Legnagyobb bőségben a popzenei előadók dalai vagy alkotásai találhatók a Zeneáruház új választékában, amelyből kis túlzással végig lehet menni a rocktörténelem legjaván. Egy nagy hiányzóról azonban mindjárt az elején be kell számolni.
A Beatles-dalok jogainak tulajdonosai sajnos úgy döntöttek, hogy nem engedik a digitális formátumban való terjesztést, ezért a gombafejűek lemezei hiányoznak a kínálatból. Pedig a Beatles fontos szerepet játszott az EMI-csoport történetében: miután emlékezetes módon más lemezcégek nem láttak fantáziát a fiatal liverpooli zenekarban, az EMI tulajdonú Parlophone szerződtette őket, és a többit már ismerjük.
Mindenesetre az ötvenes-hatvanas évek könnyűzenéje távolról sem csak a Lennon-McCartney szerzeményekről szólt. Legalábbis a Beatles korabeli nagy riválisának, a Rolling Stonesnak, feltétlenül lenne ehhez a sommás megállapításhoz néhány szava. Jaggerék legalább annyira képviselték a hatvanas évek fésületlen szellemét, majd amikor beköszöntött az új évtized, náluk is egyre kevesebb volt a balhé, és egyre több a míves rockalbum. A katalógusban a híres Sticky Fingers-től kezdve találhatók meg a Stones lemezei, és saját magunk győződhetünk meg róla, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem csak a hatvanas évek zenekarát tisztelhetjük bennük.
Volt azonban a brit rock'n'rollnak szupersztárja már a beatkorszak előtt is. Cliff Richard és a Shadows neve sokaknak már csak a Megáll az idő című filmből ismerős, pedig utóbbiban játszott az egyik első elismert gitárhős, Hank Marvin, és a jellegzetes Shadows-hangzást még évekkel később is sokan próbálták másolni. Az életmű nagy része meg is található a Zeneáruházban.
Egy másik legendás hatvanas évekbeli csapat, a Beach Boys lehet, hogy sokak számára csak a szörfös slágerekről ismert, pedig a kaliforniai zenekart a műfaj klasszikusai közé szokás sorolni. A Beach Boys-vezér Brian Wilson a rockzene egyik legnagyobb újítója és zsenije volt, Pet Sounds című albumuk pedig sokak szerint minden idők legjobb nagylemeze. Nos, a tengerparti fiúk szinte valamennyi fontos szerzeménye letölthető végre.
A hatvanas évek elmúltával a "komoly, igényes rockzene" került a fókuszba. Ezekben az időkben vásárolták milliószámra a Pink Floyd lemezeit, amelyek azóta is nagyszerűen alkalmasak hi-fi rendszerek tesztelésére, ekkor tűnt föl a zenevarázslónak hívott Mike Oldfield, de aki a korszak rockosabb oldalát szeretné hallani, annak ott vannak a Deep Purple legendás lemezei is. Vajon túlértékelt dinoszauruszok ők hárman, vagy a rock legnagyobb géniuszai? Legegyszerűbb, ha az ember letölti a lemezeiket és maga dönti el.
Mindenesetre Johnny Rotten az előbbit gondolta. A Sex Pistols énekesét Utálom a Pink Floydot feliratú pólóban lehetett látni akkoriban, és annyi mindenkinek nekiment, hogy az EMI 1977-ben kirúgta a botrányzenekart. A banda ezt úgy bosszulta meg, hogy lemezükön külön dalt írtak exkiadójuk ellen, EMI címmel. A slusszpoén az, hogy az albumot annak idején kiadó Virgin kiadót időközben felvásárolta az EMI, így most ismét náluk van a Pistols-hagyaték - köztük természetesen az EMI című szám is.
Az EMI-birodalom egyik legnagyobb büszkesége David Bowie teljes életműve, mely majdnem a maga teljességében díszeleg a Zeneáruház polcain. A "vékony fehér hercegnek" nevezett Bowie-t lehet nem szeretni, de aki nem ismeri el, hogy mennyire fontos alakja is ő a rockzenének, az jobban teszi, ha kuponjait arra használja fel, hogy meghallgassa a Hunky Dory-t, a Heroes-t vagy bármelyik másik remekművét, nem fogja megbánni.
Nem áll messze ettől a zenei világtól az elegáns Roxy Music sem. Vezérei, Bryan Ferry, a dekadens playboy, és a szimplán zseniális Brian Eno később szólóban is köröket vertek a mezőnyre, legalábbis a kritikusok szerint. Ha például a Queen népszerűségét hasonlítjuk az övékéhez, az meglehetősen unfair lenne. Bár a korai Queen-lemezeken hallhatunk egész meglepő dolgokat, a Zeneáruházban található számok közül nem egy örökzöld slágerré lett az évek folyamán. Mégis, érdemes meghallgatni a kevésbé ismert számokat is, méghozzá abból a korszakból, amikor Freddie Mercurynak még nem volt bajusza. Lehet, hogy sokaknak lesz meglepő az eredmény.
Persze nemcsak a brit rockzene van a világon. Legalábbis ki merné egy ilyen felsorolásból kihagyni a New York-i Blondie halhatatlan és profi slágereit vagy a Talking Heads formabontó popzenéjét? Más kérdés, hogy a katalógus főleg az óceánon inneni rockzene nagyjait gyűjtötte csokorba, ezért térjünk vissza az újhullámos Londonra, ahol a frissen elrajtolt nyolcvanas évtized egymás után szállítja a divatos zenei stílusokat.