Evanescence: The Open Door
Várakozások: A nu-metal, grunge és gothic elemeket házasító Evanescence az új évezred egyik legnagyobb sikercsapata lett, miután 2003-as albuma, a Fallen 14 millió példányban kelt el világszerte, és az amerikai zenekar sikerrel állt a gothic reneszánsz élére. Persze önmagában a fenti stílusok összekeverése még nem volt garancia a sikerre, ahhoz szükség volt egy olyan karizmatikus énekesnőre, mint Amy Lee, és egy olyan jó dalszerzőre, mint partnere, a gitáros Ben Moody volt. Éppen ezért érte villámcsapásként a rajongókat, amikor utóbbi kilépett a zenekarból az európai turnéjuk kellős közepén. Az Evanescence innentől kezdve még inkább Lee-re volt utalva, és a világ húszon aluli, feketébe öltözött része lélegzet-visszafojtva várta, mire megy régi társa nélkül.
Eredmény: Ami már a Fallen esetében is nyilvánvaló volt, a zenekar sikeréhez nagymértékben hozzájárult, hogy Amy Lee kitűnően képzett zongorista is, aki hol Tori Amost idézően melankolikus, zongorás popot, hol pedig a grandiózus, wagneri monumentalitást megidéző atmoszférát adagolt a "gótikus metálhoz". Az újabb tagcserék viszont éreztetik hatásukat a lemezen, mint ahogy Amy sem felejt, és megkapja a magát a szövegekben Moody is, akárcsak volt barátja. Az biztos, hogy kevesebb a sláger, és nem lesz olyan váratlanul nagy durranás a lemez, mint elődje volt, de a Fallen-nel megfogott tábor nagyobbik része nem fogja magára hagyni Amyt, aki gyakorlatilag már most maga az Evanescence, és ha esetleg ez a lemez nem is váltja be a hozzáfűzött reményeket, saját személyisége továbbra is biztosítani fogja számára a mostani kultuszt.
Kiknek ajánlható: Az első lemez kedvelőinek feltétlenül, és a többi olyan tizenéveseknek is, akik az átlagosnál is sötétebben látják a világot.
Olyan, mint: Már sokan ellőtték a "Tori Amos egy nu-metal banda élén" hasonlatot, de ennél tényleg nincs kifejezőbb.
Jerry Lee Lewis: Last Man Standing
Várakozások: A hetvenedik évén is túl mit várhat az ember egy rock-and-roll legendától? Jerry Lee Lewis az ötvenes évek hőskorszakának egyik utolsó túlélője (erre utal a lemez címe is), aki nemcsak a rock egyik legnagyobb legendája, de egyszersmind az egyik legbotrányosabb életút is az övé. Alkohol, drog, személyes tragédiák, válások, gyilkossági kísérletek, pedofília szegélyezték Lewis hosszú életútját, és nem véletlen beceneve (The Killer) sem. A Gyilkos már minden létező elismerést megkapott, és még most is turnézik, de stúdióalbumot már nem csinált több mint tíz éve. Most elhatározta magát a visszatérésre.
Eredmény: A Last Man Standing több sima visszatérésnél. 21 duett hallható a lemezen, valamennyi más-más előadóval, akik Kid Rockot leszámítva mind a rock and roll élő klasszikusai. Csak néhány név ízelítőül: Mick Jagger, Bruce Springsteen, Neil Young, Ringo Starr, Little Richard, Jimmy Page vagy a country legendája, Willie Nelson, ráadásul mindegyikük egy-egy régi slágerrel képviselteti magát a lemezen, és Lewis mindegyiket saját képére szabja. Aki egy megfáradt, hetvenéves vénemberre számít, az nagyon meg fog lepődni, hiszen a Gyilkos szinte kicsattan az erőtől, ugyanolyan fantasztikus energiával püföli a zongorát, mint 50 évvel ezelőtt. Visszatérésnek is, búcsúnak is elsőrangú.
Kiknek ajánlható: Gyakorlatilag bárkinek, hiszen itt nem arról van szó, hogy a rock and roll egyik nagy öregje zenélget egy kicsit, hanem újra megmutatja, miért is számít legendának.
Olyan, mint: A műfaj valódi királyát ünneplik alattvalói.