Oroszország magyarországi nagykövete: Orbán Viktor békemissziós erőfeszítései a jövőre irányulnak

Jevgenyij Arnoldovics Sztanyiszlavov
Jevgenyij Arnoldovics Sztanyiszlavov, Oroszország budapesti nagykövete
Fotó: Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor erőfeszítései a jövőre irányulnak, ezért korai még megítélni békemissziójának eredményességét – mondta egy interjúban Jevgenyij Sztanyiszlavov, Oroszország magyarországi nagykövete. Úgy véli, a magyar kormányfő jelenleg az egyetlen uniós vezető, aki a világ összes vezetőjével érdemi párbeszéd folytatására képes.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor békemissziójának eredményességét még korai megítélni, mert a magyar miniszterelnök erőfeszítései a jövőre irányulnak, nem pedig a rövid távú médiavisszhangra – idézi a Magyar Nemzet Jevgenyij Sztanyiszlavov, Oroszország magyarországi nagykövetének szavait, aki a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek adott interjút.

A diplomata szerint a magyar kormányfő ismét bizonyította, hogy ravasz politikus. Példaként azt hozza fel, hogy Orbán Viktor a Charles Michelnek címzett júliusi levelében már utalt az orosz–ukrán háború eszkalációjának lehetőségére, ami néhány héttel később, Ukrajna betörésével Oroszország Kurszki régiójába, meg is történt.

Az ukrán hadsereg „nyíltan terrorista támadást indított a polgári lakosság ellen, válogatás nélkül csapást mért az orosz polgári létesítményekre, az energetikai infrastruktúrára, és veszélyeztette a régióban található kurszki atomerőmű biztonságát” – fogalmazott a Sztanyiszlavov.

A nagykövet szerint az ukránok akciója a még meglévő csekélyke reményt is tönkretette a béketárgyalásokra.

– A jelenlegi kijevi rezsim, amely elvesztette legitimitását, megmutatta, hogy nem a békére, hanem a konfliktus eszkalálódására van szüksége, hogy fenntartsa nyugati urai támogatását, akik nem adták fel a reményt, hogy Oroszországnak – ahogy ők maguk mondják – „stratégiai vereséget” okozzanak – fogalmazott a nagykövet.

Sztanyiszlavov szerint jelzésértékű a nyugati fősodor reakciója, amely egyöntetűen elítélte Orbán kísérleteit arra, hogy legalább a feltételeket megteremtse a konfliktus befejezéséről szóló komoly beszélgetés megkezdéséhez.

Ezzel ismét megmutatták valódi agresszív szándékaikat

– vélte a diplomata.

A nagykövet bírálta Brüsszelnek a magyar uniós elnökség szabotálására tett kísérleteit is. Lehet, hogy Brüsszelben felmerül némi illúzió Magyarország nemzetközi elszigeteltségéről, de csak azért, mert maguk az eurobürokraták már régen elzárkóztak az egész világtól, és ott sem a saját törvényeik, hanem a Washingtonból érkező parancsok szerint élnek – mutatott rá Sztanyiszlavov.

Ma a magyar miniszterelnök az egyetlen olyan uniós vezető, aki képes politikai párbeszédet folytatni a világ összes vezető szereplőjével a legfontosabb nemzetközi kérdésekről – zárta gondolatmenetét Oroszország budapesti nagykövete.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!