A 2003-as év egyik legnagyobb nemzetközi sikerét a jamaicai, portugál és kínai felmenőkkel is büszkélkedő Sean Paul aratta. A dancehall világsztárja idén a Nagyszínpadon élőben is bemutatkozott a magyar közönségnek, amely persze a slágerei révén már ismerte őt, viszont az új lemezből is kaphatott némi ízelítőt. Bátran állítható, hogy az énekes ott folytatta, ahol abbahagyta két éve, hiszen a The Trinity című új lemez a megjelenése hetében mindjárt rekordot döntött: minden idők legsikeresebben rajtoló reggae-lemeze lett Amerikában.
A közel hatmilliós példányszámban eladott Dutty Rock című sikerlemez igazán magasra tette a lécet Sean Paul számára, akárcsak a Get Busy vagy a Like Glue című világslágerek, melyek a legjobban sikerült számai voltak. Az övéhez hasonló hirtelen sikerek azonban sokszor végzetesek is egy ismeretlenségből előtörő előadó számára, hiszen könnyen egylemezes csoda válhat belőle (ugyanis a bemutatkozó albuma közel sem volt ennyire sikeres), mint ezt a popzene történetének számos pünkösdi királysága bizonyítja.
Sean Paul nemzetközi sikerét a Szigeten adott interjújában azzal magyarázta, hogy tudatosan több angol kifejezést használt, mint a többi dancehall-előadó, akik inkább egy kevésbé érthető jamaicai angolt beszéltek. Ez persze önmagában nem lenne elég, kellett az a veszélyesen hatásos keverék, amelyben a dancehall remekül megfért egymás mellett a slágeres hiphoppal.
Erről a receptről azonban úgy érezte, hogy túl sokáig nem lehet rá támaszkodni, ezért új lemezén valami mással próbált kísérletezni. Az új album a The Trinity, azaz A Szentháromság címet kapta, melyet az énekes azzal magyarázott, hogy három évig dolgozott rajta, ez a harmadik lemeze, végül jamaicaiként a harmadik világban él, és ott készült a lemez is. Előzetesen úgy jellemezte a lemezt, hogy ezúttal nemcsak "seggrázás" lesz, hanem mélyebb tartalmú dalok is.
Az albumot hallva elsőként az lehet feltűnő, hogy Sean visszavett a hiphopból, és inkább a korábbi hangzásához nyúl vissza, amelyben még a dancehall elemek domináltak. Ennek megfelelően hiányoznak a hiphop világából érkező sztárvendégek is (mint amilyen például Busta Rhymes volt a Dutty Rock-on), és a helyüket olyan nevek vették át, amelyek Jamaicán kívül bizony nem túl ismertek. Sőt, a producerek sem túl ismertek: nincs már a Neptunes vagy Sly & Robbie a lemezen, helyettük csupa ismeretlen dancehall-specialista maradt, akik azonban derekasan hozzák a tőlük elvárhatót, bár túl sok újat egyikük sem hoz a standard dancehallhoz képest, a legtöbb szám pörgős, szintetizátor alapú, táncos darab. Sikeres együttműködésre példa a lemezen a Yardie Bone, melyben Wayne Marshall sokat ígérően mutatkozik be a nemzetközi közönségnek.
Az úgynevezett "tartalmas számok" is csak igazából a többihez képest lassúak, így például a Never Gonna Be The Same is korrekt reggae, melyet Paul nemrég meggyilkolt barátja emlékére írt. De több másik számba is igyekszik valami mondanivalót is csomagolni a táncra való felszólításon kívül, így például az album első slágere, a We Be Burnin' is rejtett felszólítás a marihuána legalizálására, amely ráadásul szerinte még a jamaicai gazdaságot is fellendítené (ez azért nem biztos, hogy valóban így lenne, de mindenesetre jól hangzik).
A The Trinity tehát egyrészt hozza a Sean Paultól megszokott bulihangulatot, de akik külön a jamaicai túlsúlyt szeretik a zenében, azok számára külön pozitívum lehet a dancehallelemek térnyerése. Lehet, hogy nem lesz akkora durranás, mint a Dutty Rock volt, de az már biztos, hogy Sean Paul nemzetközi sikere nemcsak arra az egy lemezre korlátozódik majd.
Nyerd meg a lemezt!
Játékunkban három példányt sorsolunk ki Sean Paul The Trinity című CD-jéből. Kérdésünk: Mi Sean Paul teljes neve?
A helyes megfejtéseket október 27-ig a nyeremeny@origo.hu címre várjuk. A levél tárgya ez legyen: Sean Paul.