Időskori mestermű, kávé mellé

A héten annyi új album jelent meg, hogy kénytelenek voltunk néhány lemezt áttenni az eseménytelenebbnek ígérkező jövő hétre, ezért a Dream Theater, Dizzee Rascal vagy Mutya Buena lemezét ott mutatjuk majd be. Jut a hétre nélkülük is elég nagy név: Sir Paul McCartney nemcsak, hogy megmutatja, milyen, amikor tényleg 64 éves, hanem újfent bizonyítja, hogy a saját műfajában még mindig ő a király. Marilyn Manson saját testét kínálja ételként és italként, Rihanna kétséget nem tűrő magabiztossággal törtet a csúcs felé, Chris Cornell pedig hozza a jó útra tért középkorú rocker szerepét.

Paul McCartney: Memory Almost Full

Várakozások: Sir Paullal kapcsolatban az utóbbi időben - csúnya válási huzavonája mellett - kiadóváltása miatt foglalkozott a nemzetközi sajtó, hiszen otthagyta régi lemezkiadó partnerét, a Capitol Recordsot, hogy aztán átszerződjön a Starbucks kávéházlánc által elindított kiadóhoz, a Hear Musichoz. "Mára egy teljesen új világban élünk, és más utakat kell keresnünk, hogy az emberekhez el tudjuk juttatni a zenénket" - nyilatkozta a Hear Musichoz való csatlakozása során. McCartney utolsó stúdióanyaga 2005-ben jelent meg Chaos and Creation in the Backyard címmel, és elég jó kritikai visszhanggal, tavaly pedig egy oratóriummal jelentkezett (Ecce Cor Meum), bár állítása szerint a mostani albumon még jóval régebben, a Chaos... előtt már dolgozni kezdett. Volt az időszaknak egy másik, kisebb visszhangot kapó eseménye is: tavaly június 18-án betöltötte a 64. életévét, amivel beteljesedett a When I'm Sixty-Four című Beatles-dalban megjövendölt "jóslat", noha természetesen nem ugyanúgy, ahogyan ezt Sir Paul jó négy évtizeddel ezelőtt megálmodta. Talán még ő sem gondolta annak idején, hogy 64 évesen is még rocklemezeket fog csinálni, méghozzá nem is akármilyeneket. Azt pedig végképp nem, hogy az albumot, megjelenése napján 29 ország, tízezernél is több Starbucks kávézója játssza majd nonstop - a cég becslése szerint a zene hatmillió emberhez jutott el ezalatt.

Eredmény: McCartney visszatekintő jellegű anyagként harangozta be a Memory Almost Full-t, de aki ennek hatására valami öreges, a régi dicsőséget sirató, összeborulós nosztalgiára számít, az csodálkozni fog. A lemez ugyanis valóban visszatekint Sir Paul zenéléssel töltött évtizedeire, de úgy, hogy meg is idézi azokat, itt most nem is annyira a Beatlest, hanem a hetvenes években feleségével, Lindával és Denny Laine-nel alapított második zenekarát, a Wingst. A dalok csaknem felében az összes hangszert ő játszotta fel, hozzájárulva ezzel is a lemez személyesebb jellegéhez, noha ez az önállóság McCartneynál régóta nem újdonság. Mint ahogy az sem, hogy a melódiák ismerősek lehetnek "valahonnét", mégis, ebben a világban, amelyben évente százával jelennek meg a Beatles örökségére épülő lemezek, a Memory Almost Full ismét megmutatja, hogy még mindig McCartney tud a leginkább "McCartneys" dalokat írni, és nincs okunk azt gondolni, hogy ez évek múlva máshogyan lesz. Egyébként az album, a maga műfaján belül meglehetősen változatos, mandolinos-folkos dalocskától húzós rockszámon át, a Sgt. Pepper-t idézően gazdagon hangszerelt poptökélyig minden hallható a lemezen. A Starbucks kávézókban ritkán hallani ilyen jó zenét, annyi biztos.

Kiknek ajánlható: Beatles- és Macca-fanatikusok mellett mindazoknak, akik a mai zenedömping közepette "csak" egy őszinte és szép lemezt szeretnének hallani.

Olyan, mint: Egy kedvtelésből zenélgető nyugdíjas milliárdos mesterműve. (Vajon hány "kollegája" van még, aki hasonlóan hasznos tevékenységgel múlatja az idejét?)