Síppal, dobbal, könyökcsővel

Zenét bármivel lehet csinálni, a fésűre tekert selyempapírtól kezdve a szemeteskukák tetején át a befőttesüvegig minden remek hangszerként működik. Ez alól a popzene sem kivétel, és egy sereg produkció köszönheti sikerét szokatlan hangszereknek, de olyanra is volt példa, hogy kihagyhatatlannak ítélt hangszerek mellőzése sem jelentett problémát. Vagy ott vannak azok az élelmes zenészek, akik korábban összeegyeztethetetlen hangzásokat keverve alkottak maradandót, hiszen előttük senkinek nem jutott eszébe gregorián énekeket keverni hiphop-ritmusokkal, punkzenét játszani ír népi hangszerekkel vagy éppen egy húsztagú kórust bevenni a zenekarba. Néhány nagy zenei ötlet a teljesség igénye nélkül a Zeneáruházból.

Az elmúlt évtizedek során elég könnyen elfogadottá vált, hogy egy pop- vagy rockzenekar felállásához hozzátartozik egy-két gitár, basszusgitár és a dob, esetleg billentyű vagy fúvósok, és kész. Mindig volt olyan azonban kivétel, ahol változtatni próbáltak a szokásos felálláson: hol a dobosok számát duplázták meg, hol kihagyták a basszusgitárt, hol pedig egészen agyament és egzotikus hangszereket vetettek be.

Olyanok is voltak aztán, akik a megszokottól eltérő énektechnikával próbálkoztak vagy éppen rendhagyó felállásban próbálkoztak feltűnést kelteni. Az egy-egy bizarr ötlet általában nem okozott földindulást a rock történetében, mégis érdekes lehet a teljesség igénye nélkül egy olyan összeállítás, amelyben a kereteket feszegető előadók nagy ötleteiből veszünk sorra néhányat. Ezzel is bizonyítván, hogy még mindig rengeteg ötlet lappanghat zenészek tudatalattijában.

Burundi dobosok, népzenék és hiphop

Igen, ez a három mind egy emberhez köthető, ráadásul egy olyanhoz, akinek a nevéről a legtöbb olvasónak egészen más ugorhat be. Malcolm McLaren ugyanis a Sex Pistols menedzsereként és agyaként vált hírhedtté, és bár a punk úttörő zenekarával komolyan befolyásolta a popzene elmúlt közel harminc évét, ott nem a zenei eszközökben vitt véghez komoly újításokat, hanem az attitűd volt az, ami elsősorban újnak számított.

A Pistolsszal történő szakítása után azonban a nyughatatlan skót más módon próbált új utakat keresni. Így aztán amikor sikertelen első lemeze után az Adam And The Ants zenekarral keresztezték egymást útját, McLaren rögtön új ötletekkel állt elő. Először a tagokat öltöztette kalóz, huszár és más egyedi kosztümökbe, majd bedobta a burundi dobosok koncepciót, vagyis a teljesen szokatlan, törzsi ritmusokét. Annyira megtetszett neki az ötlet, hogy le is nyúlta Adam Ant kivételével az egész zenekart, és új énekesnőt szerzett melléjük, a 14 éves, burmai származású Annabella Lwin személyében. A csapat neve Bow Wow Wow lett, és 1981-82-ben rövid ideig igen népszerű volt a zenekar, egyrészt az egzotikus Annabellának, másrészt David Barbarossa törzsi ütemeinek, harmadrészt a slágeres zenének köszönhetően.

A Bow Wow Wow azonban mégsem tudott igazán áttörni, és a sors furcsa fintora, hogy a magára maradt Adam Ant ugyanezzel a koncepcióval (két dobossal!) sokkal sikeresebb lett újrarendezett zenekarával, mint McLaren és a Bow Wow Wow. Utóbbi hamarosan fel is oszlott, McLaren pedig előlépett a színfalak mögül, és kiadott egy lemezt a saját neve alatt Duck Rock (azaz Kacsa Rock) címmel, amely a korszak egyik legfurcsább lemeze: McLaren az elsők között ismerte fel a hiphopban rejlő lehetőségeket, és ezt a leglehetetlenebb népzenékkel párosítva sajátos műfajt alkotott meg. A Buffalo Gals című szám jókora sláger lett, ám McLaren ezt már többet nem tudta megismételni, további tabudöntögető próbálkozásai már csak jóval szűkebb rétegeket érdekelt.

Minek ide basszus?

A basszusgitár szinte minden komolyabb rockzenekarhoz hozzátartozott, ám egyikük mégis elvetette azt. A Doorsban ugyanis annyira domináns volt Ray Manzarek orgonája, hogy a tagok úgy látták jónak, ha senki nem tölti be a basszusgitáros posztját. A szokatlan ötlet mégis bejött a fiúknak: ezt akkoriban senki nem merte meglépni a rivális zenekarok közül, így már ezért önmagában senkihez és semmihez nem hasonlított a Doors zenéje, másrészt Jim Morrison karizmája volt az, amely kiemelte a zenekart a pszichedelikus rockbandák ezrei közül.

Morrison legendája aztán némiképp túlzottan is rányomta bélyegét a Doors emlékére, pedig zeneileg tényleg úttörő megoldásokkal operált a csapat, és ezek még ma sem tűnnek elcsépeltnek. A mai rockzenekarok közül egyébként a kéttagú White Stripes is köszöni, de jól van basszus nélkül.

Gregorián és new age pop

Michael Cretu Bukarestben született és tanult klasszikus zenét, majd a nyolcvanas évek elején Frankfurtban tökéletesítette tudását. Ott is ragadt Németországban, ahol azonban már más műfajban próbálkozott producerként és zeneszerzőként. Így ismerkedett meg a későbbi német sztárénekesnővel, Sandrával, aki később a felesége is lett. Cretu szorgalmasan dolgozott mások albumain, míg végül úgy döntött, hogy a saját pecsenyéjét szeretné inkább sütögetni, és felvette az Enigma nevet.

1990-ben aztán szabályosan berobbant a köztudatba első lemezével: az MCMX:AD világszerte hatalmas siker lett, amelyben a legfőbb szerepet a Sadeness Part One játszotta. Minden idők egyik legfurcsább No 1 slágere ugyanis sikerrel mixelt régi gregorián szerzetesi éneket hiphop-ritmusokkal, new age szintetizátorhangokkal és frivol francia női suttogásokkal. A szám kellően megalapozta Cretu hírnevét, aki az album más számaiban is eljátssza ezt a trükköt, később azonban más irányba indult el. A futballbarátok például kéthetente hallhatják egy művét, hiszen nevéhez fűződik a Bajnokok Ligája himnusza is.