Halálra vert egy fiú egy idős férfit Öcsödön

Vágólapra másolva!
Egy férfi a fiával együtt ment be a kunszentmártoni rendőrségre, ahol elmondták, hogy a fiú korábban bement egy idős férfi öcsödi házába, ahol megverte. A rendőrök ezek után találták meg a férfi holttestét.
Vágólapra másolva!

Augusztus 27-én, hajnalban ment be egy férfi és a fia a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra. Elmondták, hogy a fiú az előző nap, délután bement egy idős, öcsödi férfi otthonába, ott megverte a férfit, majd elmenekült. 

rendőrség, rendőrautó, illusztráci
Illusztráció
Fotó: Csudai Sándor - Origo

A bejelentés után a rendőrök kimentek az öcsödi házhoz, ahol megtalálták az idős férfi holttestét.

 A fiú elszámoltatása és a helyszínelés jelenleg is tart – írja a Police.hu

A Szoljon.hu információ szerint az öcsödi Liszt Ferenc utcában történt a gyilkosság. A lap úgy tudja, hogy a fiú különös kegyetlenséggel végzett az idős férfival. A helyiek szerint az sem kizárt, hogy a fiú drogozott. 

Ahogy azt korábban megírtuk, egy tatabányai nő többször rátámadt egy férfira, akit mindkét alkalommal életveszélyesen megsebesített, legutóbb kétszer nyakon szúrta, majd a csípőjén is megszúrta és megvágta a férfit, majd mentőt hívott, és megpróbált elmenekülni a rendőrök elől. 

Szegednél egy férfi az ismerősével italozott annak otthonában. Összevesztek egymással, majd a férfi a vita hevében egy kemény tárggyal megdobta az ismerősét, aki emiatt elájult és a földre esett. Emiatt a férfi megijedt, azt hitte, hogy megölte az ismerősét. Úgy akarta leplezni a gyilkosságot, hogy felgyújtotta a házat. A tűzben az ismerős meghalt. 

Egy keceli férfi meggyilkolta a főbérlőjét, amiért az számon kérte a lustasága miatt. A férfi ezek után biciklivel próbált meg elmenekülni, de a rendőrök gyorsan elfogták. 

Egy férfi és a barátai azért jöttek Budapestre, hogy tárgyakat keressenek maguknak a lomtalanításban. Az este folyamán a férfi sok alkoholt ivott, majd az utcán egy fakaróval halálra vert egy számára ismeretlen férfit.

Gyilkosság történt augusztus 24-én Galgagyörk településen. Szombaton hívta fel a rendőrséget egy ember, hogy vérnyomokat talált a házában. Ő azt is mondta, hogy szülei nincsenek otthon, és telefonon nem is éri el őket. Miután a rendőrök kiértek a helyszínre, kiderült, hogy a 66 éves k. László összeveszett a feleségével, majd négyszer mellkason szúrta. Ezután a férfi a nejét bevitte a hatvani kórházba, majd elmenekült. A 48 éves nő belehalt a sérüléseibe. A rendőrök még aznap este, Zuglóban elfogták a férfit. 
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!