Emberéleteket mentett az amazóniai erdőirtás mérséklése

Garamantész
Vágólapra másolva!
Évente 1700 dél-amerikai felnőtt idő előtti elhalálozását akadályozhatta meg az amazóniai erdőirtás mérséklése egy új kutatás becslései szerint.
Vágólapra másolva!

"Először sikerült tudományos kutatással kimutatni, hogy az erdőirtás csökkentése a levegő minőségének javulását eredményezi, az utóbbi a légszennyezés miatti halálozások számának mérséklődéséhez vezet szerte Dél-Amerikában" - idézte a phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál Paulo Artaxót, az USP fizikusát, a tanulmány egyik szerzőjét.

A kutatás

A kutatók szerint 2004 óta Brazíliában sikerült elérni, hogy az erdőirtás mértéke és a területek növénytermesztésre és legeltetésre való előkészítése céljából szándékosan gyújtott erődtüzek száma jelentősen csökkenjen. Az erdőtüzek hatalmas mennyiségű, apró szemcsés anyagot és mérgező gázt bocsátanak a légkörbe.

Az erdőirtás 2001 és 2012 között mintegy 40 százalékkal csökkent a tanulmány szerint.

A kutatók megvizsgálták az augusztustól októberig tartó száraz időszak erdőtűzből származó szennyező részecskéinek mennyiségét Brazília délnyugati részén és Bolíviában.

Forrás: Origo

A műholdak és a földi érzékelők adatai azt mutatták, hogy a tüzekből eredő részecskék kibocsátása jelentősen csökkent Amazóniában a száraz időszakban 2002 és 2012 között, különösen azokban az években, amikor az erdőirtás aránya alacsonyabb volt.

Jelentős eredmény

Amikor a mérések adatait a globális légköri cirkulációs modellbe helyezték, azt találták, hogy az egészségre legártalmasabb részecskék koncentrációja 30 százalékkal kevesebb lett a kérdéses időszakban, mint a vizsgált területen a nagyarányú erdőirtás éveinek száraz hónapjaiban.

A kutatók kiszámították, milyen arányú volt a vizsgált időszakban a 30 évnél idősebb felnőttek szív- és tüdőbetegségekből, illetve tüdőrákból eredő halálozása, amely a legkárosabb részecskék belégzésével függött össze.

Számításaik szerint az erdőirtás 40 százalékos csökkentése a vizsgált időszakban évente mintegy 1700 felnőtt idő előtti halálát akadályozhatta meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!