Erőszakszervezetek és politika 1956-ban

Részletek Horváth Miklós "1956 hadikrónikája" című könyvéből (2.)

A Szovjetunió Magyarország ellen végrehajtott agressziójának valós okai

Véleményem szerint indokolt a kérdést: a szovjet haderő az 1956. október 23-án Budapesten megindított, majd október 31-től az ország egészére kiterjesztett hadműveleteit a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek részeként vagy e szervezettől független önálló nemzeti erőként hajtotta végre? Hosszú évtizedek óta tartotta - illetve véleményem szerint részben ma is tartja - magát az a felfogás, mely szerint a Szovjetunió hadserege a felkelt magyar nép és annak fegyveres erői elleni hadműveleteit a Varsói Szerződés alapján, annak írott betűje és szelleme értelmében, a magyar kormány kérésére - "baráti segítségnyújtásként" - hajtotta végre. A ma már kutatható, illetve részben publikált dokumentumok a fentiekben idézett álláspont helyességét alapjaiban kérdőjelezik meg.

Mint az közismert, a Varsói Szerződés megalakításának nem belső, hanem külső, tömbön kívüli nemzetközi indokai voltak, amely indokok alapvetően meghatározták a tagországok együttműködésének - az alapító okiratban deklarált - céljait, területeit, illetve az ezen célok megvalósítását szolgáló szervezeti, intézményi kereteket is.

A Varsói Szerződés megalakítása, az Egyesített Fegyveres Erők felállítása okának az alapítók nem a tagországok belső helyzetében meglévő problémákat, "a népi demokratikus rendszer" belső ellenfelei, illetve ellenségei visszatartását, megfélemlítését, szükség esetén fegyveres erővel történő közös megsemmisítését tartották, hanem a Varsói Szerződés megalakításának indokait a nemzetközi helyzetben beállt - az alapítók értékelése szerint számukra alapvetően kedvezőtlen - változásaiból vezették le.

Ha az ENSZ Alapokmányában rögzített - a VSZ Alapokmányában hivatkozott - alapelveket és a Szovjetunió 1956-os tevékenységét összevetjük, minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy az alapelvek nagy részét a Szovjetunió figyelmen kívül hagyta, illetve megsértette. A Varsói Szerződés Alapokmányában - talán nem véletlen, hogy - egy sor, az ENSZ Alapokmányában szereplő elvet, eljárási szabályt nem rögzítettek. Az ENSZ Alapokmányától eltérő módon többek között nem pontosították a döntéshozatal - és ezek között talán a legfontosabbat, a szavazás - rendjét.

A Szovjetunió az ENSZ Alapokmányában lefektetett elveket sértette meg akkor, amikor a lengyel és magyar "ügy" megoldásakor a Varsói Szerződés tagállamait nem kezelte egyenjogú partnerként, az elvárható mértékben nem gyakorolt türelmet, hanem azonnal az erőszakkal való fenyegetést, illetve a fegyveres erők bevetését választotta. A két ország belügyébe beavatkozva, a nemzetek önrendelkezésének jogát elutasítva, a békés eszközök használata helyett, szinte automatikusan a fegyveres erőszak alkalmazására helyezte a hangsúlyt. Mivel külső - tömbön kívüli - támadás a tagországok egyikét sem érte, így az Egyesített Fegyveres Erők kötelékébe rendelt nemzeti haderőknek - ezen belül a szovjet csapatoknak - a Varsó Szerződés keretében történő karhatalmi alkalmazására indok és lehetőség nem volt.

"A lengyel és magyar események rávilágítottak - írta a Romániában fogva tartott Nagy Imre 1957 elején -, hogy a Varsói Szerződés a szovjet nagyhatalmi soviniszta törekvések eszköze, amelynek segítségével a benne résztvevő - helyesebben moszkvai utasításra belekényszerített - szocialista országokat ennek a politikának alárendelik. A Varsói Szerződés nem más, mint a szovjet katonai diktatúra ráerőszakolása a résztvevő országokra. ... A Varsói Szerződés igazi értelme tehát az, hogy az egyes országokban elhelyezett szovjet csapatok segítségével olyan politikai, gazdasági és katonai helyzetet biztosítson, amely legjobban megfelel a szovjet hatalmi katonai törekvéseknek. ... A Varsói Szerződés a szocialista országok egymásközti viszonya terén a sztálini korszak függőségének és alárendeltségének katonai eszköze. Amit a szovjet kormány és az SZKP politikai tanácsokkal, utasításokkal nem tud elérni, azt a Varsói Szerződés katonai eszközökkel volt hivatva biztosítani..."

A Szovjetunió - hatalmi törekvései megvalósítása érdekében - a tagországok által az Egyesített Fegyveres Erők kötelékében kijelölt nemzeti erőiket - az alapelvekkel ellentétben - nem önálló, az egyes nemzetek haderőitől szervezetileg is elkülönült parancsnokság alárendeltségében egyesítette. Az Egyesített Fegyveres Erők mindenkori főparancsnoka a Szovjetunió Fegyveres Erői miniszterének első helyettese volt, így személyén keresztül a Egyesített Fegyveres Erők kötelékébe kijelölt nemzeti alakulatokat a szovjet haderő részévé tették. Így érthetővé válik, hogy a szovjet csapatok magyarországi tevékenysége során a szovjet hadsereg és az Egyesített Fegyveres Erők tevékenysége a vezetés, irányítás és a végrehajtás minden szintjén összemosódott. Az Egyesített Fegyveres Erők Főparancsnokának, Konyev marsallnak többek között nem volt joga arra, hogy bármely tagország haderejét - a Politikai Tanácskozó Testület döntése nélkül - egy másik tagország ellen bevesse, hogy például november 4-ét követően a magyar nemzeti haderőt megtámadja, lefegyverezze, szétkergesse, a tisztikar egy részét internálja, a helyszínen kivégeztesse vagy ezen cselekmények bármelyikének a végrehajtását eltűrje. Konyev marsall a Szovjetunió nemzeti haderejének lengyelországi és magyarországi karhatalmi alkalmazására utasítást nem adhatott, illetve a szovjet kormány erre vonatkozó döntései és parancsai végrehajtásában és végrehajtatásában mint legfelső katonai vezető nem vehetett részt.

A szovjet csapatok karhatalmi célú alkalmazását, az arra vonatkozó tervek - "VOLNA", "Hullám" és "VIHR", "Forgószél" - elkészítését a Varsói Szerződés, illetve az 1956-ig megkötött és hatályban lévő szerződések nem tették lehetővé, azok a Magyarország ellen irányuló szovjet karhatalmi intézkedéseknek még a lehetőségét is kizárták.

A Szovjetunió 1956. október 23-án, majd október 31-én, a Varsói Szerződés alapító okiratában rögzített normák felrúgásával egyoldalúan döntött a beavatkozásról, így azt a Varsói Szerződésben végrehajtott akcióként elismerni nem lehet.

Hegedüs András a Minisztertanács nevében a szovjet csapatok karhatalmi célú alkalmazását a Varsói Szerződés alapokmánya alapján nem kérhette és nem is kérte. A szovjet kormányhoz utólag továbbított, Hegedüs András által október 27-én aláírt felkérő levélben a szovjet kormány "küldjön Budapestre segítségül szovjet csapatokat a Budapesten kitört zavargások felszámolása, a rend mielőbbi helyreállítása ... céljából" formula szerepelt. Ebben a levélben még utalás sincs arra, hogy Budapestre szovjet csapatokat csak az október 23-át megelőzően Magyarországon állomásozó csapatokból küldhetnek, így újabb szovjet csapatok Magyarországra rendelése a "felkérő levél" tartalmával nem ellentétes. Megállapítható az is, hogy a magyar politikai vezetés az 1955. évi III. törvény elfogadásával ratifikált Alapokmány tartalmával ellentétesen, tehát törvénysértő módon kérte vagy járult hozzá a szovjet csapatok karhatalmi célú bevetéséhez. A szovjet csapatokat formálisan "segítségül hívni" csak a Minisztertanács előterjesztésére az Elnöki Tanács által meghozott felhatalmazás alapján lehetett volna. A Minisztertanács a szovjet csapatok "segítségül hívásával" kapcsolatos előterjesztést nem tárgyalt meg, erre vonatkozó döntést nem hozott, ennek hiányában az Elnöki Tanács a jogosultságokat is leíró - az elnök és titkár aláírásával, pecséttel ellátott - meghatalmazást Hegedüs Andrásnak vagy bárki másnak nem adta, nem adhatta ki.

A szovjet kormány 1956. október 30-án közzétett Nyilatkozata megállapításai közül valótlan többek között az is, hogy a szovjet csapatok a Varsói Szerződés alapján tartózkodtak Magyarországon, mivel a szovjet csapatok magyarországi tartózkodását szabályozó kétoldalú egyezményt csak 1957. május 27-én írták alá.