Igazságot a boszorkánynak!

Néhány elismert mai zenész fejébe vette, hogy igazságot szolgáltat a leginkább csak leszólt Yoko Onónak, és új köntösbe öltöztették stílusteremtő korábbi dalait. Huszonhatodszorra támad az agyonüthetetlen Mark E. Smith és a Fall, tovább hódít az Explosions In The Sky. Ebből is látható, hogy a nagy sztárok közben továbbra is rápihennek a tavaszra.

Explosions In The Sky: All Of A Sudden I Miss Everyone

Várakozások: Amit tíz éve még senki sem gondolt volna, most megvalósult, nevezetesen egyre szélesebb körben népszerű a posztrock. A Godspeed You! Black Emperor és a Mogwai már eddig is viszonylag komoly rajongótáborral rendelkeztek, de most felkapaszkodott melléjük a texasi Explosions In The Sky is, amely könnyen lehet, hogy jövő héten már az eladási listákon is megjelenik. Ez legalábbis meglepő egy olyan együttestől, amely kizárólag instrumentális, nehezen befogadható és atmoszférikus számokat játszik, mellesleg három éve nálunk is fellépett az A38-on. Azóta ugyan nem jelent meg új lemez, viszont az öttagú zenekar komponálta a zenét a Friday Night Lights című, az amerikai futball közegében játszódó filmhez, majd az annak alapján készült sorozathoz is, és az Explosions In The Sky számai egyszerre visszatérő vendégek lettek az amerikai tévében.

Eredmény: Az All Of A Sudden I Miss Everyone az együttes ötödik albuma, és nem sokat változtat a bevált recepten. Továbbra is hosszú számok (vagy inkább a kompozíció a helyes kifejezés) jellemzik a zenekart, e lemezen is összesen hat található. A jellemzően lassan kibontakozó, óvatosan felépített, gitárcentrikus szerzemények olyan távol állnak a populáris rockzenétől, amennyire csak lehet, melankolikus töltetük azonban egyre nagyobb rétegeket fog meg: "Egyre több fiatal srácot látni a koncertjeinket" - idézi a Billboard Chris Hrasky dobost. "Ha valaki megnézi a honlapunkat, 14 éves emo-kölyköket láthat a rajongóink között, míg három éve még csak az underground, kísérleti zenék kedvelői hallgattak bennünket."

Kiknek ajánlható: A mondott posztrock zenekarokon kívül a Sigur Rós rajongóinak, és természetesen azoknak, akik három éve jól érezték magukat az A38-on.

Olyan, mint: A 21. századi progresszív rockzene, csak éppen noise és punk esztétikával párosítva.

Field Music: Tones Of Town

Várakozások: Az északkelet-angliai Sunderland eddig kevés zenei tehetséget adott a brit popzenének, közülük a legismertebb Futureheads arról is nevezetes, hogy a tagok jó barátai a szintén sunderlandi Field Music trió tagjaival. A két testvér, Peter és David Brewis, valamint Andrew Moore mindhárman képzett zenészek, és van olyan közülük, aki korábban jazzben utazott. A Field Music ennek megfelelően kicsit bonyolult, de ötletes és finom popdalokkal debütált két évvel ezelőtt, és szép csendben elkészítette a folytatást is.

Eredmény: Bár a tömegmédia még nem vetette rá magát, a Tones Of Town eddig az év egyik legjobban fogadott rocklemeze. Aki azt mondja, hogy a Field Music túl okos ahhoz, hogy igazán befusson, nem mond botorságot, hiszen valóban nem elsőre ható, lehengerlően dallamos zene ez, hanem több hallgatás után áll össze a kép, mely alapján nem túlzás az együttest a brit art rock hagyományok egyik legszebb folytatójának nevezni.

Kiknek ajánlható: Aki nem rutinszerűen pakolja be a számokat a playlistjébe, hanem van ideje komolyabban elmélyülni egy időtlen hangzású, fifikás poplemezben.

Olyan, mint: Ha a hetvenes évek klasszikus progresszív rockját az XTC bukolikus és agyas popzenéjével kevernék.

Inkei Bence