A Nagyobb Durranás és előzményei

Komoly esély van rá, hogy a Rolling Stones utolsó stúdióalbumát hallgathatjuk meg, amikor az A Bigger Bang című lemezt tesszük a lejátszóba. Mick, Keith és Charlie már mind hatvan felett vannak, és a csapat legfiatalabbja, Ron Wood is már elmúlt 58. Ha abból az időből indulunk ki, ami az utolsó Stones-lemez, a Bridges To Babylon óta eltelt, akkor bizony már hetvenéves zenészektől várhatnánk a következő lemezt. Ám ha abból indulunk ki, hogy Keith Richardsnak már az orvosok szerint évek óta nem is lenne szabad életben lennie, vagy abból, hogy az új lemez mindenhogy szól, csak öregesen nem, akkor még bármi előfordulhat. Hallgasd meg a Rolling Stones új lemezét hétfő déltől kedd délig az [origo]-n, és nyerd is meg, ha tetszik!

Emotional Rescue (1980)

A legutóbbi lemezüktől megtáltosodott fiúk szerencsére lankadatlanul szárnyaltak tovább. Az előző albumról lemaradt szerzemények és néhány új dal kapott helyet az 1980-as Emotional Rescue-n. Elődjéhez hasonlóan ez a lemez is a slágerlisták első helyére verekedte fel magát, és bár agyon nem dicsérték, mindenfelé pozitív kritikákat kapott.

Sokan nevezték ezt az anyagot tölteléklemeznek, ami abból a szempontból igaz lehet, hogy ezúttal sem találunk örök érvényű nótákat, mégis minden az albumon szereplő szám precízen megírt és feljátszott, mondhatni hibátlan szerzemény. Az viszont tisztán látszik, hogy maradandó élményt csak két szám biztosíthat ebből a felhozatalból: a diszkó-rockos Emotional Rescue és a She's So Cold.

Tattoo You (1981)

Mindjárt a következő évben jött a sorlemez Tattoo You címmel. Hosszú idő után talán itt talált igazán magára a Stones, amit a közönség is határozottan megérzett. Ez a lemez már tarolt a kritikusok körében, és kereskedelmi szempontból is tisztességesen megállta a helyét. A Start Me Up és a Waiting on a Friend kislemezes megjelenéseivel bebiztosítva az album heteken át vezette a slágerlistákat. A megjelenést hatalmas stadionokat megtöltő koncertek kísérték, amit még filmen is megörökítettek (Let's Spend the Night Together) és koncertlemezen is hallhatunk (Still Life).

A Tattoo You két részre tagolódik: az egyiket a rock & roll, míg a másikat a balladák fémjelzik. A Start Me Up egyértelműen a lemez csúcspontja, de emelett olyan vérbeli rocknótákat is találhatunk itt, mint a Neighbours, vagy a bluesos hangzáshoz visszanyúló Black Limousine. A balladákat felvonultató szekció valamelyest alulmarad a lemezen, de a Worried About You vagy a Tops így is valódi lírai mesterművek. Mindezek tükrében lett a lemez méltó indítása a '80-as éveknek a Stones számára.

Undercover (1983)

Ha a hetvenes években beszéltünk már egy hullámvölgyről a Stones karrierjében, akkor a nyolcvanas évek talán még inkább nehéz időnek bizonyult. Különösen a Jagger-Richards ellentét volt negatív hatással a zenekarra, és a Tattoo You diadala után a tagoknak újra meg kellett tapasztalniuk a viszonylagos sikertelenséget is. Az Undercover című album híven tükrözi a Stonesban meglevő véleménykülönbségeket, főként azt, hogy Micknek és Keithnek is teljesen más elképzelései voltak a zenekarról.

Forrás: MTI

Jagger szeretne lépést tartani a popzenével, és integrálni a Stones zenei világába az aktuális trendeket, míg Richards visszatérne a nyersebb, bluesosabb hangzáshoz. Az eredmény aztán egy kicsit hibrid album, és sajnos beleesett abba a hibába, amibe egyébként akkoriban szinte mindenki: több számban is a manapság már elavultnak tűnő elektronikus dobokat erőltetik, és a produkció is abszolút a nyolcvanas évek nyomait viseli magán. Maguk a dalok pedig többségükben rendben vannak, és ha nem akartak volna annyira aktuális lemezt csinálni, akkor egy szót se szólnánk. Nem mintha így is lenne kifogásunk, csak... lehetne jobb is, na.

Dirty Work (1986)

Sok rajongó szerint ez a Stones pályafutásának mélypontja. Mick és Keith itt már alig álltak szóba egymással, előbbi már sokkal inkább a szólókarrierjével volt elfoglalva, és hallhatóan kevés dolog untatja jobban, mint az aktuális Rolling Stones-lemez felvételi munkái. A Dirty Work-kel újra elkövetik azt a hibát, melyet az Undercover-rel, és belesétálnak a nyolcvanas évek csapdájába.

A gond az, hogy itt az előzménnyel ellentétben már maguk a dalok többsége sem jó, vagy legalábbis Stones-mércével mérve gyengécskék. A kevés pozitívum egyikét a nyitószám, az indulatos One Hit (To The Body) jelenti, míg a lemez legismertebb száma egy régi soulklasszikus, a Harlem Shuffle feldolgozása. Lényeg, hogy aki Stones-lemezeket szeretne gyűjteni, véletlenül se itt kezdje. Sőt, az ilyen albumokra szokták mondani: csak a gyűjtőknek.