A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Dánia
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Budapesten lép fel a 37 éves Jethro Tull

Vágólapra másolva!
Május 24-én, hétfőn, 20 órától a Körcsarnok melletti SYMA rendezvénycsarnokban lép fel a Jethro Tull. A csaknem 37 éve működő együttes világjáró koncertturnén van - így iktatták be Budapestet az állomások közé. Vendég a Balkan Fanatik.
Vágólapra másolva!

A közel negyven éve a pályán lévő Jethro Tull az európai rockpaletta egyik színfoltja. A progresszívtől a kemény rockig terjedő repertoárjukat hamarosan a hazai rajongók is meghallgathatják, amikor május 24-én ismét Magyarországra látogatnak. Az örömteli esemény kapcsán a frontemberrel, Ian Andersonnal beszélgettünk.

Nem ez az első alkalom, hogy Budapestre látogatnak.

Igen, már játszottunk Magyarországon. Szeretünk itt lenni, én személy szerint imádom a Budapestet, de a környező országokat is, Prága is kiemelt helyet foglal el a szívemben. Szeretem a fűszeres magyar konyhát is, a feleségem pedig a bécsi szeletért rajong, és ugyebár az osztrák főváros is itt van egy ugrásnyira.

Három esztendő múlva a negyvenedik évfordulójukat ünneplik majd. Tervbe van már véve valami a jeles eseményre?

Egyelőre azt sem tudom, hogy megérem-e 2007-et... Komolyra fordítva a szót nem gondolkodtunk ezen, igazából nem is nagyon izgat különösebben a dolog, lesz, ahogy lesz.

37 éve járnak fel-alá a világban, és most is turnéznak. Nem nagyon kimerítő ez az egész hercehurca, az állandó utazás?

Én szeretek utazni, s ezért nincs bajom a turnézással sem. Az alapelvem az, hogy kevés csomagot viszek magammal. Négy váltás ruha nekem bőven elég, hiszen a szállodában lehet mosni is, ezért az egyetlen probléma csupán a feleségemmel van, aki mindig morgolódik, amikor teleaggatom a fürdőszobát a száradó alsóimmal.

A Jethro Tull zenéjét mindig is a progresszivitás, a kísérletező kedv jellemezte. Manapság a különféle műfajok fúziója virágkorát éli, s az elektronikus zenék terén szinte naponta kialakul egy-egy új stílus. Gondoltak arra, hogy valami merész újítást próbáljanak ki?

Ha belegondol, ezek nem annyira új dolgok, hiszen például a Kraftwerk 1970-ben alakult, és ők már akkor is használtak számítógépeket, ennek pedig már több mint harminc éve!

Manapság, a számítógépek elterjedésével egyre több ember szerezhet zenét, s egyre több fiatal foglalkozik ilyesmivel hobbi gyanánt.

Ez igaz és valóban nagyon sok tehetséges kölyök van, akik ügyeskednek. Lehet, hogy közülük valakivel majd egyszer csinálunk valamit közösen. De ez olyan, mint hogy autója is lehet bárkinek, mégsem versenyez minden második ember a Forma-1-ben. Az igazán jelentős tehetségek továbbra is ritkák.

Tehát nem kizárt, hogy készül majd egy elektronikusabb, kísérletibb hangzású Jethro-album valamikor?

Van rá lehetőség, mindazonáltal nem tartom valószínűnek. A zenénk mindig is tükrözte a kor szellemiségét és a rajongóink érdeklődését. Változnak az idők. Emlékszem, amikor 1968-ban láttam a 2001 Űrodüsszeiá-t, azt gondoltam: "Vajon merre leszek 2001-ben?", most pedig már múltként tekintek vissza erre is, s érzem, hogy nincs messze az idő, amikor a Jethro az utolsó koncertjét játssza majd.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!