A szerelem és a gyűlölet nyarai

Negyven éve a szerelem, harminc éve pedig a gyűlölet nyara tombolt Amerikában, illetve Angliában. Röviden megidézzük mindkettőt, és még azon is elgondolkodunk, hogy léteznek-e törvényszerűségek a rocktörténetben - mert ha igen, akkor most megint a szerelem nyarán a sor.

"The Summer of Hate, 1977"

"Pocsék idő, fenyegető hangulat az utcákon, rendőrsorfal, virágzó orgonával benőtt bombatölcsérek mindenütt - némi egzotikus utalások a szétrombolt nagyvárosi látképen, amfetamin-szulfát-túladagolás, frusztráció, az értetlen szüleim" - emlékszik vissza 1977 nyarának Londonjára Jon Savage brit újságíró, aki később több könyvet is szentelt a punkmozgalomnak.

Ez a nyár vonult be "A gyűlölet nyara" néven a történelembe, hiszen ekkor tetőztek azok a társadalmi feszültségek, amelyek felszínre hozták a punkot Nagy-Britanniában, ahol a társadalom nagyobbik része még képtelen volt kijózanodni a hatvanas évekből. A hetvenes évek közepére már nyilvánvalóvá vált a háború utáni konszenzusos brit politika csődje, a gazdaság romokban hevert, és ez fokozta az amúgy is éles társadalmi feszültségeket.

Sex Pistols - God Save The Queen

"Valaminek történnie kell. Nem érdekel, hogy mi lesz, de valami legyen" - mondta még 1975-ben az NME-nek az a Ringo Starr, aki korántsem az éleslátásáról volt híres, de akkor a fején találta a szöget. Ez a valami jó egy évvel később történt meg, amikor az addig inkább művészeti főiskolások körében ismert Sex Pistols rövid idő alatt országszerte híres, sőt, hírhedt lett, és 1976 decemberében országos botrányt kavart azzal, hogy nyilvánosan káromkodtak egyes tagjai egy tévéműsorban, majd a depresszióba süllyedt ország fiataljai tömegesen fedezték föl maguknak az új zenét és stílust, mely a következő év nyarára ért a csúcsra.

A tíz évvel korábbi hippinyarat kigúnyoló Summer of Hate idején már nemcsak a Sex Pistols szerzett országos hírnevet, hanem a Clash, a Damned, a Stranglers és a többiek is hozzátették a magukét a punk történetéhez, mégis, a nyár igazi csúcspontja az volt, amikor Erzsébet királynő koronázásának huszonötödik évfordulójára (Silver Jubilee) megjelent a Sex Pistols God Save the Queen című kislemeze. Június 7-én a Pistols egy hajón próbálta eljátszani az antiroyalista slágert a Temzén, ám a koncertnek a rendőrség vetett véget, és bár a kislemez a brit lista második helyéig jutott, a rádióknak szigorúan tilos volt lejátszaniuk.

Ugyan nyár végére úgy tűnt, hogy a punk csatát nyert Angliában, valójában pontosan akkor veszítette el azt. A mozgalom 1977 második felére már önmaga paródiája lett ("Amikor azt mondtam, hogy 2000 új brit zenekart szeretnék, nem arra gondoltam, hogy 2000 ugyanolyan zenekart szeretnék, mint amilyenek mi vagyunk" - panaszkodott a Pistols frontembere, Johnny Rotten), elveszett a korábbi újító éle, és miközben ezrek nyírattak maguknak punkos frizurát és húztak magukra tépett pólót, addigra szinte mindenki, akinek korábban szerepe volt abban, hogy a punk tömegjelenséggé lett, elbizonytalanodott. Egyesek felismerték, hogy a tagadás és a nihilizmus önmagában semmire nem válasz, a többiek pedig eltűntek a rocktörténelem szennyvízcsatornájában.

Később a Summer of Love elnevezést többen is kölcsönvették - legismertebb példa erre 1988, amikor az új partidrogtól, az ecstasytól hajtva tartották Nagy-Britanniában az első nagy rave-eket, melyeken többezres tömeg táncolt elektronikus alapú partizenékre. Ez azonban ideológiájában szinte semmi újat nem hozott 1967-hez képest: hedonizmus, carpe diem, táncolj a végkimerülésig - körülbelül ebben merült ki a Second Summer of Love "üzenete", és a vége kísértetiesen emlékeztetett San Franciscóra, hiszen a leghíresebb partyhelyszín, a manchesteri Hacienda klub a világ minden részéről vonzotta az önfeledt bulizásra vágyókat, akárcsak a drogdílereket. Utóbbiaknak köszönhetően rövidesen bűncselekmények sorozata tapadt a mozgalomhoz, melyek az ecstasynak tulajdonított halálesetekkel együtt gyorsan eloszlatták a gondtalan atmoszférát, és ezzel a korszaknak be is fellegzett, legalábbis Manchesterben.

Másutt később új és új elektronikus tánczenei stílusokhoz társult hasonló fíling, azonban ezeket már csak kevesen tekintették forradalminak. Ha valami törvényszerűséget keresnénk esetleg a saját szórakozásunkra, akkor azt láthatjuk, hogy a kilencvenes években ismét a gyűlölet nyarának kellett következnie: így aztán kínálja magát a Woodstock '99 fosztogatásba és káoszba fulladt nosztalgiázási kísérlete 1999 júliusában.

Ennek alapján mostanában ismét egy szerelem nyarának kellene következnie, és csak félve írjuk le, de olyan sokban a helyzet nem különbözik a negyven évvel ezelőttitől: most Vietnam helyett Irak miatt lehet majd tiltakozni, a rockfesztiválok reneszánszukat élik világszerte, diáklázadások helyett az antiglobalisták vagy a külvárosi nyomornegyedek lakói lázadoznak egyes nagyvárosokban - már csak tényleg az hiányzik, hogy ezrek tűzzenek a hajukba virágot és induljanak meg San Francisco felé.

Inkei Bence