Tanítások

1 Lesznek, akik majd kinevetnek.Ti ne hallgassatok azokra. Olyanok ők, mint a cserepesUrasági kastély gyermekei:Nevetik a durvaorrú parasztot,Mikor trágyás szekerén elindul,Hogy kenyérré kovászolja a földet. És lesznek, akik elszörnyülködvénIlyesféléket beszélnek egymásnak:Miket össze nem fecseg ez az ember!Hisz ez bolond, zárjuk el hamar,Lázas hitét lehűti majd a magányosság. Erre pedig csak azt mondhatom,Az én akarásom nem bolondság,Hanem tövigkalászos táblája a tibennetekMég csak csirázó búzaszemeknek.Az én hitem a földnek melegségeÉs miként a föld szétosztja melegétGyenge füveknek, rengeteg erdőknek egyaránt,Az én hitemet úgy osztom szét közöttetek. Ti mégse hallgassatok a szörnyülködőkreÉs meg ne vessétek őket:Mindannyian és egyformánTestvéreim vagytok.2 Ti jók vagytok mindannyian,Miért csinálnátok hát a rosszat? Néha ugy vagytok a rosszal,Mint az ópiumot szívó a pipájával.Ameddig csak tart a mámor, gyönyörűséggel telik meg,Aztán pedig irtózik önnönmagától is.Mert miért isztok pálinkát tej helyett?Hisz anyátok teje sose válik pálinkává. Ti jók vagytok mindannyian,Hisz mindnyájan örültök a jónakS fontoljátok meg amit mondok:Nem sánta az, akiEgyütt lelkendezik a csúszkálókkal.3 Ne legyen bennetek kegyetlenségÉs irgalmasság se legyen bennetek. Ha kegyetlenek vagytok,Fiaitok is kegyetlenek lesznek.Ha valamely bokron tövis terem,Sarjadékán is tövis terem.S elszaporodván tövestül kitépiÉs kemencére veti a gazda.Igy szakajtja ki kövér földjébőlAz ártatlanul kegyetleneket,Már csak szüléjük miatt isS tűzre, háborúba veti: az idő. Ne legyen bennetek kegyetlenségÉs irgalmasság se legyen bennetek. Az irgalmasok irgalmasságra várnak,Ti pedig éljetek úgy és úgy tegyetek,Hogy ne legyen szükségtek irgalomraS ne legyen miért irgalmazni nektek.4 Most a jövendő férfiakról szólok. Ők lesznek az erő és szelidség,Szétszakgatják a tudás vasálarcát,Hogy az arcán meglássák a lelkét.Megcsókolják a kenyeret, a tejetS amely kezükkel simogatják gyermekük fejét,Ugyanavval kifacsarják az érckövekbőlA vasat és minden fémeket.Városokat raknak a hegyekből,Nyugodt és roppant tüdejük a vihart,A fergeteget magába szívjaS megcsöndesülnek mind az óceánok.Mindig várnak váratlan vendégre,Az ő számára is teríttetnekÉs megterítik a szívüket is.Az Isten szerető öccsei ők. Legyetek hasonlók hozzájuk,Hogy kisgyerekeitek liliomlábaikkalÁrtatlanul mehessenek átAz előttük álló vértengeren.5 Az üvegöntők nagy tüzeket raknakÉs vérükkel meg verítékükkelÖsszekeverik az anyagot,Mely katlanukban átlátszóvá forr.Azután meg táblákba öntikS erős karjuk fogyó erejévelEgészen simára hengerelik.És amikor megvirrad a nap,A városokba meg a tanyai viskókbaElviszik vele a világosságot. Néha napszámosnak hívjátok őket,Néha pedig költőnek mondjátok,Noha nem több egyik a másiknál.Lassan egyformán elfogy a vérük,Ők maguk is átlátszóvá lesznek,Ragyogó, nagy kristályablakokA belőletek épülő jövendőn.6 Elottetek egy ember ment elS utánatok is jön egy ember. Néhányatoknak mégis fáj a járásS fájnak a földes, iszapos tavak,Hol a verítéket és az út porátLe kell mosni a fáradt tagokról.Irtóznak tőlük s tisztaságra vágynakS tán alázattal fürödnének mindigKristályvérében a megváltóknak,De nékik az élet iszapos gödör,Boldogtalanság öblögeti őketMíg patyolat-fehérré facsarodnak,Mint a mosott ruha jó anyám kezében. Reszketnek a vizek iszapjátólÉs mégis, mégis, tisztátalanulSemmi kedvük sincsen továbbmenni. Ti boldogtalanok, nem egyedül vagytok,Előttetek egy ember ment elS utánatok is jön egy ember. Nézzetek apró unokáitokra:Boldog örömmel élik a fogócskátÉs nézzetek ősz nagyapáitokra:Boldog örömmel ballagnak ő