Baál

Vén Baál, te kapzsi, gyáva, rút gyászisten,Fösvény aranykorcs, véres dalbakó!Nem látsz elődbe csúszni szolgahitben,Könnypocsolyában - még szűztiszta hóA lelkem - hát imádjon béres-hadjaPénzedre szomjas embereknek,Én nem leszek soha vértrónod rabja,Legyen bár torlasz álomfellegeknek!Nagy a hatalmad? hát én megvetem,Nem áldozom föl néked életem,Hiába görnyedsz ott bután, henyén,Papod soha nem leszek, nem én!Tömjénezzen neked a nyomorúság,Énbennem ég a bátor háborúság,Daloló uri gőggel elöllek,Te arany, buta Baál, be gyülöllek!Dübörögve ha zúg az erő a szivemben,Akkor sunyi két szemed észrevesz engem,Fölemelt fejemet, korbács a kezemben,Akkor, akkor, végnapodat, nyomorult, buta Baál,Nagy-erős örömökkel, ihajjal zengem!Száz éhes kis papod papolhat -Tőled s tőlük - soha én nem félek,Vén Baál, de akkor megrabollak. (Aludj, aludj, nagy álmot aludj,Koldusból szökkent árva lélek!) 1922. augusztus-szeptember<< előző    következő >>