Rendkívüli terhelés alatt vannak a gátak, volt, ahol szivárogni kezdett a víz

Fotó: Facebook.com/vizugy
Vágólapra másolva!
Még mindig nem lankadhat a figyelem, Pilismaróton beavatkozásra is szükség volt - írta az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

Az árvíz lassú levonulása során folyamatos extrém terhelést kapnak a gátak, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyes kollégák ébersége és szaktudása kiemelten fontos szerepet kap a védekezés ezen szakaszában 

- írta összefoglalójában az Országos Vízügyi Főigazgatóság. 

Nagybajcsnál már ütemesen apad a Duna, emiatt Győrnél a folyó és a Mosoni-Duna szintje várhatóan még a mai napon kiegyenlítődik. Mindez lehetővé teszi a Mosoni-Duna torkolati műtárgyának nyitását, a győri vízszint tetőzését.

A Lajtán folyamatos az apadás, csaknem 40 centimétert csökkent már a vízszint Mosonmagyaróvárnál a péntek reggeli tetőzés óta.

A Duna Budapest fölötti szakaszán a változó intenzitású, de folyamatos apadás ellenére továbbra is fokozott figyelemre van szükség a védekezőktől a töltések mentén a buzgárok, szivárgások, csurgások észlelésére és kivédésére. A vízügyes kollégák továbbra is 24 órás figyelőszolgálatot látnak el.

A pénteki nap során Pilismarótnál a kiépített ideiglenes védművön az árhullám megbontotta a fóliaborítást, amely veszélyeztette a kiépített védvonal állékonyságát. A jelenséget kollégáink időben észlelték és megkezdték a szükséges beavatkozást

- írták a bejegyzésben, hozzátéve: az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője, Láng István azonnal a helyszínre érkezett, hogy koordinálja és felügyelje a munkálatokat. 

A vízügy és a társszervek munkatársai az érintett szakaszon egy speciális munkagéppel, kővel töltött nagyméretű - úgynevezett Big-bag - zsákokat beemelve megerősítették az ideiglenes védvonalat.

A Duna tetőzése ma a hajnali órákban érte el Budapestet, 5 órakor 830 centiméteres vízállásnál, a 2013-ban mért legnagyobb vízszinttől 61 centiméterrel elmaradva. A Duna Budapest alatti szakaszán Paksnál előreláthatólag vasárnap éjjel, Bajánál hétfőn este várható a folyó tetőzése, III. fokú árvízvédelmi szintet megközelítően.

Az OVF posztjában köszönetet mondott a munkálatokhoz nyújtott segítségért és egyben azt kérték, hogy 

a Facebook-ra és más közösségi oldalakra ne írjanak felajánlásokról, azt ott nem tudjuk kezelni! Adományokkal kapcsolatban a karitatív szervezeteket keressék, a lezárásokkal összefüggésben pedig az Útinformot! Az Árvíz Vonal telefonszámát csak vízügyi-árvízi információkért – pl. tetőzések aktuális helye – hívják!"

Hozzátették: Homokzsáktöltő önkéntesekre már nincs szükség, a segítség aktuális módjairól az önkormányzatok tudnak felvilágosítást adni. 

Az Origo folyamatosan beszámol az árvízhelyzet legfrissebb híreiről, élő hírfolyamunkat itt olvashatja.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!