Lily Allen: Alright Still
Várakozások: Ez az év bővelkedik az internetes sikersztorikban - elég csak az Arctic Monkeys vagy Sandy Thom nevét megemlíteni. Most itt a MySpace legújabb királynője, Lily Allen, aki már a nyár egyik nagy slágerét mondhatja magáénak az ex-pasija szerencsétlenségét kinevető Smile révén. A 21 éves lányról mindig el szokás mondani, hogy az édesapja Keith Allen, aki ismert színész és tévés személyiség Nagy-Britanniában, és ez sokak szerint nagy előnyt jelentett az énekesnői ambíciókat dédelgető lánynak. Tény, hogy már tavaly volt lemezszerződése, de az, hogy Lily a MySpace oldalára kitett dalainak köszönhetően vált hetek alatt ismertté, már a legkevésbé sem a befolyásos papa műve.
Eredmény: Az énekesnőnek és szövegírónak is tehetséges Lily Allent többen Mike Skinner (The Streets) női megfelelőjének tartják, elsősorban a brit fiatalok mindennapi életének remek tolmácsolása miatt. Zeneileg már kevesebb a közös vonás, Allenre ugyanis elsősorban a reggae és a ska műfajok voltak a legnagyobb hatással, így a Smile mellett még jó pár régi hangmintákkal operáló, középtempós reggae és/vagy hiphop beütésű szám található a lemezen, de az összes dal kellemes és jól van megírva, igaz, Allen nem fukarkodik a négybetűs szavak használatával sem.
Kiknek ajánlható: Akiknek tetszik a Smile (elég sok helyen lehet látni-hallani manapság), az biztosan nem fog csalódni. De bátran meg lehet közelíteni a reggae felől is, akárcsak a brit urban műfaj irányából. Persze azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez mégiscsak egy poplemez, több stílusjegyet is felvonultatva.
Olyan, mint: Lazább és természetesebb, mint az év másik új brit sztárénekesnője, Corinne Bailey Rae, de sokkal megfelelőbb a Neneh Cherry-párhuzam.
Razorlight: Razorlight
Várakozások: Johnny Borrell és zenekara jó két éve még a "következő nagy dobásnak" számított Londonban, de aztán feszes, a hetvenes évek New York-i art-punkjából kiinduló rockzenéjével és a frontember arrogáns nyilatkozataival hamar az egyik legnépszerűbbé vált az utóbbi években befutó brit gitárzenekarok közül. Az Up All Night című albumot nem dicsérték agyon ugyan a kritikák, de a közönség hamar letette a garast a Razorlight kellően populáris rockzenéje mellett.
Eredmény: Azt már az első kislemez, az In The Morning megmutatta, hogy a Razorlight kapcsán hamar elfelejthetjük a punk bármilyen verzióját, és a lemez egésze is egy "aréna-rock" zenekart mutat, aminek sokkal több köze van a Stereophonicshoz, mint mondjuk a Strokeshoz. Bruce Springsteen, az R.E.M. és a U2 jelenléte egyre jobban érezhető a példaképek között, bombasztikus refrének, kellően sok pátosz, és a fiatalok mellett most már a negyvenesek is célcsoportot jelentenek - a Razorlight meglepően hamar belépett a felnőttkorba.
Kiknek ajánlható: A rádióbarát, hagyományos rockzenét kedvelőknek új kedvence lehet az együttes, viszont akik a Franz Ferdinand vagy a Libertines legújabb reinkarnációit keresik, ők lehet, hogy nem jó helyen kopogtatnak.
Olyan, mint: Egy brit rockzenekar, amelyik nagyon szeretne amerikai lenni.