Tört ritmustól a dallamokig

Március 23-án Budapesten koncertezett a Limp Bizkit. A nagyszabású fellépés előtt lehetőségünk nyílt beszélgetni a banda újdonsült tagjával, Mike Smith gitárossal. A fiatalembert az együttes egyik fényűzően felszerelt turnébuszában látogattuk meg, ahol gyomorrontása után lábadozott.

A szervezők mondták, hogy elég rosszul érezted magad az éjszaka során, remélem, már jobban vagy.

- Igen, köszönöm, valamivel elcsaphattam a gyomromat, ezenkívül elég feszített tempót diktálunk, ezért is vagyok kissé legyengülve.

Tavaly márciusban csatlakoztál a Limp Bizkithez, hogyan jellemeznéd az elmúlt egy esztendőt?

- Hmm...nehéz kérdés. Ha egy szóval kellene leírnom, talán azt mondanám: mozgalmas. Hihetetlenül sok izgalmas dolog történet velem amióta átvettem Wes Borland helyét. Elég csak a fellépésekre gondolni, hiszen ezek a srácok nagypályán játszanak. De akkor még nem szóltam a stúdiózásról, az interjúkról vagy az utazásról.

Mi volt a legfelejthetetlenebb élményed azóta?

- A múlt évben részt vettünk az MTV Idol című műsorában, ahol a Metallica volt a vendég. Mi pedig velük együtt zenéltünk. Én kölyökkorom óta óriási rajongójuk vagyok, és hát érted, ott álltam egy színpadon ezekkel a fickókkal. Óriási érzés volt.

Visszatérve az utazásra, láttam az időbeosztásotokat, amelyen az állt, hogy valamikor éjfél után végeztek a koncerttel, s azonnal indultok Milánóba. Hogyan lehet elviselni ezt a hajtást?

- Hát nem könnyű. Persze mindig izgalmas dolog, ha az ember új helyre érkezik, de sajnos nagyon sokszor előfordul, hogy a szállodából és a színpadon kívül semmit nem látunk abból a városból, ahol fellépünk. Budapesttel is ez a helyzet, reggel fél kilenckor érkeztünk, azóta mindenki a szállodában pihent, s csak nemrég hoztak át minket ide. Pedig szívem szerint mindenhol eltöltenék legalább két-három napot, hogy nézelődhessek. Nálunk Amerikában, ha egy épület elmúlt 200 éves, máris műemléknek nyilvánítják, és mindenki hasra esik előtte. De itt Európában minden sarkon áll egy több száz éves építmény, és ez egészen lenyűgöző.

Amikor beléptél az együttesbe, a Wes Borland által hátrahagyott űrt kellett betöltened. Nyilván mindkettőtöknek megvan a saját stílusa. Mennyiben kellett változnod, idomulnod a Limp Bizkit hangzásához?

- Wes és énköztem az alapvető különbség az, hogy ő inkább dinamikusabb, ritmusokon alapuló futamokat játszik, míg én jobban szeretem a légiesebb, dallamosabb hangokat. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem tudok zúzni, de ez az, ami megkülönböztet bennünket. Szerencsére nem kellett sokat változtatnom, persze valamilyen szinten igazodnom kellett a nótákhoz, de sok esetben szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot a többiekkel.

A legutóbbi albumot például hihetetlenül hamar, mindössze három hónap alatt vettük fel, s a komponálás során több esetben az első pillanatban éreztük, hogy valami különlegeset alkottunk. Egy esetben például hiányzott egy részlet az egyik dalból, én pedig már nagyon fáradt voltam, s csak a vicc kedvéért elkezdtem egy hihetetlenül őrült dallamot pengetni. Amikor a végére értem a többiek lélegzet-visszafojtva néztek rám, majd azt mondták: "ez az, ez kell nekünk!"

Az új albumotok címe többször is megváltozott. Mi volt ennek az oka? Ki találta ki a címeket?

- Fred az igazi agytröszt a csapatban, rengeteg elképzelése van arról, hogyan szeretné a dolgokat alakítani. A címekkel is ő játszott a legtöbbet, részint azért, mert kereste az igazit, részint pedig azért, hogy az érdeklődést fokozza egy kicsit. A végleges cím, a Results May Vary pedig hűen tükrözi azt a változatosságot, amit az új albumon hallható.

A Limp Bizkit a nu metal egyik pionírja volt, szerinted ez a stílus meg fogja állni a helyét a világ zenei színpadán, vagy csak fellángoló divathullám lesz?

- Szerintem a stílus nem fog eltűnni, de nem is marad ugyanolyan, mint volt. Úgy értem, már ezen az albumunkon is teljesen más dalok hallhatóak, mint az előzőn, s ez így is van rendjén. Ez annyit jelent ugyanis, hogy fejlődünk zeneileg és emberileg egyaránt.

Nemrégiben alkalmam nyílt beszélgetni Paul Oakenfolddal, aki azt mondta, inspirációként gyakran hallgat Limp Bizkitet, mivel szerinte a zenétek korszakalkotó és modern. Mi a véleményed erről?

- Nagyon örülök, hogy felkeltettük egy ilyen kaliberű előadó érdeklődését. Nem tudom, mire gondolhatott, mi az, ami szerinte modern a zenénkben, ahogy én látom, ez annyit jelent, hogy képesek vagyunk megújulni és kísérletezni a zenével. Ez a tendencia mindig is jellemző volt a Limp Bizkitre, elég például arra gondolni, hogy 1997-ben megcsinálták a Faith című számot, amely George Michael nótájának újraértelmezése. Ezenkívül itt van a zenekarban DJ Lethal, aki mindig újabb és újabb trükköket vet be, amelyek egészen új ízt adnak a zenének.

A Limp Bizkit 1995-ben alakult, ez azt jelenti, hogy a csapat jövőre tízéves lesz. Hogyan fogjátok megünnepelni a nevezetes dátumot?

- Ez egy jó kérdés, egyelőre nem tudok semmiről, persze Fred fejében nyilván már formálódnak az ötletek, biztos, hogy hatalmas buli lesz, de most még sejtelmem sincs az egészről.

Andersen Dávid