Halálos ítéletet hajtottak végre az Egyesült Államokban

Vágólapra másolva!
Alig néhány órával az ítélet végrehajtása előtt kapott átmeneti kegyelmet egy másik elítélt Texasban.
Vágólapra másolva!

Alabama államban egy 2016-os gyilkos ámokfutás tettesén injekcióval hajtották végre az ítéletet. A 36 éves Derrick Dearman halálát csütörtökön este állapították meg. 

A férfi 2016-ban kábítószer befolyása alatt fejszével és lőfegyverrel 5 embert ölt meg. 

Dearman idén áprilisban levélben jelezte egy bírónak, hogy nem kíván fellebbezni a halálos ítélet ellen, és azt szeretné, ha végrehajtanák. A halálos ítélet végrehajtására kijelölt helyiségben leszíjazva az áldozatok hozzátartozóinak bocsánatát kérte és saját családját pedig szeretetéről biztosította.

Texas államban néhány órával a kijelölt időpont előtt állították le egy másik elítélt halálos ítéletének végrehajtását csütörtökön.

 Robert Robersont egy 2002-es csecsemőgyilkosság, saját gyermekének halálos bántalmazása miatt ítélték a legsúlyosabb büntetésre. 

A férfi tagadja, hogy ő okozta volna a csecsemő halálát, és ügyvédei is azzal érvelnek, nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy ő követte volna el.

 Texas állam kegyelmi bizottsága szerdán egyhangúlag elutasította a végső kérvényt, az állami törvényhozás tagjai ugyanakkor saját jogkörükben kerülőúton tudták leállítani a folyamatot, amikor kötelező idézést adtak ki a férfi meghallgatására a jövő hétre. Ennek nyomán Texas állam legfelsőbb bírósága felfüggesztette az ítélet végrehajtását. Az 57 éves elítéltet visszaszállították a halálos ítélet végrehajtására kijelölt börtönből egy másik intézménybe, ahol az úgynevezett halálsoron őrzik. 

Robert Roberson az első az Egyesült Államokban, akit csecsemő bántalmazására utaló halottkémi diagnózis (shaken baby syndrome) alapján ítéltek halálra.

A szakértők, jogászok körében vita van arról, hogy a fejsérülés, illetve agyi trauma esetén alkalmazott diagnózis egyértelműen képes-e megállapítani azt, hogy egy csecsemő halálát bántalmazás okozza-e, vagy baleset.

A címlapi kép illusztráció.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!