Vágólapra másolva!
Nemcsak korrupcióval, hanem pénzmosással is gyanúsítja az ügyészség a pénteken két társával együtt letartóztatott Kiss Lászlót - derült ki a bíróság pénteki közleményéből. Az óbudai polgármester a nem végleges végzés értelmében szeptember 16-áig börtönben marad.
Vágólapra másolva!

Letartózattták Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét pénteken. 30 napra rendelték el a kényszerintézkedést a polgármester ellen, ám a döntés nem jogerős. A Fővárosi Törvényszék azután rendelte el Óbuda gyurcsányista vezetőjének letartóztatását, hogy a polgármestert szerdán őrizetbe vették, és kihallgatták, majd a Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta ellene a kényszerintézkedést.

Később közleményt adott ki a Fővárosi Törvényszék. Mint írták, a Budai Központi Kerületi Bíróság augusztus 16-i ülésén elrendelte további három személy letartóztatását egy vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt már folyamatban lévő büntetőügyben. Az egyik terheltet (Kiss László polgármestert – a szerk.) vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének, valamint versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntettének, továbbá jelentős értékre elkövetett pénzmosás bűntettének elkövetésével gyanúsítják – írták.

A bíróság pénteki ülésén arra a következtetésre jutott, hogy a bűncselekmény jellege, annak szervezett elkövetési módja, a nyomozás állása és iránya, továbbá a gyanúsítottak befolyásolási szándéka és képessége miatt alappal feltehető, hogy enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása, vagy a terheltek szabadlábon hagyása esetén a gyanúsítottak a még az eljárásba be nem vont személyek jogellenes befolyásolásával, a még fel nem kutatott tárgyi bizonyítási eszközök, adatok megsemmisítésével vagy elrejtésével a bizonyítási eljárást meghiúsíthatnák vagy megnehezíthetnék – áll a közleményben.

Korrupciós botrány Óbudán

Mint arról az Origo korábban beszámolt, a Központi Nyomozó Főügyészség az óbudai korrupciós bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásában újabb öt személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik közül hárman őrizetben vannak. A nyomozó főügyészség szerdán összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre az ügyben, amelynek keretében számos helyszínen – köztük a Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat épületében, valamint több önkormányzati cégnél – végzett kutatást és lefoglalást. 

Kiss László a 2019. októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni.

A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért. Esetenként a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el - közölte az ügyészség. 

A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a főügyészség. 

Az ügy további két újabb gyanúsítottja egy III. kerületi önkormányzati képviselő, valamint az egyik érintett gazdasági társaság ügyvezetője. A büntetőeljárásban korábban gyanúsítottként kihallgatott alpolgármester letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság 2024. október 20-ig hosszabbította meg.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!