Vesztegetés, pénzmosás, sokmilliós mutyi: súlyos vádak a "Főnöknek" nevezett baloldali polgármester ellen

Vágólapra másolva!
Augusztusban őrizetbe vették, majd pedig letartóztatták Gyurcsány óbudai polgármesterét, Kiss Lászlót. Kisst bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsították meg, csakúgy, mint pár hónappal korábban helyettesét, az MSZP-s alpolgármestert, Czeglédy Gergőt. Egyébként "főnöknek" nevezték Kiss Lászlót, Gyurcsány Ferenc polgármesterét az óbudai korrupciós botrány főszereplői. Egy önmagára is terhelő vallomást tevő férfi azt állítja: a kenőpénzeket minden alkalommal Kiss László és a többi gyanúsított háza előtt személyesen adta át. A nyomozó főügyészség által szervezett, több helyszínt érintő, összehangolt akcióban közel ötven hivatalos személy vett részt. Mutatjuk a részleteket!
Vágólapra másolva!

Ahogyan azt korábban megírtuk, augusztus 16-án letartóztatták Gyurcsány Ferenc óbudai polgármesterét, Kiss Lászlót. Mint arról az Origo korábban beszámolt, a letartóztatottak között van Czeglédy Gergő alpolgármester is. A hatóságok Kiss László polgármestert tizennyolcmilliós, míg Czeglédy Gergőt százmilliós korrupcióval gyanúsítják. Időközben Vitézy Dávid Karácsony Gergely főpolgármester magyarázatát várja a példátlan korrupciós botrányban, a baloldal pedig mélyen hallgat.

Mi történt Óbudán?

Kiss László a 2019. októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni.

kisslászló, dk
Fotó: 3.kerulet.ittlakunk.hu / Kiss László

A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért. Esetenként a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el – közölte az ügyészség. 

A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a főügyészség. 

Az ügy további két újabb gyanúsítottja egy III. kerületi önkormányzati képviselő, valamint az egyik érintett gazdasági társaság ügyvezetője. A büntetőeljárásban korábban gyanúsítottként kihallgatott alpolgármester letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság 2024. október 20-ig hosszabbította meg. Az ügyről bővebben ITT olvashat!

kisslászló, czeglédygergő
Czeglédy Gergő alpolgármester és Kiss László óbudai polgármester óriási bajban vannak.
Fotó: obuda.hu

Minden Anonymous információival kezdődött

2021 őszén tett ki egy videót Anonymus az ügyről, amelyben különböző leleplező anyagokat tett közzé. Ezekből kiderült, hogy segítették a hatóságok munkáját. Az álarcos alak szerint a korrupciós botrány egyik szereplője az a P. Gábor, akiről tudható, hogy 2020-ig a Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda vezetője volt a kispesti önkormányzatnál, ám szerepe jóval túlmutatott ezen, hiszen: 

a felvételeken P. Gábort pedig úgy emlegették, hogy mindent el tud intézni az önkormányzatnál. 

P. tulajdonképpen az MSZP-s Gajda Péter jobbkeze, bizalmasa volt, egy ideig a polgármester kabinetfőnökeként is dolgozott. P. Gábor a között a tizenhat érintett között van, akiket a polgármesteren és az alpolgármesteren kívül meggyanúsítottak, ahogy eljárás alá vonták Kiss kampányfőnökét, K. Dánielt, egy bizonyos ügyvédet, F. Lászlót, illetve ismerősét, D. Róbert is. Az utóbbi személyek pedig a baloldal háttéremberének ismerősei. A közös, a 2019-es önkormányzati választás után pár nappal létrehozott cégük számos, sokmilliós megbízást kapott a III. kerületi önkormányzattól, ezek pedig most a hatósági vizsgálat tárgyát képezik. Az sem mellékes, hogy F. Lászlónak pár éve közös vállalkozása volt Kiss László polgármester feleségével. Azaz a Kiss László polgármester vezette óbudai önkormányzat többmilliós önkormányzati megbízásokkal halmozta el a polgármester feleségének akkori üzlettársát, aki a nemrég kirobbant korrupciós botrány egyik szereplője. 

D. Róbert és F. László már nincsenek letartóztatva, ugyanis a két férfi beszélni kezdett, ezért szabadon engedték őket. 

Ez azonban a hatóságok nem erősítették meg. P. Gábor viszont még mindig börtönben van, ő a két politikushoz hasonlóan szintén ártatlannak vallja magát.

kisslászló, óbuda, dk
Kiss Lászlót letartóztatták a hatóságok. Óbudát mélyen megrázta a korrupciós botrány. A kerület vezetés nélkül maradt. 
Fotó: óbudaihírek.com

A feljelentő társai nyíltan beszéltek arról is, hogy a polgármesternek vissza kell osztaniuk a megbízási díjakból a hirdetőoszlopok hasznosításával összefüggésben.

Elfogása előtt szabadult ki az egyik kulcsszereplő

Az Origo arról is beszámolt, hogy az óbudai korrupciós botrány egy újabb kulcsfiguráját kiengedték a letartóztatásból – tudta meg a Magyar Nemzet. A portál információi szerint a férfit még márciusban fogták el, ám nem sokkal Kiss László polgármester meggyanúsítása előtt szabadulhatott a rácsok mögül. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy 

a nemrég szabadult gyanúsítottnak nem sokkal Kiss meggyanúsítása előtt szűnt meg a letartóztatása, ahogy az alpolgármester őrizetbe vétele előtt is kiengedtek egy sokat tudó érintettet a börtönből.

kisslászló, gyurcsány
Gyurcsány embere börtönben van. Fotó: Origo

Egy volt munkatársa tett vallomást Kiss Lászlóra

Óbuda letartóztatott polgármesterére, Kiss Lászlóra egyik volt munkatársa vallhatott – erről Zamecsnik Péter ügyvéd beszélt péntek este a HírTV Napi aktuális című műsorában. "A polgármester úr korábbi munkatársa egyezséget kötött az ügyészséggel a saját érdekei mentén, nagyon kedvező büntetési tételben állapodtak meg (...) ennek az úrnak 14 hónapot kell fogházban töltenie" – mondta el Zamecsnik Péter ügyvéd.

A gyanú szerint több bűncselekmény köthető Kiss László nevéhez: egyrészt túlárazott szerződéseket kötöttek munkákra, illetve fiktív munkákra fizettek ki pénzeket, valamint a pénzmosás bűncselekménye is felmerült

– hangzott el a műsorban. Zamecsnik Péter elmondta, Kiss László teljes mértékben abszurdnak tartja a vádakat, mivel a tettestársak közül vannak személyek, akikkel a politikus – elmondása szerint – még soha nem is találkozott, azzal védekezi, hogy nem is ismeri őket.

A Magyar Nemzet egyébként megszerezte az óbudai korrupciós botrány nyomozati iratait, és többrészes cikksorozatot indított a megismert dokumentumok alapján. A Magyar Nemzet szerint  szó van bennük többek között Dél-Amerikából Magyarországra menekített egymillió euróról, kokainozásról, vesztegetési pénzek visszaosztásáról és közpénzek elsikkasztásáról is. 

KissLászló, KarácsonyGergely
Kiss László és Karácsony Gergely
Fotó: Facebook

Mindent bevallott az egykori bűntárs

A Magyar Nemzet birtokában lévő nyomozati iratokból kiderült, hogy egy önmagát és több, III. kerületi politikust feldobó titokzatos bűntárs feljelentése nagy lendületet adott a nyomozóknak, akik az óbudai korrupciós botrányban nyomoznak. Ráadásul a férfi terhelő bizonyítékokat adott át az ügyészeknek. Videó- és hangfelvételek formájában. Ennek meg is lett hamar a következménye, hiszen az egész ügy magával vitte Kiss László Gyurcsány-párti polgármestert és szocialista helyettesét is.

Az igazság vélhetően akkor fog kiderülni, mikor a bíróság ítéletet hoz, ezért mindaddig az ártatlanság vélelme őket és az ügy többi szereplőjét is megilleti, hiszen az eljárás még csak nyomozati szakban van.  Persze kérdés, hogy a két politikust mennyire érte váratlanul az ellenük indított nyomozás, hiszen már évekkel ezelőtt konkrét információk jelentek meg a sajtóban, hogy korrupciógyanús ügyletek történhettek a III. kerületben.

Mélyen hallgat a baloldal

Amióta új lendületet vett az óbudai korrupciós botrány és bilincsben vitték el a III. kerület Gyurcsány-párti polgármesterét, az érintettek egytől egyig hallgatásba burkolóznak – írta a Magyar Nemzet. A lap több kérdést feltett Karácsony Gergelynek, a Gyurcsány-pártnak és a helyi vezetésnek, érdemi válasz senkitől nem érkezett.

Kiss László és az óbudai vezetők magára hagyták az óbudaiakat

Azt is megírtuk, hogy a baloldali vezetés korábban is elhanyagolta a kerületet és a lakosokat, azonban az Óbuda-Békásmegyert megrázó korrupciós botrány következtében teljesen magára maradt a kerület. Több esetben is csak a szerencsének köszönhetően nem történt katasztrófa és haláleset. Többször is kérte levélben az akkor még szabadlábon lévő Kiss Lászlót egy óbudai lakó, hogy sürgősen mérje fel az önkormányzat a Madzsar József utca és környéke fáinak állapotát, mert attól tartott, hogy bármikor bekövetkezhet egy tragédia.

A kerület baloldali városvezetése azonban nem reagált, figyelmen kívül hagyta a segélykiáltást. A válaszok nemcsak, hogy hárítóak voltak, de még lekezelő, kioktató hangvételűek is. 

Nemrégiben kidőlt egy hatalmas játszótéri fa. Csak a szerencsének köszönhető, hogy az incidens nem követelt ember- és gyerekéletet. A Magyar Nemzet a Metropol cikke alapján megjegyezte: nem ez volt az első eset, hogy Gyurcsány polgármestere furcsa, lekezelő hangvételt ütött meg az óbudai lakosokkal. Mint kiderült, Kiss korábban egy balesetet szenvedett gyermek édesapjával bánt elutasító módon.  

Nem kötött vádalkut a baloldal háttérembere

Felajánlotta a nyomozati alku lehetőségét az ügyészség a baloldal háttéremberének, P. Gábornak az óbudai korrupciós ügyben – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a férfi ügyvédje. Barabás Éva elmondta, védence nem kötött egyezséget az ügyészséggel, azt pedig tagadja, hogy ő szerepel abban a videóban, amelyben korrupciós pénzeket számolnak. Még több részlet erről ITT olvasható!

Gyurcsány elismerte, hogy Kiss László bűncselekményt követett el

Gyurcsány Ferenc nemrégiben ismét megszólalt Kiss László ügyében, aki egy igen súlyos korrupciós ügy egyik legfőbb gyanúsítottja. A bukott kormányfő zavaros Facebook-bejegyzésében elismerte, Kiss László bűncselekményt követett el. Gyurcsány egyébként provokációról beszél, ugyanakkor bizonyítékokat nem közöl. Azt pedig nem magyarázza meg, miért mentené Kiss Lászlót az, ha valaki "rábeszélte" volna, hogy bűncselekményt kövessen el. 

Arról, mi várhat Kiss Lászlóra, a Századvég tudományos igazgatója beszélt az Origónak.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!