John Lukacs

Állam, nemzet, nép

Nem térhetek ki itt a kényes és nehéz úgynevezett zsidókérdés elől, amely mindmáig gyakran - és sajnálatosan - a politikai, sőt világnézeti szembenállások mélyén (a "mélyén" nem feltétlenül ugyanazt jelenti, mint "alapján") ma is létezik - sok tekintetben úgy, mint az 1937 és 1944 között dúló magyar szellemi polgárháború alatt (amelynek, hála a Gondviselésnek, ma nincsenek és nem is lehetnek véres következményei). Mindenesetre minden magyarnak tudnia kell, hogy a zsidók magyar asszimilációja Európán belül majdnem páratlan volt, szélesebb és mélyebb, mint az akkori Ausztriában és Németországban.

Animáció:A főváros lakosságának megoszlása anyanyelv szerint

De ennek eredője nemcsak a magyar szabadelvűség, a Szekfű és mások által ostorozott liberalizmus hanyagsága, hanem a magyar műveltség akkori dinamikus ereje és minősége is volt. Szekfűnek a Három Nemzedékben kifejtett tételét, miszerint a zsidók asszimilációja túlságosan gyors és felületes volt, ne itt vitassuk; de figyeljünk arra, hogy ő 1920-ban is különbséget tett a régebbi, asszimilált zsidó magyarok és az újonnan beözönlők között. S e tekintetben nemcsak az 1920-as, hanem az 1940-es Szekfűn túlmenően is engedtessék azt sugalmaznom, hogy - paradox módon - a magyar nemzeti antiszemitizmus, a népi antiszemitizmustól eltérően, kevésbé volt kirekesztő: mivel elismerte, sőt gyakran befogadta egyes nem magyar eredetű emberek hazafiságát (figyeljünk itt a hazafiság és a hazafiasság, vagyis a patriotizmus és a nacionalizmus különbségére). Ugyanakkor a népi nacionalisták ellenszenve elsősorban a sikeresen, illetve majdnem teljesen asszimilált zsidók ellen irányult. Olyanok ellen, akik nem csupán maguk tekintették magyarnak magukat, hanem akiknek magyar mivoltát mások is elismerték.

Két megjegyzést szeretnék tenni a "nép" kifejezéssel kapcsolatban. Egyrészt azt, hogy a "nép" szóval retorikailag könnyedén bánunk, de maga a "nép" nehezen ragadható meg: a "nép" ritkán szólal meg. Inkább az a helyzet, hogy sokan és gyakran beszélnek a nép nevében. Ha egy történész vagy politikus "Kossuth mondatára" vagy "Széchenyi gondolatára" hivatkozik, ez vagy bizonyítható, vagy nem. Többé-kevésbé az is megállapítható, hogy a politikai nemzet hogyan oszlott meg 1848-ban, 1867-ben vagy akár 1938-ban. De aki "a nép akaratáról" vagy a "nép gondolatáról" beszél, az nehezen, vagy egyáltalán nem bizonyítható álláspontokat érint, amelyek vagy helyesek, vagy nem, de csak nehezen vagy egyáltalán nem bizonyíthatóak. A másik megjegyzésem az, hogy "a nép" fogalma, amely főleg a 19. században baloldali kategória volt, a 20. században megváltozik - több okból, melyek közül a leglényegesebb, hogy a nép meghatározásának főleg gazdasági vagy anyagi tényezői nem elegendők, sőt hibásak: a 19. századdal ellentétben a 20. század során sok minden bizonyítja, hogy az államok, nemzetek, népek történetének lényege kevésbé osztályok harcai, inkább nemzetek, nemzetiségek, népek és népfajták közötti ellentétek és küzdelmek.