A fővárosi Duna-szakaszon irányította a védekezést Orbán Viktor

Vágólapra másolva!
Budapesten ellenőrizte a dunai árvízvédelmi munkát szombaton Orbán Viktor miniszterelnök Szentkirályi Alexandra frakcióvezetővel közösen - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Vágólapra másolva!

Mivel a fővárosban szombaton zajlik az árvíz - hosszan elnyúló - tetőzése, a miniszterelnök reggel a belvárosi védművek állapotát ellenőrizte a belügyminiszterrel és a honvédelmi miniszterrel közösen. 

Az operatív törzs ülése után pedig motorcsónakon több budapesti védekezési helyszínt is felkeresett Terdik Tamás budapesti rendőrkapitánnyal és Szentkirályi Alexandrával, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjével. 

A területen dolgozó vízügyesek jelentése szerint a töltések mindenhol bírják a nyomást, a helyenként előforduló buzgárokat sikeresen kezelik. Az árvízi védekezés nyugodtan és hatékonyan folyik Budapesten.

Orbán Viktor miniszterelnök az operatív törzs ülése után motorcsónakról ellenőrzi a dunai árvízvédelmi munkát Budapesten 2024. szeptember 21-én. - Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ahogy az Origo is beszámolt róla, ma a miniszterelnök újabb sajtótéjlkoztatót tartott, ahol azt mondta, hogy még öt nehéz nap várható az áradás miatt Magyarországon.

Több helyen elmaradt az árvíz a 2013-as rekordtól, a fővárosban várhatóan 59 centivel lesz alacsonyabb a vízállás, vagyis pontos volt a vízügy előrejelzése

 - mondta Orbán Viktor a szombat reggeli Árvízinfón. 

Az áradásról percről-percre közvetítünk, a Duna órákon belül tetőzhet Budapesten.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!