Osvát Ernőnek A kukoricaföldön űlök, várok,Tán arra, hogy a varju mikor károgÉs mikor kell zengő cínnel tovaűzni. A hűs Alkony beborít csöndes kékkel,Én Rád gondolok nagy gyönyörűséggelS szeretném a karom derekadra fűzni. A Nap lement. Oly egyedűl maradtam,A Föld is kezd kihűlni már alattam.A néma út fölött már a bagoly huhog. A Nap lement. És én még várok, várok.Terád várok. Nem jössz? És sírdogálok:Szivemre a bánat halk csöppekben csurog. 1922. augusztus-szeptember<< előző következő >>
Vágólapra másolva!
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!