Elton John és a hercegnő párbaja

Elton John egy harminc évvel ezelőtti történetet folytat, miközben beugrik vendégeskedni a Scissor Sisters második lemezén is. Fergie megcsinálja az első szólólemezét, amely akár Black Eyed Peas néven is megjelenhetett volna. Továbbá megint megtáncoltat mindenkit a Rapture, elandalít az Air egyik fele és DJ Shadow még mindig csak 33 éves. Lemezajánló.

Scissor Sisters: Ta-Dah

Várakozások: Az idén a Szigetet is megtáncoltató, Scissor Sisters a New York-i melegbárok és art-pop zenekarok világából érkezve robbant be a nemzetközi popvilágba, és 2004-es bemutatkozó lemeze az év legsikeresebb albuma volt Nagy-Britanniában. A számos zenei stílust egyedi módon ötvöző nagylemezen hallható volt glam-pop, diszkó, funk és a hetvenes évek MOR rockzenéje egyaránt, no meg egy csomó sláger: Laura, Take Your Mama vagy éppen a Filthy/Gorgeous. Mindegyik közül a legnagyobb siker a Pink Floyd Comfortably Numb-jának, Bee Gees-diszkó stílusú feldolgozása volt. Az új albumot felvezető I Don't Feel Like Dancin' mindenesetre meg tudta ezt ismételni, így a folytatás újabb slágerparádét ígért.

Eredmény: A Scissor Sisters túl sokat nem kockáztatott, hanem ugyanazt az okos, mégis lehengerlően dallamos popzenét szállította, amely az első lemezt is sikeressé tette. A zenei világ, ha lehet, még inkább a hetvenes éveket idézi, az Abbától, Leo Sayeren át, Elton Johnig, aki maga is zongorázik a lemezen. Talán egy fokkal szofisztikáltabb és nem hat annyira gyorsan, de borítékolhatóan lesz még több sláger az I Don't Feel Like Dancin' után is. Sőt, csak halkan jegyezzük meg, hogy utóbbi dalnál sokkal jobbak is vannak az albumon, amely talán meghozhatja az eddig elmaradó sikert a zenekar szülőhazájában is.

Kiknek ajánlható: Mivel nálunk a hetvenes évek popkultúrája közel sem örvend olyan ismertségnek és népszerűségnek, mint Nyugat-Európában, kicsit nehezebb ezt az ironikusan giccses zenei világot megszerettetni a közönséggel, de talán a folyamatos slágerinvázió meggyőzi a kétkedőket is.

Olyan mint: Jake Shears falzett énekhangja továbbra is uralja a zenei világot, ezért a Bee Gees-hasonlat több számra is ráhúzható, de a lemez ennél sokrétűbb: a hetvenes évek ködbe vesző eklektikus zenei világának egyvelege.

The Rapture: Pieces of the People We Love

Várakozások: 2002 többek között a new yorki-i Rapture éve volt. Az akkoriban éppen javában zajló garázs-rock forradalom képviselőivel szemben ők nem az MC5-ot vagy a Stooges-t választották előképül, hanem inkább a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján tetőző, a feszes, funkos-diszkós ritmusszekciót a punk gesztusaival és energiájával párosító, poszt-punk hullámot áramvonalasították, meglehetős sikerrel. Akkori kislemezük, a mániákus kolompolással és visítással súlyosbított diszkó-punk gyöngyszem, a House of Jealous Lovers óriási sláger lett, Echoes című nagylemezük pedig, egy-két gyengébb pillanattól eltekintve elsőrangú. Most három év után itt a következő, amely remélhetőleg egyértelmű választ ad arra a kérdésre, hogy vajon egylemezes - vagy rosszmájúan, csak egyszámos - csoda marad-e a Rapture, vagy sem.

Eredmény: Annak ellenére, hogy a posztpunk revival valódi haszonélvezői, mint például a Franz Ferdinand vagy a Bloc Party - legalábbis népszerűség tekintetében - jócskán elhúztak már mellettük, a Pieces of the People We Love a bizonyíték arra, hogy a Rapture-nek igenis van keresnivalója 2006-ban is. Az új album, bár jóval cizelláltabb és visszafogottabb mint elődje, távolról sem unalmas vagy feleslegesen művészkedő, sőt: a zene sokkal inkább táncra ingerlőbb, mint valaha. A kislemeznek választott, trombitás Get Myself Into It egyszerre hajaz a Police-ra és a Stereo Mc's Connected című klub-klasszikusára, ugyanakkor viszont nagyon is kurrens tánczene, ráadásul igen fülbemászó. Ez egyébként az album egészéről elmondható, így tényleg nehéz bármit is kiemelni; legyen bár szó a Happy Mondays féle manchesteri hangzáshoz visszanyúló Down For So Long-ról, a Gnarls Barkley énekeséként híressé vált Cee-lo vokáljaival megtámogatott címadóról, vagy a The Sound szónikus diszkójáról, a Rapture magasan várakozáson felül teljesít. Ha pedig valaki emiatt aggódna: igen, még az a bizonyos kolomp is előkerül néha...

Kiknek ajánlható: Az indie-gitárzenék kedvelőitől a megrögzött raverekig bárkinek. Aki viszont az új House of Jealous Lovers-t keresi, fájdalom, de csalódni fog.

Olyan mint: Egy valóban sokra hivatott zenekar erős visszatérése.