Tüzek éneke

Ott alszunk a száraz fában, villogó bő szénrakásban,ifju asszony keze kelt,sustorgunk a katlanokban, szikránk pattog úgy szalad,pírt adunk a szőke kőnek, kövér darab husok főnekfölöttünk a tarka cinfedő alatt. Zöld fa lombjait bekapjuk, vastag nyelvvel megforgatjuk,szörnyű szarvval szertehányjuk, zúzzuk az avart,bika derekára kormot rovunk ha borjúra morgott s toklyó-tülökkel lékelni, öklelni akart -piros pozsgás ifiakban csimbókos gyümölcsünk csattancsatakban csordítva rengő velőt és tejet,gyümölcs pattan visszacsapó, dühöngők ijjának való ágakon, melyekőserdőben századhosszat ropogósan hajladoznak, bőrükből meg bomlik,forr a lés roppant arany madarakat nyujtanak a tágas ég felé! Kerek kazal tetejében Isten guggol ördögképben, vöröspaprikaujjakkal dalunk pengeti,gördülő farát a sok lány körbe rengeti,nyujtózkodnak a fiúkkal, míg megértik csendes énekünk,s ha megértik, összerogynak, pörnyét hint fejükre istenünk,zörgő imákat rebegnek, földre rogyva öregednek, öregen pedigtöpörödött kicsi testük a mi erős hamvainkba ríva fektetik. 1925. június / 1928<< előző    következő >>