A legjobb tízben végzett ByeAlex
2013. május 18. 20:39
Szépen leszavazott Oroszország anyácskára. Dánia vezet, Magyarország épp hogy a mezőny első felében.
A felénél vagyunk a szavazásnak, miközben Gundel Takács Gábor "középkorú hölgynek" fordítja azt, hogy MILF.
6 pontot kapunk is tőlük, ők feltolják az ukránokat és az azerieket. Szoros az élmezőny.
Nem túl meglepő, Dánia és Ukrajna felfér viszont az ő dobogójukra, kettőjük versenye ez.
Viszont meglepő módon Belgium is kap az oroszoktól nyolcat, mi semmit.
Akik egy pontra megközelítik Ukrajnát, majd jönnek az észtek, és adnak négy pontot Magyarországnak. Bomba! Tizet adnak viszont az ukránoknak, tizenkettőt az oroszoknak. Újra a kisebbség.
Az egykori győztes Lena idegesítően mórikálja magát, aztán ad 12 pontot Magyarországnak, ezzel a 9. ByeAlex.
Dánia a győztes az izlandiaknál, immár 32 ponttal vezet Emmelie de Forest az ukrán énekesnő előtt.
Ukrajna nem kap pontot tőlük, mint ahogy Magyarország sem. Ellenben a görögöktől kapunk kettőt, Azerbajdzsán viszont tizenkettőt, lehajrázzák Ukrajnát.
Ezúttal az írektől. Ez már eldőlt, ennyit Szombathy Gyuláról és Orbán Viktorról. A dán szavazók adnak tíz pontot a hollandoknak, a maximális pontszám a norvégoké.
Szlovénia az oroszokra és Dániára szavaz, Grúzia gusztustalan módon szétszórja a szomszédainak, Macedónia meglepő módon ad 8 pontot Norvégiának, de a maximumot a dánok kapják - ezzel matematikailag is biztos a győzelem.
Pedig van még hátra négy ország. Őket gyorsan lezavarjuk mi is: Ciprus a görög, ukrán, azeri triót tolja, Horvátország nem tud a délszláv szomszédaira szavazni, úgyhogy kínjában ad 4 pontot nekünk is, a legtöbbet tőlük Ukrajna kapja, nekik kinéz a második hely. Svájc ad tíz pontot a magyaroknak, ezzel ByeAlex a tizedik! A maximumot tőlük Olaszország kapja, és végül a litván szavazatok: 5 pontot kap ByeAlex, 10-et Ukrajna, 12 jut az azerieknek, de ez már senkit sem érdekel.
A tizedik lett a Kedvesem - ennél csak Friderika és Rúzsa Magdi szerepelt jobban. Vajon mit szólnak a magyar elődöntő után hisztériázó celebjeink?
Az első Dánia, második Ukrajna, harmadik Azerbajdzsán, negyedik Norvégia (!), ötödik Oroszország. A másik kedvencünk, Anouk is bekerült a legjobb tíz közé, pont ByeAlexet előzi meg.
"ByeAlex emberi volt, valamennyire fülbemászó a dala is, ami benne volt, azt hozta. Innen gratulálunk! Hajrá Lakatos Imre, hajrá Nietzsche!"
Alig félóra, és kezdődik az Eurovíziós Dalfesztivál idei döntője, benne a magyar ByeAlexszel. Ha minden igaz, a magyar versenyző tíz óra után pár perccel lép majd színpadra.
Az M1-en már megy a felvezetés, a stúdióban két egykori induló, Rakonczai Viktor és Bayer Friderika. Előbbi hiányolja a friss popzenét a mezőnyből.
"Másfelől viszont Bonnie Tyler az utóbbi húsz évben már alig hallatott magáról, és Humperdinck tavalyi példája is mutatja, hogy a lemezeladások az Eurovízión mit sem számítanak" - hallom az M1-en. A mondat ismerősnek tűnik, aztán rá is jövök, hogy azért, mert én írtam. Innét is csókoltatjuk a Magyar Televíziót!
Még mindig a dán induló győzelméért fizetnének a legkevesebbet a fogadóirodák, majd Norvégia következik, utána pedig egy kis posztszovjet parádé: Ukrajna, Azerbajdzsán, Oroszország. ByeAlex a tizenhetedik.
Van olyan elismert zenész ám, aki nem idegenkedik sznob módjára az Eurovíziótól: igen, Morrissey az, akinek ez az egyik legkedvesebb dala. A luxemburgi Monique Melsen énekelte 1971-ben.
Már percek óta tart a monumentális felvezető, ennek keretében szólalt meg a PSG svéd csatára is. Viszont olyan hosszadalmas, hogy meg is ijedtem az előbb, hogy véletlenül elkapcsoltam közben.
Majdnem olyan izgalmas, mint egy olimpiai megnyitó. "És ott jönnek a mieink a híd közepén" - mondja Gundel Takács Gábor.
Bár a finn Krista Siegfrids nem tartozik az esélyesek közé, könnyen lehet, hogy róla fognak a legtöbbet beszélni: az énekesnő ugyanis az azonos neműek házassága mellett fog kampányolni mai dalával, méghozzá egy leszbikus csókkal. A produkció már az elődöntő óta sok vitát váltott ki, Siegfrids azért kampányol, hogy országában is házasodhassanak a melegek, egyelőre ugyanis csak az élettársi kapcsolatot ismerik el a finneknél.
Őket is csókoltatjuk!
De most már azt ígéri a műsorvezető asszony, hogy kezdődik a verseny. Egy egész földrész ül tűkön, plusz Ausztrália.
A színpadon Amandine Bourgeois, aki a francia Gianna Nannini szeretne lenni. Na jó, annyira nem rekedtes a hangja, de próbál DÖGÖS lenni. Szerintem ez annyira nem jó ötlet.
Legalábbis Kurt Cobain özvegyére emlékeztet, mielőtt az még teljesen szétcsúszott volna. A dal már annyira nem érdekes sajnos, meglepődnék, ha Amandine Bourgeois vetne véget a franciák sok éves eurovíziós vesszőfutásának. Közben már jönnek a litvánok.
Igen, a litván Andrius Pojavis tisztára olyan, mint egy brit aréna-posztpunk slágerzenekar, persze kicsit felvizezve. Éppen ezért csodálkoznék, ha ez a dal sokra vinné itt.
Mondja Gundel Takács Gábor, és máris itt van Moldávia képviseletében Aliona Moon (eredeti neve Munteanu). Frizurája a négy évvel ezelőtti La Roux divatát követi, a zene sajnos már kevésbé: igazi kelet-európai szenvedős csajpop. Lehet negyedik éppúgy, mint huszonnegyedik.
Krista Siegfrids tehát az egyneműek házassága mellett fog kampányolni, és a meleg szubkultúrában rendkívül népszerű Eurovízió ehhez pont megfelelő táptalaj. A dal címe is erre utal: Marry Me - Házasodjunk össze!
Nem térünk magunkhoz. Ettől még Krista Siegfrids száma továbbra is közepes Pink-utánérzés, de a show eléggé hidalgó volt!
A spanyol ESDM együttes egy igazi eurovízióra való ízléstelenség, rockzene, kelta népzene, meg még az isten tudja, mi minden keveredik, de azért nem az igazi. Az első ötből még mindig a finn szám volt a legjobb.
Viszont a belga Roberto Bellarosa kemény ellenfél lesz, az ilyen számok bizony aratni szoktak az eurovízión, nem véletlenül emelte ki Rakonczai Viktor is. Amúgy tök idegesítő, hogy nem valami Voordeckers vagy Verspaille nevű belgát küldenek, hanem egy olaszt. Szégyen.
Ezt is Roberto Bellarosa követte el, nagyon betyár volt a vége. De nincs idő pihenni, jönnek az észtek!
Csak ő Birgit névre hallgat, és egy esztrádműsorba illő giccset énekel. Mennyire király lett volna, ha már a szocializmus alatt is indulhattunk volna az eurovízión, és Hernádi Juci rommá verte volna a mezőnyt a Sohase mondd-dal!
Fehéroroszországból jön, Aljona Lanszkajának hívják, és ahogy Gundel Takács Gábor is megmondta: "Uraim, ne csak a lábát figyeljék!" Mindenesetre az eddig legbénább koreográfia az övé, a két háttértáncos a kilencvenes évek Kozso-kreálta fiúcsapatait idézi, a dal pedig a cuppogós Tarkan-slágert szeretné megidézni. Szóval a fehéroroszok a SEX-re mennek, a dal ugyanis bántóan nyomorettó.
Pedig az elődöntőben még igen :(
A dal a refrén után viszont már ismerős, vagyis annyira nem is semmilyen, mint elsőnek tűnik. Könnyed, akusztikus, ártalmatlan dalocska, és most már azt mondom, hogy akár még ez is nyerhet. Nem azért, mert annyira jó, hanem azért, mert ilyen ez a verseny.
Az orosz Dina Garipova mutatja, hogy az országok sajnos újra kezdik komolyan venni az eurovíziót. A tavaly sokkal szórakoztatóbb nagymamák helyett egy svéd dalszerzők által írott, halál unalmas balladában bíznak, és a fogadóirodák szerint nem is ok nélkül. Dina Garipova amúgy visszafogott és nagyon kedves jelenség, szóval semmi személyes, egyszerűen ez a tucatdal ne nyerjen már, de tényleg.
De tényleg. Itt van egy STÁRelőadó, a eurodance világslágerekben utazó Cascada, és mit csinál? Lenyúlja Loreen tavalyi nyertes dalát, de sokkal prosztóbban és rosszabban. Szégyelljék magukat a németek!
A Dorians power balladája már az elődöntőn is kiütött, és örülök, hogy soha többet nem kell hallanom ezt. Az énekes nyakában lefegő sál az este legbénább divateleme, és felsír a gitár is. Ha van igazság a Földön, akkor ez a szappanopera-ballada nem rúghat labdába.
Elképesztő, de ezt az előző örmény borzalmat a legendás Black Sabbath gitárosa, Tony Iommi szerezte. Pénzre neki már nem lehet szüksége, szóval a stílusteremtő gitáros szerint ez a szám valószínűleg tényleg jó.
Amíg a műsorvezetőnő Jean-Paul Gaultier divattervezőt méltatja, fújjunk egyet. ByeAlexnek megvan az esélye arra, hogy jobban szerepeljen az elmúlt évek helyezéseinél, de hát ismerjük a rendszert jól, lehet itt bármi. Főleg, hogy Szlovákia nem is indul, onnét tehát nem szavazhatnak a magyarok.
A 13. versenyző következik, méghozzá a mezőny legjobb dalát énekli majd a holland Anouk, mindenki figyeljen!
A hatvanas-hetvenes évek fordulóján írtak ilyen fura pszich-folk dalokat, amiket Anouk, a legnépszerűbb holland énekesnő énekel épp most. Szerintem ez meg fogja feküdni a gyomrát a nézőknek, pedig abszolút szimpatikus a megjelenése is, semmi flanc.
Óriási haverok leszünk, már látom! Amúgy magától értetődő választás a sok tucatdal között. Közben jön a román Drakula, Cezar.
Igen, ő is hasonlóan játszik rá az országokra vonatkozó buta sztereotípiákra, és házasítja a műanyaggal. Mondjuk ez az áriázás kétségtelenül vicces, de legalábbis határozott állásfoglalásra késztet. Persze lehet a határozott állásfoglalás egy ablakon kirepülő tévé is.
Bocsánat a bennfenteskedésért, de nem tudom kihagyni: amikor múlt nyáron beszélgettem Bonnie Tylerrel, épp szendvicseket evett egy lakókocsiban, és el volt kenődve a sminkje. Most ilyesmiről nincs szó, itt az igazi SMIRGLIHANG - él-e még a szoftrock? Ma este kiderül.
Balatonról bejelentkezett Rónai András kollégám is, aki szerint nem az igazi ez a hangkieresztős refrén. És úgy hallotta, hogy Bonnie hangja is elcsuklott.
Robin Stjernbergé az eddig legférfiatlanabb előadásmód, de hát ez sehol sincs a tavalyi Loreen-dalhoz képest. Szükséges ez a vinnyogás vajon? A koreográfia az egyetlen, ami minimálisan érdekes itt. De most jön ByeAlex!
Már csak a Hortobágy és a gémeskút hiányzott a felvezető kisfilmből, de máris itt van Helga, Dani és Alex! Őrület!
A szám közbeni spontán üdvrivalgás legalábbis erre utal. Egyébként objektíve ő tud a legkevésbé énekelni a döntőben eddig, de ezzel semmi baj sincs, mert a dalhoz ez pont elég, és a sok giccsballada mellett kimondottan kellemesnek hat. Pláne, ahogy cukin egy helyben jár közben.
A dán Emmelie de Forest a legnagyobb esélyes állítólag, és talán azért, mert az orosz-norvég Alekszandr Rybak 2009-es győztes dalát idézi kicsit. Amúgy a sípos-new age-es alap is hasonlít még valamire, az énekhang meg aztán végképp, csak nem tudunk rájönni, kire.
Szegény Eythor Ingi nagyon felbosszantott azzal, amit az elődöntőben művelt, és a kellyfamilys megjelenésére nem is cáfol rá, ez versenyben van a döntő legrosszabb száma címért. Vagyis akár még nyerhet is!
Előadja Farid Mammadov Azerbajdzsánból. Kész szerencse, hogy idén a törökök nem indulnak, mert ők minden évben a legtöbb pontot az azerieknek adják. Idén mínusz tízről indultok, srácok!
A görögök pálinka-dalát a Koza Mostra énekli, meg egy idős népdalénekes, akinek az a keresztneve, hogy Agathon. Titkos esélyes egy top 10 helyezésre ez a mulatós ska, ezt továbbra is fenntartom. Még úgy is, hogy a görög Mátyus Jani megpróbálja ellopni tőle a show-t.
Vajon ők mivel állnak elő a görögök Sziget Világzenei Nagyszínpad-kompatíbilis produkciója után? Igen, egy újabb semmilyen dallal és egy karcsú énekesnővel, Zlata Ognyeviccsel, akit a karjaiban cipelt a színpadra egy tatár harcos. (Biztos nem tatár, de az hangzik a legjobban.)
Még mindig nem akarja befejezni az ukrán énekesnő, de jobban meggondolva ez egy jól összerakott produkció volt, a legjobb az orosz-belorusz-ukrán hármasból, amelyek mind egy jó csajjal és egy semmilyen zsánerdallal próbálják elvinni a pálmát.
Marco Mengoni legalább olyan jó pasi, mintha az Avellino balhátvédje lenne. Remekül hozza az évtizedes sanremói rutint, jól áll rajta az öltöny, de tutira van alkartetkója is. Bőven van idő ezeken tűnődni, mert a dal nem ragad magával, viszont kinéz belőle egy közvetlen élcsoport.
- üzeni a norvég Margaret Berger a magyar dalszerzőnek, aki a műsor előtt a dal refrénjét kritizálta. Pedig egyértelmű, az ő dala az egyik legerősebb a mezőnyben, csak éppen hiányzik belőle az igazi, mindent vivő érzelmesség, éppen ezért nem fog nyerni.
Ugyanis ők is svéd dalszerzőben bíznak, abban, aki a tavalyi győztes dalt írta. Thomas G:son, a dalszerző viszont volt olyan ravasz, hogy a grúz Nodinak és Sophie-nak egy resztlidalt adott a fiók mélyéről, közelébe nem jön Loreen eufórikus slágerének ez a nagynéni-nagybácsi duett.
Az írek sajnos nem a Jedward duót indítják, mint az elmúlt két évben. Ryan Dolan egy igazi bájgúnár, aki ráadásul latinos alapokra kezd énekelni, hogy aztán egy igazi nagyívű refrénnel koronázzon meg mindent. Mondjuk szerencséje sincs: ő az utolsó fellépő, és már kezd sok lenni a program, Ryan Dolan pedig nem tud újat nyújtani az előző 25 versenydalhoz képest. Az ecsetfejűek az aszfaltba döngölnék, egyértelmű.
ByeAlex előadása után egy lelkes svéd ismerős a Facebookon üzente meg az [origo] egyik munkatársának, hogy imádta a magyar dalt, különösen azt a verziót, amelyben a kórus svédül énekelt. Ez is valami...
"Right now I'm watching the Eurovision song contest and I just have to tell you that I like the hungarian song. :) (Especially the version where the chorus is in swedish)"
Magyarország 15 perc késéssel lépett a színpadra, Starbucks pohárral a kézben - kering egy vicc a tumblren.
Most, hogy a marokkói származású Loreen énekel a színpadon, eszembe jutott, mi hiányzik: hát tavaly tele volt a mezőny feketékkel, arabokkal, bevándorlókkal, most meg sehol semmi. Be kell érnünk a belgák olasz importjával.
De vajon bölcs dolog pont a hipszter közönséget megcélozni? Ők ugyanis nem nézik ezt a versenyt, de lehet, hogy idén pont ez lesz a menő. Pár perc, és minden kiderül!
Ha van igazság, a holland Anouk vagy a norvég Margaret Berger nyer, és ByeAlex sem végez túl hátul. Viszont az eurovízión sosincs igazság. Addig is megnézhetünk egy viccesnek szánt kisfilmet Svédországról.
Vajon, ha ByeAlex nyer, jövőre Orbán Viktor is beugrik viccelődni Szombathy Gyula és Tahi-Tóth László mellé? (Feltéve, ha megnyeri a választásokat!)
A finn leszbicsók után a svédek egy varietével válaszolnak, melyben két pasi is lenyomott egy szégyellős férficsókot. Mit szól ehhez vajon Semjén Zsolt?
Két és félórája megy már ez a csimbumcirkusz, itt az ideje, hogy történjen végre valami. Ehhez képest még mindig valami viccelődés megy.
"Szerintem a dánok nyernek. Ők voltak a legjobbak!" - vélekedik Lengyel Icu, míg Asbóth Berta szerint a román Cezar a nyerő: "Én szeretem a különleges, nem mindennapi dolgokat, éppen ezért nekem személy szerint Románia tetszett a legjobban akármilyen elvetemült is, legalább kitűnt a többi közül." Itt lehet kommentálni még az estét.
Az ABBA The winner takes it all című slágerét énekli egy Svédországban élő amerikai színésznő, de jönnek máris a szavazatok. Kiderült, hogy Balázs Fecó és Rúzsa Magdi is benne van a szakmai zsűriben.
A legtöbbet ők a görögöknek adták.
Ők Norvégiának, Dániának és Hollandiának adták a legtöbbet, derék!
Magyarország ezzel a harmadik, előttünk Görögország és Norvégia.
A hollandok is adnak 6-ot ByeAlexnek, ezzel a másodikok vagyunk Norvégia mögött, de jönnek föl a belgák is.
A dánok kapják a maximális pontszámot.
Szégyelljék magukat!
Ránk nem, az élen Dánia, Azerbajdzsán, Görögország.
A szerbektől is ők kapják a legtöbbet, de jut két pont nekünk is. ByeAlex a biztos középmezőnyben.
Körbeszavaz a szomszédokra.
Mi, magyarok adunk még 12 pontot az azeri borzalomra.
Romániából nulla pontot kaptunk, a moldávok csodák csodájára a románokra szavaznak és Ukrajnára.
Az azeriek legalább nem szavazhatnak magukra, de persze körbeszavaznak a haverokra, Ukrajna már a harmadik.
Magyarország a 13., a svédek kapták a maximálisat, vezet Dánia továbbra is, Málta viszont már a 4.
Nekünk és Azerbajdzsánnak teljesen érthető módon nem adnak egy pontot sem, Dánia biztosan vezet.
Biztos a középmezőny, mint ahogy annak tűnik a dán győzelem is.
Pontokat adnak nekünk, nem díjazzák a posztszovjet összefogást. Közben már a spanyolok jönnek, maximális pontszám az olaszoknak.
Körbeszavaznak ők is a haverokra, köszönjük a részvételt.