Aranylemezt ér a nagypofájú frontember

Az anglo-svéd gitárzenekar Razorlight kezdett a szigetországi albumlista csúcsán második albumával, mialatt a lemezeladási mélyponthoz közelítő Amerikában és Magyarországon változatlan a No. 1 helyezett. A németeknél egy argentin származású slágerénekes debütált az első helyen.

A briteknél tovább tart a hazai zenekarok uralma a No. 1 pozícióban. A Keane, a Lostprophets és a Muse után most a svéd tagokkal is megerősített Razorlight második - a banda nevével fémjelzett - korongja debütált a lista élén. Az új nagylemezből egy hét alatt 106 805 darabot értékesítettek, amivel rögtön be is aranyozódott. Az együttest még 2002-ben alapította az énekes-dalszerző Johnny Borrell, aki meghökkentő kijelentéseivel hamar felhívta magára az angol zenei sajtó figyelmét. Hol generációja legjobb szövegírójának nevezte magát, máskor pedig kijelentette, hogy jobb, mint Bob Dylan. Állítólag még a Libertines korai reinkarnációjában is zenélt, innen ered máig tartó barátsága Carl Barattal.

Johnny Borrell (Razorlight)

A Razorlight első dala 2003 augusztusában került a brit kislemezlistára Rock N Roll Lies címmel, ami akkor az 56. helyre volt elég, végül negyedik, Golden Touch című szerzeményükkel jutottak először a Top 10-be. Két héttel ezután került a boltokba bemutatkozó lemezük Up All Night címmel, ami hatalmas sikernek bizonyult. Szintén a múlt évben a csapat a Live 8 nevű segélykoncert londoni helyszínén is színpadra lépett, míg a Leeds Festivalon Borrellnek Pete Doherty-vel volt egy kisebb, testi sértést sem mellőző incidense. A frontember az idén kijelentette, hogy csapata sokkal jobb, mint az Arctic Monkeys és bírálta a Kooks zenekart is a túl kommersz hangzása miatt (noha a Razorlight új kislemeze sem lóg ki a rádiók műsorából...). A héten a csúcson kezdő nagylemezük előfutáraként megjelent In the Morning című szerzemény a harmadik helyet szerezte meg a kislemezek között.

A második pozícióban a brit komikus, Keith Allen lánya, a huszonegy éves Lily Allen nyitott bemutatkozó nagylemezével, mely az Alright, Still címet kapta. A fiatal énekesnőt már tizenöt évesen leszerződtette a London Records nevű kiadó. Akkor egy lánycsapat (nevezetesen a Sugababes) tagja lehetett volna, ő azonban inkább szólóban akart sikeres lenni. Saját MySpace oldalára 2005 novemberében töltötte fel szerzeményeit, amit egyre többen fedeztek fel. Nem sokkal később ezek a dalok neves zenei szaklapokban és internetes oldalakon is jó kritikát kaptak és hamarosan a BBC rádióban is elhangzott LDN című felvétele, ami korlátozott példányszámban bakelitlemezen is megjelent. Első hivatalos dala a Smile című sláger lett, amely két hétig állt a kislemezlista csúcsán. Allen kisasszony nemrégiben azzal irányította magára a figyelmet, hogy blogjában egy rossz hangvételű írást jelentetett meg a Dirty Pretty Things-ről és a Kooksról, mely zenekarokkal egy televíziós fellépés alkalmával találkozott. A beszámoló szerint mindkét csapat frontembere meglehetősen nagyképűen viselkedett, míg az énekesnő leszögezte, maga is nagy rajongója a jó gitárzenének, de sajnos szerinte ezek az indie csapatok mind ugyanúgy szólnak, és akárcsak az S Club 7 és a Steps nevű egykori popcsapatok, ugyanazokat a dalokat ismételgetik.

Lily Allen

A dobogó harmadik fokán egy, a fent említett előadóknál jóval nyugodtabb vérmérsékletű énekessel találkozhatunk. Az olasz felmenőkkel rendelkező, skót származású Paolo Nutini These Streets című bemutatkozó korongjára elmondása szerint a legnagyobb hatással David Bowie, a U2 és a Pink Floyd zenéje volt. Tehetségének bemutatására 2003 elején egy véletlen folytán került sor, az ugyancsak a Paisley nevű skót városból származó, az első Fame Academy nevű tehetségkutató versenyt megnyerő David Sneddon koncertje alkalmából. Mivel Sneddon késett, egy rögtönzött popvetélkedőt tartottak, amelyet Nutini nyert, ennek kapcsán lehetősége nyílt előadni pár dalát. Később már londoni kocsmákban lépett fel az idén tizenkilenc éves zenész, majd KT Tunstall előtt melegítette be a közönséget. A Rolling Stones bécsi koncertjén szintén ő volt az előzenekar, akiket további fellépéseire is elkísér a fiatal zenész. A most megjelent lemez producere a Coldplay-jel és a Gomezzel is dolgozó Ken Nelson volt. Első kislemezként a Last Request című dal került fel a brit listára. A talán James Blunt stílusához legközelebb álló szerzemény az ötödik helyig jutott.

A húszas mezőnyben több új jelzésű nagylemez nem található, a Muse két hétig listavezető albuma az ötödik helyre esett vissza. Javítani tudott a héten a címadó dalával a kislemezlistára is felkerült Ray LaMontagne Trouble című korongja, valamint a Gnarls Barkley St. Elsewhere című anyaga, melyről a Smiley Faces a kislemezlistán szerezte meg a tizedik helyet, miután fizikális formában is megvásárolhatóvá vált.

Paolo Nutini

A Top 20 alatti régióban két zenekar albuma ugrott jelentősebbet. Elsőként az Orson Bright Idea című nagylemeze, melyről hamarosan már a harmadik, Happiness című szám kerül a listákra, illetve az ausztrál Wolfmother azonos névvel ellátott hanghordozója, amelyről a héten debütált a Woman című dal a kislemezlistán. Új jelzéssel került a listára az idén március 7-én csontrákban elhunyt afrikai gitáros, Ali Farka Toure Savane című utolsó stúdióalbuma.

A kislemezeknél két hét után Lily Allentől vette át a vezetést a McFly nevű fiúbanda a dupla A-oldalas Don't Stop Me Now / Please, Please című kiadvánnyal. Ezzel eggyel többször álltak a csúcson, mint a korábban hasonló zenét játszó, azóta már feloszlott Busted. A két dal közül az első a Queen 1979-es dalának feldolgozása, ami az idei Sport Relief nevű jótékonysági rendezvény hivatalos dala. A második pedig feltételezhetően az amerikai színész-énekesnő Lindsay Lohan-hez íródott, akinek Ilyen a formám (Just My Luck) című legújabb filmjében a zenekar is szerepel. Egyes pletykalapok szerint ugyanis a romantikus vígjáték forgatása során volt egy rövidebb lélegzetvételű kapcsolat Lindsay és a csapat dobosa, Harry Judd között.