Szijjártó Péter: környezetünk megóvása csak a civilizált kelet-nyugati együttműködéssel valósítható meg

Vágólapra másolva!
Civilizált kelet-nyugati együttműködés nélkül, hidegháborús hangulatban egészen egyszerűen nem lesz lehetséges az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak elérése, a környezet megóvása - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ fenntartható fejlődéssel foglalkozó magas szintű fórumán azt hangoztatta, hogy a világszervezet által néhány éve kitűzött klímavédelmi célok teljesítése az egész Föld jövőjét érinti.

A tavalyi volt a világtörténelem legmelegebb éve, az elmúlt évtized volt a legmelegebb évtized valaha (.) Tehát jól látszik, hogy hosszú távon a környezet védelme rendkívül fontos kérdés kell, hogy legyen. Hogyha a világpolitika meghatározó országai nem beszélnek egymással, ha megszakítják a diplomáciai csatornákat, ha képtelenek a kulturált együttműködésre, akkor az egész bolygó jövője szempontjából fontos kérdések tekintetében sem fogunk tudni eredményeket elérni

- figyelmeztetett. Szijjártó Péter leszögezte, hogy ily módon az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak elérése, a környezet megóvása globálisan egyszerűen nem lesz lehetséges, ha a világpolitika meghatározó államai továbbra sem lesznek hajlandóak egymással beszélni. "Civilizált kelet-nyugati együttműködés nélkül a bolygó jövőjét érintő fontos kérdésekben nem lehet eredményt elérni. Hidegháborús hangulatban a környezetvédelmi célok, a fenntartható fejlődési célok nem lesznek elérhetőek" - vélekedett. 

A miniszter szerint itt Magyarország jó példával tud elöl járni, ennek alátámasztására pedig kijelentette, hogy a paksi atomerőmű bővítése egyrészt bizonyítja azt, hogy a nukleáris energia minden ideológiai támadás dacára képes nagy mennyiségű áram termelésére megbízható és fenntartható módon. Emellett arra is felhívta a figyelmet a józan ész reményének megtartását emlegetve, hogy a projektben az orosz fővállalkozó amerikai, német és francia alvállalkozókkal dolgozik együtt. "Azaz van lehetőség, van remény a józan észre alapuló nemzetközi együttműködésre, még azok között is, akik a politikában most egyelőre nem hajlandók egymással még csupán beszélni sem" - húzta alá.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!