Egy férfi házasságából 2004-ben egy fiú és 2007 januárjában egy lány gyereke született. Válása után az apa kéthetente hétvégenként, valamint az iskolai szünetekben vihette magával a gyerekeit.
A férfi kihasználta azokat az alkalmakat, mikor lánya egyedül volt vele, és 2013-tól rendszeresen megerőszakolta a lányt.
Először csak akkor, amikor a lány aludt, majd később már akkor is, amikor fent volt.
A férfi 2017 decemberétől több pornográf felvételt is készített a lányáról, majd azokkal tartotta sakkban.
Amikor a lány időseb lett és tiltakozott, hogy apja megerőszakolja, a férfi azzal fenyegette, hogy a róla készült meztelen képeket megmutatja másoknak.
2022-ben a lány megkérte az anyját, hogy vigye el őt egy szakemberhez, akinek a gyerek mindent elmondott amit az apja tett vele.
A bíróság most a férfit szexuális erőszak és gyerekpornográfia miatt 17 év fegyház büntetésre ítélte. Emellett pedig örökre megtiltotta, hogy bármikor is gyerekekkel kerüljön kapcsolatba.
A férfit kizárták a feltételes szabadlábra helyezés lelehetőségéből, sőt kötelezték 2,1 millió forint bűnügyi költség megfizetésére, valamint megszüntették a szülői felügyelet jogát.
Ahogy azt korábban az Origo megírta, egy férfi rendszeresen vigyázott az unokáira, mert a szüleik több műszakban dolgoztak. Ezt kihasználva a férfi többször is molesztálta a kislányt amikor elaludt.
Arról is írtunk, hogy tizenkét évnél fiatalabb gyerekekről töltött fel pornográf videókat az internetre egy mezőkövesdi férfi. A pedofil akár 20 év börtönt is kaphat. A férfi 2021. április 19. és 2022. október 30. napja közötti időszakban különböző felhasználóneveken és különböző adatokkal regisztrálva, de azonos e-mail-címről mezőkövesdi otthonában tizenkét évesnél fiatalabb gyerekekről különböző pornográf tartalmú videókat töltött fel és osztott meg az interneten. A közlemény szerint a gyerekeket a felvételeken a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolták.
Egy oroszlányi férfi férfi 2020. február 21-én egy internetes alkalmazáson keresztül 4 gyermekpornográf tartalmú fotót küldött egy kislánynak, aki ezt tőle nem kérte és a fotókat sem töltötte le. Mint kiderül, azért tett ilyet a férfi, mert kíváncsi volt a gyerek reakciójára. Ezen túl az internetről is letöltött 8 gyermek pornográf felvételt, amelyeket a lefoglalásig a mobiltelefonján tárolt.