Székely Anna megszólalt közelgő thai box összecsapásáról

Vágólapra másolva!
Az olimpiai után a III. Golden Muaythai Gálán lép ringbe Székely Anna. A veresegyházi Golden Muay Thai SE ifjúsági Európa-bajnoka az est főmérkőzésén Vesela Rogaskával csap össze - írta meg a Tények.
Vágólapra másolva!

Nyerni megyek, ennek megfelelően készülök 

– mondta Székely Anna, aki sűrű nyári időszakon van túl. Elmondta, hogy nyolc edzése van egy héten, emellett úszik és fut is. A sportolónő mindent belead a felkészülésbe. A párizsi olimpiáról hazatérve tartott néhány nap pihenőt, majd következett a gálára való felkészülés. 

Nem mondom, hogy nem megterhelő, de igazából vannak céljaim, amelyeket el szeretnék érni, ehhez pedig ez kell.

A veresegyházi Golden Muay Thai SE ifjúsági Európa-bajnoka főmérkőzést vív majd két hét múlva, ellenfele a görög színekben szereplő Vesela Rogaska lesz.

Hatalmas élmény volt ilyen hangulatban kint lenni, büszke vagyok arra, hogy így képviselhettem a hazámat és a klubomat. Hazatérve is csak pozitív dolgokat kaptam, az edzőm, Berkes Ádám is elégedett volt a mérkőzésen nyújtott teljesítményemmel, emellett Veresegyházától kaptam egy polgármesteri elismerést is. Nagyon jó érzés, és plusz motiváció, hogy így is elismerték a munkánkat.

További részleteket arról, hogy milyen újításokat terveznek a gálán, főként a látványvilág tekintetében a Tények.hu oldalon olvashat.

Ahogy az Origo is beszámolt róla Rehák Márk és Székely Anna is győzni tudott a II. Golden Muaythai Gálán.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!