Kósa Éva

A média szerepe a gyerekek fejlődésében

A realitás jelentése

Úgy tűnik, nincs egyezményes definíció a televízió realitásával kapcsolatosan. A tévé-realitásra vonatkozó ítéletek és definíciók terén három lehetséges jelentést különböztetnek meg.

1. A meghatározás legkonkrétabb szintjén a televízióban látott dolog (esemény, helyszín stb.) akkor reális, ha éppen olyan - vagy szó szerint az - mint a tévén kívüli világban. A dráma szereplői valódi sorsukat mutatják, az események úgy történnek velük, ahogyan mi látjuk a képernyőn, az asztal, amin esznek, valódi asztal stb. Ezt a definíciót teszik magukévá azok, akik a televíziót a valóságra nyitott "mágikus ablaknak" tekintik.

A televíziós realitás másik két definíciója elfogadja, hogy a televíziós műsorok "csináltak" (készítettek, gyártottak), de nem ezt a tény veszi alapul a realitás megítélésénél. A realitás ezekben az esetekben annak megítélése, hogy mennyire hasonlítanak a televízióban gyártott műsor eseményei, szereplői, konfliktusai a valósághoz. De a két definíció ezt a hasonlóságot eltérő módon értelmezi.

2. Az egyik szerint valami akkor valóságos a tévében, ha az, amit ábrázol, lehetséges.

3. A harmadik felfogás alapján valami akkor reális, ha az, amit ábrázolt, valószínű vagy reprezentatív.

A második definíció alaposan kitágítja azt a kört, amelyben a szereplők, események, témák reálisnak ítélhetők.

Film: Chaplin: Aranyláz

Így reális a Chaplin-film epizódja, melyben Chaplin megfőzi és megeszi a cipőjét, hiszen lehetséges a bőrt főzéssel megpuhítani, és az éhség különös dolgok megevésére is késztethet valakit. Az, hogy Tarzan beszél Cheetah-val, szintén reális, hiszen a majmokat meg lehet tanítani egyszerű utasítások megértésére.

Ha azonban valaki a harmadik definíció alapján ítél, akkor egyik eset sem valószínű, így nem is tekinthető reálisnak. A lehetségesség és valószínűség mint realitáskritériumok használatakor az egyénnek nagy mértékben támaszkodnia kell a tárgyi és szociális valóságra vonatkozó általános ismereteire. Ha valaki például nem ismeri az emberszabású majmokkal végzett beszédtanítási és beszédértési kísérleteket, akkor számára nem tűnik lehetségesnek - így tehát irreális - Tarzan és a majom beszélgetése. Mindenesetre ez utóbbi két kritérium alapján hozott ítéletek mindenképpen szélesebb körű általános ismereteket tükröznek.

Egy, a televíziós realitást vizsgáló kísérletben gyerekeket, serdülőket és felnőtteket kértek meg arra, hogy ítéljék meg, egy adott televíziós tartalom reális-e vagy sem, és indokolják meg az ítéletüket. Az ítéletek indoklásai is jól látható életkori eltéréseket mutattak. Óvodától a 2-3. osztályon át a 6. osztályig a "lehetségességre" mint a realitás kritériumára való utalás 17%-ról 28%, majd 47%-ra emelkedett. A további életkorokban azonban nincs emelkedés, sőt: a serdülők és a felnőttek több mint a fele a "valószínűt" tartotta reálisnak, azaz valami olyant, amit ők vagy valamelyik ismerősük már tapasztalt, aminek tehát van szociális realitása.

Az egész életkori ívet tekintve a realitás megítélésében a valószínűség mint indok általános emelkedést mutat az életkorral, míg a lehetségesség először egyre fontosabb, majd csökkenő jelentőségűvé válik.