A kanadai születésű gitáros-énekes nem sokkal azután kezdett panaszkodni homályos látásra, miután márciusban beiktatták a Rock And Roll Hall Of Fame-be, vagyis a rock halhatatlanjai közé. Az agyműtétet követően azonban szerencsére gyorsan gyógyult, és a vártnál hamarabb el is hagyhatta a New York-i kórházat, írta a BBC.
"Az orvosok szerint nagyszerűen javul az állapota, és várhatóan teljesen fel is fog épülni" - mondta Young ügynöke, Bob Merlis.
A rocklegenda egy darabig még New Yorkban gyűjt erőt, hogy aztán majd Nashville-ben fejezze be félbehagyott új albuma felvételeit.
A műtét abban is meggátolta Youngot, hogy fellépjen múlt vasárnap a Grammy-díj kanadai megfelelőjének tartott Juno-díjkiosztón.
A torontói születésű Neil Young még a Buffalo Springfieldben tűnt fel a hatvanas években, hogy aztán a Crosby, Stills, Nash & Young supergroup tagjaként kerüljön a legnagyobbak közé.
Igazán azonban a hetvenes évek elejétől kezdve kiadott szólólemezei hozták meg számára az elismerést, így például az After The Gold Rush vagy a Harvest rendre előkelő helyre kerülnek a minden idők legjobb albumait rangsoroló listákon, Youngot pedig Bob Dylannel szokás egy lapon említeni a műfaj királyai között.