Sajnálatos módon az utóbbi időben elterjed rosszhiszemű gyakorlat lett, hogy egyes szolgáltatást nyújtok telefonon keresztül veszik fel a kapcsolatot cégekkel – számolt be róla dr. Czinege Kinga.
Részletesen ismertetik szolgáltatásaik keretét, díját. És annak ellenére rendelkeznek számla kiállításáról és megküldéséről, hogy az ismertetőt meghallgató cég nem rendelte meg az adott szolgáltatást.
Jogszerű a számla ki nem fizetése
A jó hír, hogy ilyen esetben teljesen jogszerűen el lehet zárkózni a számla kifizetésétől.
Telefonon keresztül történő szerződéskötés csak abban az esetben minősül érvényesnek, ha a szerződéskötés tényét és a szerződés feltételeit teljes mértékben bizonyítani lehet utóbb is.
A bizonyítás eszköze a telefonbeszélgetésről készült hangfelvétel.
Jogszerűen hangfelvételt abban az esetben lehet készíteni a hívásról, ha a hívó fél a beszélgetés elején tájékoztatja a hívott felet a rögzítés tényéről.
Abban az esetben tehát, ha meg nem rendelt szolgáltatással kapcsolatban számla érkezik, postai úton írásban szükséges felvenni a kapcsolatot a számlát kiállító céggel.
Be kell jelenteni részükre, hogy a számlán szereplő szolgáltatást nem rendelték meg, egyben felszólítani őket a szerződés megkötésének bizonyítására.
Hangfelvétel hiányában a számlát kiállító cégnek nem lesz lehetősége bizonyítania a megrendelést és a szerződéskötést. Erre tekintettel a számlát kapott cég jogszerűen zárkózhat el a soha meg nem rendelt és igénybe nem vett szolgáltatás megfizetésétől.
Feljelentés lehet csalás miatt
Szükséges megjegyezni, hogy az ilyen jellegű rosszhiszemű magatartások felvetik a lehetőségét a csalás megkísérlésének.
Ennek okán pedig a cég a székhelye szerint illetékes nyomozó hatóság előtt feljelentést tehet az ügy kivizsgálása érdekében – hangsúlyozta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.