Több mint 5 milliárd forintot lehet nyerni most az ötös lottón

Vágólapra másolva!
Az Ötöslottó történetének harmadik legnagyobb nyereménye, 5 milliárd forint feletti főnyeremény várja a lottózókat ezen a hétvégén.
Vágólapra másolva!

Ingatlanvásárlásra, lakásfelújításra, utazásra és nagyobb értékű tárgyak vásárlására, fordítják nyereményüket azok, akik nagy értékű, 300 millió forint feletti össeget nyertek, emellett gondolkodnak pénzügyi befektetéseken is – derült ki a Szerencsejáték Zrt. nagynyertes-kérdőíveiből. 

A több mint féléve halmozódó Ötöslottó főnyereménye 5,111 milliárd forint, amelyből ezek az álmok, tervek mind-mind megvalósíthatók, akkor is, ha nem csak egy telitalálat születik ezen a hétvégén.

A Szerencsejáték Zrt. által megkérdezett nagynyertesekre jellemző, hogy jellemzően általában csak a szűk családi körrel osztják meg a nagy hírt, hogy nyertek, és átlagosan két hétig is eltart, mire a sokkoló hír után jelentkeznek a nyereményért. A kérdőív alapján az is kiderült, a legtöbben úgy gondolják a nyeremény nem fogja megváltoztatni az életüket, ezért némi szabadság után visszatérnének a munkahelyükre.

 

Az Ötöslottón több mint hat hónapja nem volt telitalálatos szelvény. Legutóbb márciusban nyert egy játékos 226 millió forintot a lottón, ezt megelőzően pedig februárban, egy szerencsés játékos megnyerte minden idők eddigi legnagyobb jackpotját a 6,5 milliárd forintot.

A mostani 5,111 milliárd forintos főnyeremény a játék történetének harmadik legnagyobb nyereménye

- olvasható a Szerencsejáték Zrt. Facebook-oldalán.

Amennyiben a szombati sorsoláson lesz telitalálat, akkor a helyesen tippelő szerencsésnek 90 nap áll rendelkezésére, hogy jelentkezzen nyereményéért, az úgynevezett nagynyertes-vonalon, amelyről a https://www.szerencsejatek.hu/oldalon és az értékesítőhelyeken is érdeklődhet. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!