A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
HUNMagyarország
20:30VívásHungary-Japan
NyílNyíl

Magyar Péter megvédte Soros Györgyöt

Magyar Péter, MagyarPéter, részeg, botrány, magyarpéterbotrány
Vágólapra másolva!
Nyilvánosan a védelmébe vette Soros György amerikai tőzsdespekulánst Magyar Péter. A baloldali politikus a Washington Postnak nyilatkozott, és azt is közölte, hogy a magyar kormány antiszemita politikát folytat. A teljes valótlan állítást természetesen mindenféle kritika nélkül közölte az amerikai lap. Magyar eddig próbálta titkolni nyílt szimpátiáját Soros iránt, de már a pártja EP-listáján is rengeteg a Soros-birodalom által fizetett személy szerepelt.
Vágólapra másolva!

Magyar Péter a The Washington Post amerikai lapnak arról panaszkodott, hogy szerinte a magyar állam nem működik, a cikk szerzője pedig arról értekezik, hogy szerinte antiszemita a magyar kormány, alapozta mindezt arra, hogy a kormány elutasítja Soros György nézeteit, nem ért egyet a nemzetállamok megszüntetésével, a migránsok beengedésével és a háborús propagandával, ehelyett fő céljának tekinti Magyarország határainak és a szuverenitásának védelmét. 

A fenti gondolatmenet azért is érdekes, mert  néhány hónapja az ATV-nek arra a kérdésre, hogy mit gondol, valóban létezik-e Soros-terv, azt válaszolta: ott volt, amikor 2015-ben Soros György elmondta Brüsszelben azt a tervét, hogy miként adósodjon el az unió, az a koncepció akkor sokaknak ott sem tetszett. Ekkor még úgy nyilatkozott Magyar, hogy szerinte Soros György nem arról híres, hogy filantróp, hanem arról, hogy bedöntött pár országot, pár valutát, Magyarországon pedig meg akarta szerezni az OTP-t.

A magyarországi antiszemitizmus kapcsán pedig érdemes idézni, hogy mind a hazai, mind a nemzetközi zsidószervezetek elismerik, hogy az Orbán-kormányok időszakában Magyaroszágon ténylegesen zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben. 

Az Orbán-kormány többször is egyértelműen kiállt a nemzetközi fórumokon Izrael mellett, és Benjamin Netanjahu kormányfő is elismerően nyilatkozott mindig Magyarországról.  

Orbán Balázs sem hagyta szó nélkül a The Washington Post cikkét 

Olvasom az ellenzék legújabb amerikai nyilatkozatát. Azt látom, hogy az óbaloldal és az újbaloldal szerint is antiszemitizmus elutasítani Soros György nézeteit. Nincs új a nap alatt! Ezzel tulajdonképpen ismét sikerült egész Magyarországot leantiszemitázniuk. Hiszen mi, magyarok nem értünk egyet a nemzetállamok megszüntetésével, a migránsok beengedésével és a háborús propagandával” – fogalmazott Orbán Balázs a Facebook-oldalán megosztott bejegyzésben.

Nekik Soros György mosdatása fontos, nekünk a határaink és a szuverenitásunk megvédése. Tessék választani! – fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója.

Szinte csak Soros hívei voltak a listán

Magyar Péter nyilatkozata kapcsán érdemes feleleveníteni, hogy több európai parlamenti képviselőjelöltjénél szembetűnő volt, hogy Soros György nézeteinek megfelelő elveket vallanak. A Tisza több tagjáról konkrétan bebizonyosodott, hogy közvetlenül kötődik a milliárdos spekulánshoz, másoknál pedig jól tetten érhető, hogy osztják háborúpárti, migrációpárti, liberális, globalista nézeteit. 

Kollár Kinga, aki 2021 óta Luxemburgban, az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Ügyekért Felelős Főigazgatóságán dolgozik, például a magyarokat „agymosottnak” nevezte, magát pedig nyíltan globalistának és liberálisnak vallotta, éppen mint Soros György. Az internet nem felejt, posztja itt olvasható:

 

Hozzá hasonlóan sok évig Brüsszelnek dolgozott a magyar rezsicsökkentés ellen kirohanást intéző Gerzsenyi Gabriella. A közösségi médiában elérhető bejegyzései alapján szivárványos felsőben fotózkodott, migrációpárti és hisz a multikultiban.

Az egyik 2022-es Facebook-bejegyzésében nem tartotta veszélyesnek a bevándorlást, és baloldalinak is nevezte magát. 

A bejegyzésben valamiért a határon kívüliek kapcsán neki is az „agymosott” jelző jutott eszébe: „Brüsszel sokszínű város, sok ott a bevándorló, de soha nem éreztem veszélyesebbnek, mint a számos nagyváros bármelyikét, ahol életem során megadatott megfordulnom. Aki Brüsszelben dolgozik, az nem feltétlenül baloldali és/vagy ultraliberális, és/vagy agymosott. Aki határontúli származású, az nem feltétlenül jobboldali és/vagy ultrakonzervatív, és/vagy agymosott.” 

 

És a sornak még nincs vége. Mellettük Bujdosó Andrea is Soros György elveit vallja. 

Ő annyira woke, hogy a LinkedIn-profiljánál kiírta, hogy milyen névmáson szólítsák. 

Emellett támogatja az LMBTQ-lobbit, ráadásul az ő esetében formális kapcsolat is fellelhető a milliárdos spekuláns hálózatához: mentori tevékenységet végzett a Soroshoz köthető Egyenlítő Alapítványban.

Némi akcentussal beszél magyarul

Weisz Viktor Magyar Péterék európai parlamenti listáján a 9. helyen szerepelt.

Weisz jelenleg a Soroshoz köthető davosi Világgazdasági Fórumnál dolgozik, és némi akcentussal beszél magyarul.

Magyar Péter jelöltje a bevándorlási válság egyik legintenzívebb időszakában, 2016 és 2018 között az Artemisszió Alapítványnál dolgozott, ahol migránsok mentorálásában vett részt. Erről következőképpen írt a LinkedIn-profilján: „Az Artemisszió Alapítvány ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR) együttműködésben megvalósult projektjében

lehetőségem nyílt arra, hogy mentorként és támogatóként segíthessem Zia Qasemit, egy afgán menekültet, aki Magyarországon akart beilleszkedni.”

Valamilyen oknál fogva azonban a fenti, a Mandiner által korábban, az oldal előző időállapotában lementett részlet már nem szerepel Weisz nyilvános LinkedIn-életrajzában, ahol 2016 után mostanra hirtelen 2019 következik. Magyar Péteréknek jó okuk lehet a titkolózásra. Weisz korábbi munkahelye, a migránsok segítésében aktív Artemisszió Alapítvány Soros György fizetési listáján is szerepel: az Open Society Foundations (OSF) 2016-ban 109 499 dollárt (több mint 40 millió forintot) adott az alapítványnak. Sőt, az Artemisszió támogatói és partnerei között megtalálható a Soros-hálózat által szintén pénzelt Közélet Iskolája, valamint olyan migránssegítő szervezetek, mint a Refugees Welcome és az European Programme for Integration and Migration (EPIM). A Refugees Welcome olasz szervezete már szintén többször kapott támogatást Soros György alapítványától, az Open Society Foundationstől.

A Soros-kapcsolatok azért is lényegesek a választás szempontjából, mert az üzletember évek óta az orosz–ukrán háború folytatása mellett teszi le a garast.

Szintén figyelemre méltó, hogy a „Talpra Magyarok” honlapjára feltöltött életrajza szerint Weisz Viktor 2016-ban – tehát az Artemissziónál végzett munkája előtt – részt vett az Európai Parlament bevándorlás és migráció témájában megrendezett versenyén, melyen – szóvivőként szerepelve – díjat is kapott. Erre így emlékezett vissza a bemutatkozó videójában: „fiatalabb koromban nekem volt alkalmam felszólalni az Európai Parlamentben. Én aznap eldöntöttem, elhatároztam, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni.” A migránssegítő szervezet, az Artemisszió Alapítvány munkatársa volt. Az ezt bizonyító rész valamiért nemrégiben eltűnt a LinkedIn-bemutatkozásából.

Érdekesség, hogy Weisz minden szerénységet mellőz a LinkedIn-oldalán olvasható bemutatkozásában, gyakorlatilag „szuperhősnek” nevezi saját magát:

A Világgazdasági Fórum globális alakítójának lenni olyan, mint valós problémákkal foglalkozó szuperhősnek lenni.

Fiatal, 20 és 30 év közötti szakemberek vagyunk, akik kivételes vezetői potenciálról és elkötelezettségükről tettek tanúbizonyságot, hogy pozitív hatást gyakoroljanak közösségeinkre. A világ minden sarkából érkezünk, és sokféle hátteret és iparágat képviselünk.”

Soros György legfőbb híve is Magyart támogatja

Visszatérő jelenség a nemzetközi baloldal különböző szereplői részéről, hogy egész karriert építettek fel arra, hogy éles, a valóságtól és a tényszerűségektől egyébként teljesen elrugaszkodó bírálatokkal, koholt vádakkal támadják a konzervatív kormányokat, ha a nyílt társadalom fundamentumain felépített Soros-birodalom érdekei azt kívánják meg. Hazánk viszonylatában ennek a lejárató stratégiának az egyik vezető szereplője az amerikai spekulánshoz ezer szállal kötődő Kim Lane Scheppele, akinek visszatérően becsmérlő, elfogult tevékenysége kizárólagos célja a sorosista kánon tanait visszautasító, nemzeti, keresztény értékek mentén szerveződő nemzetállamok, illetve azok kormányainak nyilvános befeketítése és hiteltelenítése -  írta korábban a tuzfalcsoport.blogstar.hu.

Mindemellett azt is érdemes megemlíteni, hogy 2022 februárjában az alkotmányjogász közvetlenül is részt vett a baloldali összefogás választási kampányában, amikor a CEU Demokrácia Intézet és a Review of Democracy kerekasztal-beszélgetésén Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt mellett fejtette ki az ellenzéki narratívába illeszkedő, ám az alkotmányjogi princípiumokkal és alapelvekkel teljesen összeegyeztethetetlen nézeteit az alkotmányosság jövőjéről Magyarországon.

Kim Lane Scheppele ezer szállal kötődik Soros Györgyhöz.

A portál szerint az a tény, hogy egy új szereplő tűnt fel, minden jel szerint nem kerülte el a Nyílt Társadalom hálózatához köthető személyek figyelmét és ez a X közösségi médiafelületén is precíz módon nyomon követhető. Figyelemmel kíséri Magyar politikai ámokfutását Benjamin Novák, aki miatt a 444 azért kényszerült magyarázkodni, mert a Soros-blog úgy csinált, mintha az egyik munkatársuk által írt lejárató anyagot az amerikai napilap, a New York Times írta volna. Kim Lane Scheppele feltűnése azonban új szintet jelent. Bár Scheppele osztja a Magyarral kapcsolatos kétségeket, nevezetesen, hogy a magyar ellenzékre is veszélyes lehet, alapvetően reménykedve tekint rá. Sőt az X-en, bár elég passzív jelenleg Magyar Péter profilja, de követői közé is csatlakozott.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!