turisták egy-egy alkalommal a mostaninál több éjszakát töltenek a fővárosban.

A rendezvényen bemutatott tanulmány szerint Budapest képes volna megduplázni a turisták és az általuk itt töltött vendégéjszakák számát, illetve megkétszerezni-háromszorozni költéseiket a fővárosban. 

könnyid lászló
Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
Fotó: Xinhua via AFP / Xinhua via AFP/Xinhua News Agency.All Rights Reserved

A turisztikai forgalom megduplázásához infrastruktúrafejlesztésre, hatékonyabb digitális marketingre, konferenciaturizmusra, valamint az iparági szereplők szoros együttműködésére volna szükség.

A növekedési lehetőséget alátámasztja, hogy a Budapestével hasonló adottságokkal rendelkező hat európai város - Berlin, Barcelona, Lisszabon, Milánó, Prága és Bécs - átlagos részesedése a globális turisztikai piacból 0,65 százalék, szemben Budapest 0,37 százalékával. 

Ha Budapest teljes mértékben kihasználná a turizmusban rejlő lehetőségeit, 2030-ig évente akár 12 százalékkal volna képes bővíteni a nemzetközi turisták számát. 

Ez azt eredményezheti, hogy a nemzetközi vendégéjszakák száma éves szinten 7-14 millióval emelkedik, a turisták pedig kétszer-háromszor több pénzt, közel 6000 milliárd forintot költenek el a fővárosban.

A LONG EXPOSURE OF PARLIAMENT BUILDING IN HUNGARY.
Budapest.
Fotó: Only France via AFP / Only France via AFP/DOMINGO LEIVA / ONLYWORLD.NET

Ezzel Budapest részben be tudná hozni a jelenlegi hátrányát az európai vetélytársaival szemben, illetve Budapest 1100-1900 milliárd forinttal növelné a város hozzájárulását az országos GDP-hez a turizmuson keresztül 2030-ra.

A növekedés akadályai közé sorolta a tanulmány, hogy a hasonló adottságú városokhoz képest Budapest kínálja a legkevesebb szállodai szálláshelyet, a konferenciaturizmus részesedése is feleannyi Budapesten. 

A közép- és hosszú távú légi összeköttetési utak számát tekintve is elmarad Budapest versenytársaitól.

A McKinsey tanulmánya szerint fókuszáltabban és erőteljesebben kellene megcélozni a legnagyobb potenciállal rendelkező célpiacokat, így az Egyestült Államokat, Németországot, Kínát, illetve a prémium turista szegmenst.

Korábban arról is írtunk, hogy a tervek szerint az idén a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma meghaladja a 20 milliót, tavaly ez a szám a 20 milliós határ alatt maradt. 

A turizmus szempontjából az is különösen fontos eredmény, hogy visszakerült állami tulajdonba az ország kapujának tekinthető Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy elkészült a Magyar Turisztikai Ügynökség legújabb, Budapestet bemutató imázsfilmje, amely 2024 májusában egy háromnapos influenszer média trip keretében készült a fővárosban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!