A Postabank-ügy kapcsán a Magyar Állam és a további felperesek, így az ÁPV Zrt. és még öt felperes kártérítési keresetet nyújtottak be a pénzintézet korábbi könyvvizsgáló cégei ellen.
Kártérítés címén 171 milliárd tőke és kamatai megfizetésére egyetemlegesen kérték kötelezni a Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft-t, az Arthur Andersen Adó- és Vezetési Tanácsadó Kft.-t, valamint a Prudentia Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó alpereseket. Az utolsó felperesi indítványt 2009. decemberében adták be a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati tanácsához.
Kárukat többek közt a Postabank 1998. december 30-i alaptőke leszállítása következtében a részvényeik öt forint névértékre történő lecsökkenésében, továbbá az államnak a konszolidációra fordított kiadásaiban jelölték meg, melyet álláspontjuk szerint a Postabank könyvvizsgálói okoztak a szakmai szabályok, a tájékoztatási kötelezettségek megsértésével.
Az előbbi tekintetében már 2008-ban pervesztes lett az állam, amikor a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy az, amit kárnak állítottak be, a polgári jog szabályai szerint nem kár. A múlt héten meghozott ítélet folytán pedig az állam a konszolidáció tekintetében is pervesztes lett.
Az évtizede húzódó eljárás egy olyan eljárásjogi kérdésen dőlt el, amely mögött a polgári peres eljárás alapelveit újrafogalmazó 1999. évi, úgynevezett Nyolcadik Polgári perrendtartás novella (Nyolcadik Pp. novella) új szemlélete áll.
Igazság - nem köznapi értelemben
Az alpereseket képviselő Oppenheim Ügyvédi iroda szakértője, dr. Éless Tamás a következőképp vázolta fel a hazai polgári peres eljárásban kiemelkedő jelentőségű ügy jogi vonatkozásait.
Az Nyolcadik Pp. novella szemléletváltást jelentett a hazai polgári eljárásjogban, mert átalakította a polgári perek céljait, alapelveit. Az Alkotmánybíróság korábbi határozataival egybecsengően már nem valamiféle objektív igazság kiderítését jelöli meg az eljárás céljának, hanem az igazságos eljárást.
Az Emberi Jogok Egyezményének 6. szakaszában foglalt tisztességes eljárás követelményével összefüggésben kimondja, a cél a jogviták pártatlan eldöntése, nem pedig az abszolút igazság kimondása.
A hétköznapi értelemben vett igazságosság a polgári anyagi jogi normák tartalmán múlik. A bíróságnak az adott jogviszonyra vonatkozó anyagi jogi normák tartalma alapján, ugyanakkor egy meghatározott eljárási rend betartásával kell döntenie.
Ez garanciát jelent, hiszen a hatályos jogszabályok felülírására semmilyen lehetősége nincs a bíróságnak arra hivatkozva, hogy az objektív igazságnak megfelelően jár el. (A korábbi Polgári perrendtartás 1. §-a a per célját az igazság kiderítésében jelölte meg.) A Legfelsőbb Bíróság döntése azért is áttörést jelent, mert bár az új perrend immáron tíz éve hatályban van, a bírói gyakorlat vonakodott az új eljárási elveket elfogadni.
Elmaradt az indítvány
Ez a gyakorlatban - és az adott ügyben is - azt, jelenti, hogy a magánautonómia, a tetszőleges pervitel miatt a bíróságnak nem hivatalból kell bizonyítást felvennie, hanem csupán arra nézve, amire a felek indítványt tesznek.
Ebben a körben a felperes és a bíróság jogi álláspontja különbözött. Az eljárás a régi és az új iskola, a régi és az új pertaktika összecsapása is volt, bíróságok döntései az utóbbi helyességét igazolták - mutatott rá dr. Éless Tamás.
Nem kért szakértőt
Az origo Legfelsőbb Bíróságtól kapott tájékoztatás alapján úgy tudja, hogy a per eldöntésének alapjául szolgáló tények tekintetében szakértő kirendelésére lett volna szükség, amit a felpereseknek kellett volna indítványoznia. Ám ez nem történt meg, sőt, határidő mulasztás is történt a konkrét ügyben.
A végeredmény szempontjából ez annyit jelent, hogy a könyvvizsgálók kártérítési felelősségével összefüggően szakértő kirendelésére irányuló bizonyítási indítványt a felperes neki felróható okból késedelmesen terjesztett elő, ezért a bíróság e körben nem vett fel bizonyítást.
A felperest képviselő iroda ugyanakkor azt állítja, 13-14 esetben is tett szakértői bizonyítási indítványt, ám ezek elbírálatlanok maradtak.
Végzetes hiba
A Legfelsőbb Bíróság szerint azonban az eljáró bíróságok minden esetben tájékoztatták, kioktatták a felperest a bizonyítandó tényekről és a szakértői bizonyítás szükségességéről, ám ez csupán a károkozás összegére tette meg, miközben a jogalap körébe tartozó tények tekintetében is kellett volna szakértői bizonyítást kérni.
Vannak, akik úgy látják, hogy a háttérben egy amatőr hiba, határidő mulasztás áll, a felperes egy napot elkésett. Ugyanakkor, az elutasítás háttere ennél összetettebb, hiszen a bíróságoknak végül is annak hiányában kellett az ügyet eldönteniük, hogy a felperes megfelelő bizonyítási indítványt terjesztett volna elő.
A komoly milliárdokról döntő perben ez a felperes számára végzetesnek bizonyult, a bíróság ugyanis ennél fogva mellőzte a szakértői bizonyítás elrendelését.