A Smashing Pumpkinsnak csak a nosztalgia marad

Eddig is tudtuk, hogy régen elmúltak már azok az idők, amikor a Smashing Pumpkins volt az ünnepelt amerikai rockzenekar - a felemás újjáalakulás csak még távolabbra sodorta ezeket az emlékeket. Nem fázott rá viszont az újjáalakulásra a Crowded House, példaértékű módon lép a "nagy" zenekarok közé az Interpol, még mindig megbízható a Bad Religion, a csúcsra jutott a Spoon, és erős lemezzel jelzi jelenlétét a They Might Be Giants is a lemezajánlóban.

They Might Be Giants: The Else

Várakozások: Az amerikai college-ok egyik kedvenc együttese jó húsz éve a New York-i They Might Be Giants duó volt. A két John keresztnevű tag (az énekes-billentyűs Linnell és a gitáros Flansburgh) alkotta zenekar nemcsak jó számokat írt, hanem idétlen szövegekkel és neurotikus klipekkel hívta fel magára a figyelmet. A nyolcvanas évek végére a legnépszerűbb független együttesek közé került, majd a kilencvenes évek elején világszerte kultuszt vívott ki magának, amelyben komoly szerepet játszott egy réges-régi örökzöld, az Istanbul (Not Constantinople) sajátosan infantilis feldolgozása is, no meg a Birdhouse In Your Soul című sláger, mely a brit Top 10-be is bejutott. A kilencvenes években a They Might Be Giants "rendes" zenekarrá alakult, állandó ritmusszekcióval, ám itt a sikerek már elapadtak. A zenekar az első nagykiadós zenekar volt, amely teljes egészében mp3 formátumban jelentette meg egy lemezét (még 1999-ben!), és azóta is rendkívül úttörő és kreatív módon használják az internetet. 2001-ben a Malcolm In The Middle című sorozat főcímzenéjével visszakerültek a köztudatba, és még nagyobbra duzzadt az addig sem elhanyagolható létszámú rajongótábor. A két John karakteréhez illő módon gyereklemezeket is megjelentet, az utolsó "rendes" lemez pedig The Spine címmel került a boltokba három évvel ezelőtt, mérsékelt kritikai visszhangot kiváltva.

Eredmény: A TMBG új albumával kapcsolatban a legizgalmasabb hír az, hogy producerként feltűnik rajta a Beastie Boys és Beck lemezein hírnevet szerzett Dust Brothers páros, de ettől még nem kerülnek túlsúlyba a lemezen a hiphopos elemek, sőt. A lemezen főképp powerpopos, nem túl bonyolult, fülbemászó popdalok hallhatók, a két Johntól megszokott humoros szövegekkel, és okos szójátékokkal. Gyaníthatóan a Lincoln vagy a Flood lemezek idején megtapasztalt népszerűséget már nem fogják tudni újra elérni a lemezzel, de az olyan dalok, mint a lányokat szemétláda pasijuk kirúgására bíztató Take Out The Trash, vagy a zenekar karrierjének legjobb dalai közé tartozó Bee Of The Bird Of The Moth mindenképpen érdemesítik a lemezt arra, hogy ne csak a rajongók hallgassák meg. És akkor az albumzáró The Mesopotamians című dalt nem is említettük, melynek refrénjébe Hammurapit és Gilgamest is belefoglalják.

Kiknek ajánlható: Az üres pózokba és a túlzott komolyságba belefáradt hallgatóknak.

Olyan, mint: A Monty Python New York-i, jó fülű rajongói, amint zenekart alapítanak.

(IB)