2007 a sípcsontok éve lehet

Egyelőre csak az indie vagy alternatív előadók mozgolódnak, de az e heti új albumok között több potenciális sikerlemez is lappang. Damon Albarn például a Blur és a Gorillaz után egy harmadik formációval is albumot ad ki, és a The Good, The Bad & The Queen újra a zenész jobbik arcát mutatja. Akár még milliós eladásszámot is produkálhat az amerikai független rock újabb ígérete, a Shins, amelynek harmadik albumát komoly várakozás előzte meg. A briteknél a sokadik Libertines-klón kerülhet a listákra (ezúttal The View néven), míg a Cooper Temple Clause hosszabb szünet után jelentkezik új anyaggal. Lemezajánló.

The View - Hats Off To The Buskers

Várakozások: A tavaly sikerrel debütáló Fratellis után most ismét egy olyan fiatal, skót zenekar mutatkozik be nagylemezzel, amely többé-kevésbé ugyancsak a Libertines mindössze kétlemezes, ám annál meghatározóbb (legalábbis ami az ezredforduló utáni Nagy-Britannia gitárzenei arculatát illeti) életművét tekinti etalonnak. Ez persze még korántsem elegendő az üdvösséghez, hiszen manapság a szigetországban nagyjából minden második amatőr és félamatőr rockzenekar a Libertines köpönyegéből bújik elő (vagy legalábbis próbál úgy tenni), ilyenformán tehát igen jelentős a konkurencia, ám aki egy kicsit is jól sáfárkodik Dohertyék örökségével, az rövid idő alatt a divatos magazinok címoldalán találhatja magát. Jó példa erre a már fentebb is említett Fratellis, amely, ha szigorúan csak a dalszerzői kvalitásokat nézzük, talán túl is szárnyalta mestereit, és alig egyéves működés után máris a brit popzenei elitbe igazoltak, vagy pedig az Arctic Monkeys, akik pedig különösebben izgalmas dalok nélkül is képesek voltak rocktörténelmet írni.

Eredmény: A kislemezeivel és a Babyshamblesszel közös turnéval már jelentős közönségbázist kiépítő, alig két éve működő The View, noha közel sem váltott ki akkora médiahisztériát, mint a Monkeys, és a "nagy testvér" Fratellis lehengerlő, singalong kórusaitól is messze vannak még, azért az Owen Morris producer (Oasis, Verve) segédletével felvett Hats Off To The Buskers egy szerethető, jópofa poplemez, így januárban pedig különösen jól jöhet a téli depresszió tüneti kezeléséhez. Az énekes, zenekarvezető Kyle Falconer ugyan az izlésesnél jóval több Dohertys manírral vezeti elő a dalokat, viszont a bumfordi skót akcentusa kétségkívül kölcsönöz valami bájt a dolognak, az indító, macsós-garázsrockos (és a lemez egészét nézve kakukktojás) Comin' Down pedig egyenesen idézőjelbe teszi, így a végeredmény sokkal inkább mosolyfakasztó, mintsem vagány. A többi dal viszont kifejezetten rendben van, még ha az igazán kiugró slágerek hiányoznak is, a humor és a fiatalos lendület elviszi a hátán a produkciót. A Libertines mellett a lemez bizonyos pillanataiban inkább a temze-beat színtérrel (Holloways, Larrikin Love) mutat rokonságot, és persze van egy kis kötelező ska-formagyakorlat, csilingelő gitárok, Oasis idézés, kamaszos szövegelés a skót fiatalok mindennapjairól; a végeredmény pedig egy minden eredetiségtől mentes, viszont kimondottan szórakoztató indie-pop lemez, tökéletes évindító.

Kiknek ajánlható: Akiknek soha nem elég a Libertines előtt tisztelgő zenekarokból.

Olyan, mint: A Larrikin Love izgalmasabb és némileg szimpatikusabb verziója.

The Cooper Temple Clause - Make This Your Own

Várakozások: Elektronikával bőségesen átitatott, néhol experimentális, jobb híján neo-progresszívnek titulált muzsikájuknak és energikus koncertjeiknek hála a readingi Cooper Temple Clause az ezredforduló tájékán (már az első lemezük nagylemezük megjelenése előtt) a brit rockzene egyik nagy ígéretének számított, és bár a See This Through and Leave című debütáló lemez egyöntetű médiaáhítatot indukált és a három évvel ezelőtti folytatással sem volt ez másképp, a zenekar igazán soha nem tudott igazán egyről a kettőre jutni, amiért főként talán az igazán karakteres dalok hiánya okolható. A tavalyi év pedig végképp nem volt szerencsés a fiúk számára; az addigi kiadójuk dobta őket, a basszusgitáros Didz Hammond pedig átigazolt az ex-Libertines frontember Carl Barat vezette - a TCTC-nél jobb perspektívát nyújtó - Dirty Pretty Things zenekarba. A fiaskó ellenére a Coopers még mindig próbálkozik, és ezúttal minden eddiginél rádióbarátabbá polírozták a megszólalást, kérdés persze, hogy ez mennyire célra vezető.

Eredmény: A végeredmény sajnos finoman szólva is felemás. Érezhetően populáris lemez elkészítése volt a cél, de ehhez túlságosan is semmilyenek a számok, melyek közül vannak középutas rockdalok, máskor elektronikával átitatott szerzemények, melyek ráadásul kissé idejétmúltnak hatnak, akárcsak az experimentálisnak szánt, de valójában semmi újat nem mutató kalandozások. Akkor már inkább sikerültebb a Waiting Game, amely a Placebót idézi meg, vagy a Homo Sapiens "zakatolós trance rockja", viszont még a legígéretesebb dalok élvezeti értékét is lerontja Benedict Gautrey erőltetetten rekedtes és teátrális énekhangja, kész szerencse, hogy a többi tag is mikrofonhoz jut néha.

Kiknek ajánlható: A Muse kedvelőinek és a számos amerikai poszt-grunge zenekar rajongóinak is.

Olyan, mint: Egy utat tévesztett zenekar utolsó kísérlete a mainstream meghódítására.

Inkei Bence - Sz. Sz. Csaba