Ha idő előtt felmondjuk az életbiztosítási szerződésünket

biztosítás, életbiztosítás
Vágólapra másolva!
Életbiztosítási szerződést az emberek általában hosszútávra kötnek. Van, aki befektetési céllal teszi ezt, más pedig így szeretne a halála esetén a szeretteiről gondoskodni. A D.A.S. JogSzerviz szakértői azt foglalják össze, hogy mivel számolhat a szerződő, ha felmondja idő előtt az életbiztosítási szerződést.
Vágólapra másolva!

Első ízben fontos azt rögzíteni, hogy számtalan biztosító létezik, különböző életbiztosítási termékekkel. Az ilyen hosszú távú szerződések esetén kiemelten fontos a fogyasztói tudatosság, főleg, ha befektetéssel kombinált szerződésről van szó.

Több olyan esettel is találkoztunk már, amikor a szerződő az életbiztosítási szerződés megkötését követő pár év elteltével mégis meggondolta magát és fel szerette volna felmondani a szerződést.

Az előzetes tájékoztatás alapján a szerződő megdöbbent, hogy a befektetéssel kombinált szerződése alapján a biztosító kevesebb összeget fizetne neki, mint amekkora biztosítási díjat ő a korábbi években megfizetett. Szerette volna ezt vitatni, különös tekintettel arra, hogy bár aláírta, de nem olvasta végig a biztosító szerződési feltételeit.

Sajnos, jó hírekkel az adott ügyben nem tudtunk szolgálni a szerződőnek. Ugyanis az egy téves feltevés (bár gyakorta találkozunk mégis ezzel), hogy a visszavásárlási érték legalább akkora összegű, mint amekkora biztosítási díjat a szerződő befizetett a biztosító számára.

Ugyanis a hatályos törvényi szabályozás alapján, a visszavásárlási összeget akkor kell kifizetnie a biztosítónak, amennyiben a szerződés a biztosítási összeg kifizetése nélkül kerül megszüntetésre, például a szerződő felmondása eredményeként.

Biztosítási összeg kifizetése nélkül szűnik meg a szerződés, ha nem következett be olyan esemény, melyre térített volna a biztosító, tehát nem következett be a biztosítási esemény (halál, egészségkárosodás, betegség, egyéb).

Az összeg meghatározása

Annak meghatározása azonban, hogy a visszavásárlási érték mekkora összeget tesz ki, kizárólag biztosítási matematikai szakkérdés. Ennek meghatározása nagyon sok körülménytől, ténytől függ.

Így – többek között- függhet attól, hogy a szerződő mekkora biztosítási díjat fizetett be az eltelt évek során, hány év telt el a szerződés megkötésétől, a befektetési egységek milyen hozamot hoztak, valamint hogyan alakult az indexálás az elmúlt években, illetve a biztosítónak milyen költségei merültek fel?

Fontos tudnivaló tehát, hogy a visszavásárlási érték nem egyenlő a korábbi években befizetett biztosítási díjak összegével.

Forrás: Shutterstock

Sajnos az sem biztos, hogy megfelelő hivatkozási alap, hogy valaki a biztosító általános szerződési feltételeit nem olvasta el, csak aláírta, arra hagyatkozva, hogy az érintett biztosítás közvetítő, vagy ügynök őt miként tájékoztatta.

Ezek a szerződések részletes és kiemelt tájékoztatással kerülnek megfogalmazásra, kifejezetten rövidített ügyfél-tájékoztatót is tartalmaznak. A szerződő a biztosítási ajánlatot úgy teszi meg, hogy aláírásával azt is igazolja, hogy a szerződésben foglaltakat megismerte, azokat kifejezetten elfogadta.

Ha valaki azt fontolgatja, hogy az életbiztosítási szerződését felmondja, akkor javasolt előzetesen egyeztetni a biztosítóval, hogy a megszüntetés napjával várhatóan mekkora összegű visszavásárlási érték határozható meg.

Ha az összegszerűséget valaki nem éri, akkor részletes tájékoztatást kell a biztosítótól kérni és célszerű – amennyiben ez lehetséges –a számítást egy könyvelővel, vagy biztosítási matematikussal elvégeztetni, ellenőriztetni.

Fontos tudnivaló, hogy ez az elszámolás mindössze csak egy előzetes kalkuláció, hiszen sok esetben a szerződés megszüntetéséig más eredményt hozhatnak a befektetési hozamok, konkrét kiadások is – húzták alá végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

https://das.hu/

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!