Mindenki a magyar határzárra készül
2015. szeptember 28. 07:13
Több ezer migráns lépte át a magyar-osztrák határt Hegyeshalomnál, az 1-es főúti kishatárátkelőnél vasárnap estig. Szőke László, a település polgármestere elmondta, hogy a migránsok négy különvonattal érkeztek, amelyeken mintegy 1500-1800-an utaztak. Az első három vonat délelőtt fél 10-ig futott be, a negyedik pedig este hat órakor. A migránsok rendőri biztosítás mellett gyalogoltak a hegyeshalmi vasútállomásról a magyar-osztrák határig.
Németország menekültügyi befogadóképessége nem végtelen, akkor sem, ha most még nem tudni, hogy hol vannak a határai - mondta a német szövetségi elnök egy vasárnapi beszédében.
Joachim Gauck a mainzi katolikus székesegyházban a társadalmi integráció kérdéseivel foglalkozó, Interkulturális hetet megnyitó beszédében kiemelte: "már bízunk magunkban annyira, hogy nyíltan beszéljünk ezeknek a napoknak az alapvető dilemmájáról: segíteni akarunk, és a szívünk nagy, de a lehetőségeink végesek."
Akár eurómilliárdokba is kerülhet Magyarországnak, ha visszaállnak a határellenőrzések a schengeni térségen belül - mondta a Világgazdaság hétfői számában megjelent interjúban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Mint fogalmazott, a migrációs válságnak komoly gazdasági hatása van, és a kétoldalú gazdasági kapcsolatokra nagyon vigyázni kell a jelenlegi helyzetben. A bevándorlási kihívások kezelésének eltérő megítélése jól láthatóan politikai konfliktusokat okoz, vigyázni kell, hogy ezek ne alakuljanak át a gazdasági együttműködés területén érzékelhető visszaeséssé.
A migránsok között 79 ország állampolgárait regisztrálta eddig Magyarország, mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Bakondi György az M1 aktuális csatornán kijelentette: "borzalmas nagyságrendű" az utánpótlás a migránsokból, hozzátéve, Fekete-Afrikából és távolabbi ázsiai országokból is jöhetnek még.
A magyar-horvát határon kialakult helyzetről azt mondta, folyamatos a nyomás, ezért rendkívüli erőfeszítést igényel a rend fenntartása. A legfontosabb feladat a gyors ellenőrzés, a minimális ellátás és a továbbutaztatás - fűzte hozzá.
Tíz határsértőt szállított volna Ásotthalomról Bécsbe egy szerb férfi, az embercsempészt a rendőrök tetten érték. A 21 éves szerb állampolgár olasz rendszámú autójába vette fel a hét szír és három iraki állampolgárt. Embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás ellene.
Helyreállt a forgalom a szerb-horvát és a szerb-magyar határon, a nyitva tartó átkelőhelyeken zavartalan a közlekedés.
A rendőrség 24 258 illegális bevándorlóval szemben intézkedett a péntektől vasárnapig tartó három napban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfő reggel a police.hu oldalon.
Németországban ismét tömegverekedés volt egy menekültszálláson, ezúttal egy Kassel melletti sátortáborban, ahol vasárnap több százan verekedtek össze. Az összecsapás több óráig tartott.
Nem jogerősen egy év hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy román embercsempészt Kecskeméten, aki 40 szír migránst szállított autójában - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn.
Európa számára nem Oroszország vagy a gazdasági megszorítások jelentenek valódi kockázatot, hanem az újabb falat építő Magyarország – fejtegette az olasz miniszterelnök New Yorkban.
Matteo Renzi a volt amerikai elnök, Bill Clinton alapítványi rendezvényén beszélt az uniós helyzetről.
Az olasz kormányfő szerint Soros György téved, amikor azt mondja, hogy Európa elbukik, ha nem kezeli megfelelően a menekültválságot – mint Renzi megjegyezte, az uniós politikusok ugyan sok hibát követtek el, de nem végzetes tévedésekről van szó.
Szúrópróba jelleggel ellenőrzik az autókat az osztrák hatóságok, emiatt tíz óra után közel egy kilométeres torlódás alakult ki a hegyeshalmi határátkelőnél.
A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége közleménye szerint a menedékkérőknek szóló segélyakciójuk első szakasza 5000 tál meleg étel és másfél tonna egyéb élelem kiosztásával zárult. A jövőben a határ menti zónákban segítenek majd.
Nagyot kaszálnak a német szállásadók a menekülteken, írja a Bild, amely példaként hozza fel azt a berlini filmes céget, amely havi 990 euróért bérelt ki egy lakást, amit most felajánlott a városnak, hogy költöztessen oda menekülteket. A városháza 7 menekültet helyezett el náluk, és minden egyes menekültért napi 50 eurót fizet. A cég így havi 10 500 eurót keres. De jól járt az az ugyancsak a német fővárosban található hostel is, amely szintén menekülteket fogad be, és akik után napi 20 eurót kap. A hostelben a turistáknak amúgy 10 euróba kerül egy éjszaka.
Becslések szerint idén már 200 ezer menekült haladt át Szerbián – mondta el a szerb közszolgálati televíziónak Rados Djurovic, a menedékkérők védelmével foglalkozó helyi központ vezetője.
Djurovic elismerte, hogy az utóbbi napokban ugyan csökkent az érkezők száma – napi 4-5 ezer helyett már csak ezren várakoznak a szerb-macedón határ menti Presevóban – a közeljövőben azonban szerinte újabb nagyobb hullám várható, az újabb migránsok ellátására pedig nincs felkészülve az ország.
Újabb migránscsoport lépte át a magyar-horvát határt a Baranya megyei Beremendnél hétfő délelőtt - számolt be az M1 aktuális csatorna tudósítója.
A Horvátország felől 10 busszal érkező illegális bevándorlókat a magyar határőrizeti szervek átvizsgálják, magyar buszokra szállítják át, de ezúttal nem a magyarbólyi vasútállomására, hanem Gyékényesre viszik és onnan utaztatják tovább őket. Ennek oka, hogy a közeli Magyarbólyban már nincs elegendő vasúti szerelvény.
A menekültválság lesz az egyik kiemelt téma az Európa Tanács (ET) Strasbourgban megrendezett Parlamenti Közgyűlésén.
A hétfőtől péntekig tartó őszi ülésszak második napján lesz központi kérdés a migrációs helyzet: a napirendi pontok között szerepel az egységes menekültügyi rendszer terve és az új tranzitországok helyzete is.
A magyar küldöttségben a fideszes Bartos Mónika, Csenger-Zalán Zsolt, Csöbör Katalin, Manninger Jenő és Tilki Attila, a KDNP-től Hoffmann Rózsa, a Jobbik színeiben Gyöngyösi Márton, az MSZP részéről pedig Mesterházy Attila és Harangozó Gábor kapott helyet. A delegációt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke vezeti.
Nemsokára kezdődik az Országgyűlés plenáris ülése, a napirend előtti felszólalások többsége a menekültválsággal lesz kapcsolatos - hangzott el az m1 híradójában.
Közös járőrözésbe kezdenek a teljes magyar–szlovén határszakaszon a magyar és a szlovén rendőrök, illetve folyamatos, valós idejű információval látják el egymást – közölte a belügyminiszter hétfőn, a Rédics–Hosszúfalu határátlépési pontnál.
Pintér Sándor a határ szlovén oldalán tartott megbeszélést szlovén kollégájával, Vesna Györkös Znidarral, illetve a két ország rendőri vezetőivel, majd a tárgyalások után beszélt arról az újságíróknak, hogy megegyeztek a közös járőrözés elindításáról.
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő érthetetlennek tartja, miért dobálták szét a szír állampolgárok azokat az irataikat – köztük regisztrációs papírokat, útleveleket, menekültstátuszt igazoló dokumentumokat –, amelyek lényegesen könnyebbé tennék az Európai Unióba való törvényes belépésüket.
Az m1 aktuális csatorna hétfőn annak kapcsán kérdezte meg a szakértőt, hogy egy Szeged környéki férfi eldobált regisztrációs papírokat, szerb személyi igazolványt, érvényes svéd tartózkodási engedélyt, Jordániában kiadott politikai menekültstátuszt igazoló dokumentumot, katonakönyveket, útleveleket gyűjtött össze az elmúlt hetekben. A papírokat szinte kivétel nélkül szír állampolgárok nevére állították ki, hangzott el a Híradóban.
Hétfő délre Horvátországban kiürült az opatovaci és a tovarniki befogadótábor - számolt be az M1 aktuális csatorna tudósítója.
Opatovacból 25, migránsokkal teli autóbusz indult útnak Magyarország, vagyis Barcs és Beremend felé. A tábor kiürítése arra utalhat, hogy Horvátország készül a magyar-horvát zöldhatár lezárására, hiszen hasonló történt Szerbiában is, mielőtt Magyarország lezárta volna a közös zöldhatárt - hangzott el.
Mintegy tízezer elutasított menedékkérő bujkál a hatóságok elől, és tartózkodik illegálisan Svédországban.
"Egyre kevesebben hagyják el az országot azok közül, akik nem kaptak tartózkodási engedélyt" - jelentette ki Fredrik Bengtsson, a bevándorlási hivatal szóvivője.
Japán 810 millió dollárt - 227 milliárd forintnyi összeget - ajánl fel szíriai és iraki menekültek támogatására.
Szerdára elkészül Letenyén az a tranzitzóna, ahol a Horvátország felől a magyar határra szállított menekülteket fogják regisztrálni – jelentette be a Zala megyei kormánymegbízott.
Rigó Csaba elmondta, hogy a tranzitzóna építése folyamatosan zajlik, hétfő délig 13 konténert állítottak fel, és további 15 érkezik még a nap folyamán. A helyszín a "senki földje", vagyis a régi magyar–horvát közúti átkelőhelyen, a Mura híd közelében lévő terület, amit szerdáig közművesítenek, és kiépítik a bevándorlási hivatal informatikai hálózatát is.
A schengeni rendszert, közvetve pedig a közép-európai államok gazdaságát károsíthatja, ha tartósan megmaradnak a menekültválság miatti határellenőrzések – állítják londoni elemzők.
A Capital Economics tanulmánya szerint a tartós ellenőrzések főleg a feldolgozóipari beszállító hálózatnak árthatnak, Közép-Európa feldolgozóipari termékeinek exportja ugyanis zömmel más schengeni országokba – mindenekelőtt Németországba – irányul, és a szükséges alapanyagok nagy része is a schengeni térségből érkezik.
Az Európai Bizottság nem vitatja annak a magyar törvénynek a létjogosultságát, amely bűncselekménnyé nyilvánítja az illegális határátlépést – mondta egy újságírói kérdésre a brüsszeli testület hétfői sajtótájékoztatóján Natasha Bertaud.
A szóvivő válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy a legtöbb uniós tagállam valamilyen módon szabályozza, feltételekhez köti a legális határátlépést – így például érvényes okmányok felmutatását követeli meg –, és ezzel párhuzamosan bűncselekménynek nyilvánítja az illegális határátlépést.
Továbbra is közlekednek a menekülteket szállító különvonatok Ausztria és Németország között, délelőtt 400 ember szállításáról gondoskodtak a salzburgi városvezetés tájékoztatása szerint. Salzburg vezetése azzal számolt, hogy a különjáratok leállítása esetén a salzburgi pályaudvaron várhatóan kritikus helyzet alakul majd ki, hiszen a városba naponta kétezer ember érkezik, és a szolgálatot teljesítők már így is a kapacitásuk határán vannak.
„Nagyon tisztelem a magyar népet. Éppen ezért fontos, hogy elvegyük Orbántól azt a legitimitást, amit az Európai Néppártban betöltött tagsága kölcsönöz neki. Orbán Fideszének el kell hagynia a Néppártot” – olvasható Viviane Reding véleménycikkében, ami a Die Weltben jelent meg.
A franciaországi Calais-nál rekedt menekülteknek ajánlotta fel a hétvégén bezárt Banksy-féle angliai antividámpark bontásából származó minden faanyagot és rögzítőelemet a világhírű graffitiművész.
A Somerset grófságban fekvő Weston-super-Mare városban kialakított Dismaland (Komorpark) célja az volt, hogy leszámoljon a közhelyekkel, és
összes attrakciója komoly társadalmi problémákra, köztük a menekültválságra hívta fel a figyelmet.
A létesítmény működésének öt hete alatt több mint 150 ezer látogatót vonzott, és 20 millió font, vagyis 8,5 milliárd forint idegenforgalmi bevételt hozott.
Lemondott Devecz Miklós, a szegedi egyetem kancellárja. Három napja egy botrányos Facebook-bejegyzés miatt került a sajtó kereszttüzébe. Részleteket itt olvashat.
Vasárnap délben egy svéd rendszámú autóval érkezett három férfi a Letenye-Muracsány (Gorican) autópálya-átkelőre, és mindhárman svéd iratokkal akarták igazolni magukat. A kocsi két utasának érvényes okmányai voltak, a sofőr azonban csak egy - határátlépésre nem jogosító - svéd jogosítványt tudott átadni. A további ellenőrzés során kiderült, hogy a járművet vezető férfi valójában iraki állampolgár, és a svéd gépjárművezetői engedélyt nem neki állították ki. Ő a Magyarországon való jogszerű tartózkodását sem tudta igazolni. A rendőrök ellene közokirat-hamisítás, az autó egyik utasa ellen pedig embercsempészés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
A falak sohasem jelentenek megoldást, a hidak építése viszont igen – mondta Ferenc pápa az európai migrációval kapcsolatban az Egyesült Államok és Róma közötti repülőúton tartott sajtótájékoztatóján. Sajtóbeszámolók szerint Ferenc pápa kijelentette: "Köztudott, mi lesz a falak végső sorsa. (...) Minden fal leomlik: ma, holnap vagy száz év után." Az egyházfő hozzátette: "Az akadályok emelése hosszabb-rövidebb ideig működik, de nem jelent megoldást. A probléma attól még fennmarad, csak a gyűlölet lesz miatta nagyobb."
Szíriai menekülteket szállító járművet tartóztatott fel a szlovén rendőrség a horvát határ közelében, Rogatecen. A kisbuszt egy ukrán állampolgár vezette, és 22 utast szállított.
A rendőrök egy német rendszámú autót is megállítottak a kisbusz után, amiben két, schengeni vízummal utazó szír állampolgár ült. A hatóság gyanúja szerint ők végig kapcsolatban lehetettek a furgon vezetőjével – bár az egyelőre nem egyértelmű, hogy a személyautó utasai is illegálisan lépték-e át a horvát-szlovén határt.
Csaknem félig megtelt a szlovákiai Bősön az újranyitott menekülttábor az Ausztriából ideiglenes elhelyezésre odaszállított menedékkérőkkel. A többségében magyarok lakta, csallóközi Bősön augusztusban nyitották meg újra a 2009-ig ott működő menekülttábort, hogy ideiglenesen elhelyezzenek 500 olyan menekültet, akik Ausztriában már beadták a menekültkérelmüket. Az ausztriai Traiskirchenből áttelepített menedékkérők szlovákiai elhelyezéséről júliusban írt alá megállapodást a szlovák és az osztrák belügyminiszter. A bősi menekülttábor újranyitása komoly ellenérzéseket váltott ki a helyiek körében, akik augusztusban véleménynyilvánító népszavazáson elsöprő arányban elutasították a tábor újbóli üzembe helyezését.
Szijjártó Péter válaszolt Matteo Renzi olasz miniszterelnök szavaira, aki úgy véli: "Ma a valódi veszélyt Európára nem Oroszország jelenti, hanem Magyarország, amely új falat épít." Az olasz miniszterelnök hozzátette: "Európa jövőjéről Oroszország nélkül gondolkodni tragikus hiba lenne." A magyar külügyminiszter kitért Christiane Taubira francia igazságügyi miniszter szavaira is, a politikus egy hétvégi rendezvényen azt mondta: "Amit Orbán Viktor Magyarországa tesz, az tűrhetetlen. Ez nem Európa. Felhívom a figyelmet arra, hogy az EU-szerződés 7. cikkelye lehetővé teszi az intézkedéseket az olyan állam ellen, amely nem tartja tiszteletben az unió értékeit."
Szijjártó Péter szerint egyértelművé vált, hogy "minél kevesebb időt töltenek egy ország vezetői mások kritizálásával, annál hatékonyabban tudnak eleget tenni az európai előírásoknak". Méltatlan, hogy az olasz miniszterelnök és a francia igazságügyi miniszter pontosan az európai uniós jogszabályok betartása miatt bírálja Magyarországot – jelentette ki a külügyminiszter.
Magyarország minden nemzetközi normát tiszteletben tart, és tiszteletben is fog tartani - jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter, miután Strasbourgban hétfőn megbeszéléseket folytatott Thorbjorn Jaglanddal, az Európa Tanács (ET) főtitkárával. A tárcavezető a migrációs válsággal kapcsolatban szeptember 15-én hatályba lépett magyar törvények tartalmát és azok gyakorlati alkalmazását ismertette az Európa Tanács norvég főtitkárával, miután Jagland levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy az ET megvizsgálhassa a jogszabályokat.
Barack Obama amerikai elnök az ENSZ-közgyűlés általános vitáján Szíriáról szólva zsarnoknak nevezte Bassár el-Aszad elnököt és azt hangoztatta, hogy az országban "irányított (hatalmi) átmenetre" van szükség. Kijelentette, hogy a szíriai helyzet rendezésével kapcsolatban az Egyesült Államok kész együttműködni bármely országgal, beleértve Oroszországot és Iránt is.
A DoRzeczy című lengyel konzervatív hetilap "Magyarország Európa védelmezője" című kommentárja szerint Orbán Viktor számára Magyarország biztonsága a legfontosabb, ugyanakkor a menekültválságban tett lépései a menekültekkel és az Európai Unióval való szolidaritásról is tanúskodnak. A cikk "bölcs módon nyújtott segítségnek" minősíti a magyar kormányfő által a múlt heti brüsszeli EU-csúcstalálkozón tett, az európai migrációs válság megoldására irányuló hatpontos javaslatot.
Orbán Viktor brüsszeli javaslatcsomagjáról írt kommentárt Grzegorz Górny is a WSieci című lengyel konzervatív hetilap hasábjain. Górny úgy véli: a vezető uniós politikusok közül egyedül a magyar miniszterelnök beszél a "saját hangján", képes "az árral szembe menni", és az őt egyébként bíráló uniós vezetők – elfogadva a csomagban szereplő javaslatok nagy részét – gyakorlatilag magukévá tették a migránsválsággal kapcsolatban elfoglalt magyar álláspontot is, miszerint Európa nem a politikai menekültek áradatával, hanem "bevándorlási invázióval" kénytelen szembesülni.
Szétköltöztették a konfliktusba került, etnikai alapon szerveződött csoportokat a németországi Hessen tartomány egyik menekültszállásán, ahol előző nap minden eddiginél nagyobb szabású tömegverekedés történt. Vasárnap pakisztániak és albánok estek egymásnak, először délben, ebédosztáskor, este pedig több százan verekedtek, és a rendőrség csak több óráig tartó küzdelemmel tudta helyreállítani a rendet. A tartományi kormány szerint a rendőrség fellépése arányos és hatékony volt. Ugyanakkor a "biztonsági koncepciót" felülvizsgálják.
A német rendőrszakszervezet (GdP) tartományi szervezete szerint a rendőrség egyre nehezebben tudja ellátni feladatait. "Már túlléptünk a teljesítőképesség határán" - mondta a GdP hesseni vezetője. Stefan Rüppel hozzátette, a szakszervezet már évek óta figyelmeztet, hogy nincs elég ember. Így mindazokat a kollégákat, akiket menekültszállásokhoz riasztanak, nem tudják pótolni más területeken, például a közlekedés ellenőrzésében vagy a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemben.
Európát, illetve a kereszténységen és a görög-római kultúrán alapuló európai hagyományokat védik ma a magyarok azzal, hogy megpróbálják megállítani az Európába irányuló menekülthullámot - hangzott el azon a szimpátiatüntetésen, amelyet több cseh civil szervezet tartott közösen Prágában a magyar kormány menekültügyben tanúsított politikájának támogatására. "A magyarok a múltban már megvédték Európát a törökök ellen" - jelentette ki Pavel Skácel, a Szláv Stratégiai Tanulmányok Intézetének (ISSTRAS) egyik vezetője.
Ötvennégy ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a Szegedi Járásbíróság a hétvégén. A bíróság huszonkilenc vádlottat egy, huszonkettőt kettő, egyet három, egyet öt évre kiutasított Magyarország területéről. Egy fiatalkorú vádlottat a bíróság megrovásban részesített. A vádlottak többségében afgán és iraki állampolgárságúnak vallották magukat, de volt köztük olyan is, aki iráni és pakisztáni személyi adatokat közölt. Az ítéleteket a vádlottak és védőik tudomásul vették, így azok jogerőre emelkedtek. A terheltek - egy kivételével - úgy nyilatkoztak, hogy nem kérik a tolmács által lefordított ítélet írásbeli kézbesítését anyanyelvükön.
A Csóti György volt fideszes országgyűlési képviselő és volt zágrábi nagykövet által vezetett Magyar–Horvát Baráti Kör aggódva figyeli a magyar–horvát kapcsolatokat. Mint közleményükben írják, "végzetes hibának tartjuk, ha aktuálpolitikai kérdések hibás és túldimenzionált kezelése veszélyezteti ezt a kapcsolatot. Ebből kiindulva tisztelettel kérjük mindkét ország kormányát és a közvéleményt befolyásoló médiát, hogy az Európai Unió jogszabályainak és szerződéseinek előírásait betartva cselekedjenek, és egymás iránti tisztelettel, visszafogottan nyilatkozzanak a másik fél lépéseinek értékelésekor" – írják.
Az ET Parlamenti Közgyűlése elé kerülő jelentéstervezet, amelynek kedden lesz a plenáris vitája, Csenger-Zalán Zsolt tájékoztatása szerint olyan álláspontot fogalmaz meg, amely helyteleníti "a falak" építését, és azt javasolja, hogy engedjék be a migránsokat Európába. A jelentés megfogalmazói elleneznék, hogy az EU "rátolja a nyomást" a tranzitországokra. A Fidesz országgyűlési képviselője olyan módosító indítványok mellett érvelt a migrációs bizottság vitáján, amely törölné a tervezetből a kerítésépítés elítélését, arra hivatkozva, hogy csak ezzel a módszerrel lehet megakadályozni a helyzet eszkalálódását. Ehelyett a schengeni külső határok védelmét kellene erősíteni, elsősorban Görögországban - mondta.
Óriási hiba a szíriai kormánnyal való együttműködés hiánya, mert Bassár el-Aszad szíriai elnökön és a kurd milícián kívül senki sem harcol igazán az Iszlám Állam terrorszervezet ellen - jelentette ki New Yorkban Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki tíz év után először szólalt fel az ENSZ-közgyűlés általános vitájában. Az orosz elnök egy szélesebb körű nemzetközi terrorellenes koalíció létrehozását sürgette, amelyben a muszlim országok kulcsszerepet játszanak. Ezt a Hitler elleni egykori összefogáshoz hasonlította.
Putyin szerint az úgynevezett demokratikus forradalmak nyugati exportja erőszakhoz, szegénységhez és társadalmi katasztrófához vezetett a Közel-Keleten, a hatalmi vákuumot pedig szélsőségesek töltötték ki. Hangoztatta, hogy az Oroszország ellen az ukrajnai válság miatt bevezetett nyugati szankciók ellentétesek az ENSZ alapelveivel.
Határozottan elutasította Zoran Milanovic horvát kormányfő, hogy a Nyugat-Európába tartó menekülteknek Horvátország délkeleti részén keresztül vezető "útvonalat" nyissanak céljuk eléréséhez. Azt állította, hogy az ENSZ "irányítja ezeket a menekülteket", s azt üzente az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, hogy "ne küldjön embereket a déli útvonalon keresztül". Ennek ellenére előkészületek kezdődtek a Prevlaka-félszigeten egy befogadóállomás létrehozására. Goran Cvjetinovic, Dubrovnik-Neretva megye katasztrófavédelemi igazgatóságának szóvivője nem érti Zoran Milanovicot, mert a közművesítésre és építkezésre a Horvátországi Állami Mentési és Védelmi Hivataltól (DUZS) kaptak utasítást és már múlt pénteken elkezdték a munkálatokat.
"Egységfrontot" szorgalmazott a szélsőségesség és az erőszak ellen az iráni államfő az ENSZ jubileumi közgyűlésének általános vitája során elhangzott felszólalásában. Haszán Róháni azt is kijelentette: országa kész segíteni a szíriai és jemeni demokrácia megteremtését.
A gyékényesi vasúti átkelőnél minden készen áll a zöldhatár lezárásra. A kerítésépítők csak egy szűk, körülbelül kétméteres nyílást hagytak azon a szakaszon, ahol a Horvátországból a magyar határig vonattal szállított migránsokat gyalog a zákányi vasútállomásra kísérik a rendőrök.
Jankó Szabolcs (Fidesz-KDNP), Zákány polgármestere az egyik legnagyobb gondként, az önkormányzat számára komoly kihívást jelentő feladatként a menekültek után naponta maradó többtonnányi eldobált szemét összegyűjtését említette. "Hihetetlen mennyiségű" étel, ruhanemű, italflakon, százszámra babakocsi, rokkantkocsi - sorolja a polgármester, hogy sok egyéb mellett mi mindent hagynak maguk után a menekültek a határtól a vasútállomásig vezető úton vagy a peronon. Szélmalomharcnak tűnő feladat - fogalmazott a mintegy 1100 lakosú falu vezetője. Naponta tizenöt-húsz ember csak azon dolgozik, hogy rendet tegyen két csoport érkezése között, amit nehezít, hogy a határ és a vasútállomás között csak kézzel lehet összeszedni a szemetet. Az ehhez szükséges eszközökről, védőfelszerelésről az önkormányzat gondoskodik.
Az Európai Unió menekültpolitikáját bíráló határozatot szavazott meg a román szenátus, amely leszögezi: a kvótarendszer nem kezeli a jelenség okait, hanem bátorítja a tömeges bevándorlást. A román szenátus elutasítja a "tagországok sajtosságait figyelmen kívül hagyó kötelező menekült-elosztási mechanizmusokat", és úgy véli: fontos, hogy menekült- és bevándorláspolitikájuk tekintetében a tagországok önállóan dönthessenek. A határozatot az európai ügyekkel foglalkozó szakbizottság jelentése alapján 98 szavazattal, egy ellenszavazattal és egy tartózkodás mellett fogadta el a román törvényhozás felsőháza.
Október 7-étől az uniós tengeri erő felhatalmazást kap az embercsempészettel gyanúsítható vízi járművek feltartóztatására, arra, hogy annak fedélzetre lépjenek, átvizsgálják, lefoglalják, illetve tervezett útirányától eltérítsék a járművet. Mindezt azonban egyelőre csak a nemzetközi vizeken tehetik. A következő, harmadik fázis az lenne, hogy lecsaphassanak már a kiinduló országok - leginkább Líbia - parti vizein is az Európába irányuló tömeges migráció vámszedőire, a tengeri embercsempészekre. Ehhez azonban az ENSZ Biztonsági Tanácsának a felhatalmazására, valamint Líbia ilyen irányú kérelmére lenne szükség, csakhogy az észak-afrikai országban egyelőre meglehetősen áttekinthetetlenek a hatalmi viszonyok.
Az európai menekültválság kezeléséhez módosítani kell a német alaptörvényt, ki kell egészíteni azzal, hogy Németország csak a lehetőségei határain belül tud segíteni a védelemre szorulókon - véli a német történelem egyik legtekintélyesebb kutatója, Heinrich August Winkler, aki szerint a mostani válsághoz képest a második világháború utáni menekülthullám "szinte gyerekjáték" volt Németországnak. A berlini Humboldt Egyetem professzora egy keddi berlini háttérbeszélgetésen rámutatott, hogy Németországban az alaptörvény rögzíti a menekültügy legfőbb elveit, aminek történeti okai vannak, és nemigen találni a nyugati demokráciákban hasonló szabályozást. A területet az alaptörvény 16/a paragrafusa szabályozza, amelynek 1. pontja kimondja, hogy a "politikai üldözöttek menedékjogot élveznek" Németországban.
Néhány nappal meghosszabbították azt a megállapodást, amelynek alapján Ausztriából Németországba szállítottak menedékkérőket különvonatokkal - mondta a német belügyminisztérium egy név nélkül nyilatkozó szóvivője hétfőn a Die Presse című osztrák lapnak. A Spiegel Online német hírportál szerint a német kormány azt tervezi, hogy a következő időszakban is indítanak majd különvonatokat, amelyekkel naponta 4000 menedékkérőt szállítanak át Ausztriából Németországba. Az eddigi megállapodás szerint naponta legfeljebb 4-5 különvonat közlekedhet Ausztriából Németországba menedékkérőkkel. Ez a megállapodás ugyan vasárnap lejárt, de néhány nappal meghosszabbították, és tovább tárgyalnak majd a kérdésről. Cserébe az osztrákok azt vállalták, hogy nem szállítanak menekülteket buszokkal a német határra.